Fegyveres támadás és túszejtés Kabulban

Fegyveresek megtámadták a Care nemzetközi civil szervezet irodáit Kabul belvárosában, ahol előzőleg egy öngyilkos merénylő is felrobbantotta magát – közölte kedd reggel az afgán belügyminisztérium szóvivője.

Szedik Szeddiki elmondta, hogy a biztonsági erők megkezdték a “terepet megtisztítani”, és a főváros központját lezárták. A túszokat is ejtő fegyveresekkel folytatott harcban egy civil életét vesztette, míg hatan megsebesültek, 42 embert, köztük 10 külföldit pedig sikerült épségben kimenekíteni.

A szóvivő később a Twitter közösségi oldalon azt közölte, hogy a hatóságok órákon át tartó küzdelem után megölték mindhárom támadót, akik előzőleg elsáncolták magukat a Care irodáinak helyet adó épület egyik – mint fogalmazott – “golyóbiztos helyiségében”. Egyelőre senki nem vállalta magára a támadást.

A Care – megszakításokkal – 1961 óta működik Afganisztánban, elsősorban lányok oktatásával, a nők támogatásával és vidékfejlesztéssel foglalkozik.

Hétfőn két másik robbantásos merénylet is történt Kabulban, a védelmi minisztérium közelében, a támadások elkövetőjeként az afganisztáni tálibok jelentkeztek. Az afgán egészségügyi tárca azt közölte, hogy a kettős támadásban legalább 24-en meghaltak, 91-en pedig megsebesültek.   

Alig két hete a kabuli Amerikai Egyetemet támadták meg fegyveresek, és a rajtaütésben megöltek 13 embert.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »