A szomszédban háború van – hogy érint ez minket? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést az orosz–ukrán háború okozta helyzetről és következményeiről a Sepsi Tabakó Fesztivál keretében csütörtök délután a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében. Szilágyi Botond, az MCC diákja kérdéseire dr. Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője, Klauda Zalán, az MCC Közgazdasági Iskolájának munkatársa és dr. Rácz Béla Gergely, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója igyekezett válaszolni.
Klauda Zalán elmondta, a konfliktus mélyen gyökerezik, és levezette a történéseket a Szovjetunió felbomlásától a 2013-as kijevi forradalomig. Rácz Béla Gergely a helyzet gazdasági vetületét vázolta, mely kilátástalannak tűnik.
Egyelőre utópia a béke
Kiss Rajmund leszögezte, a diplomáciai tárgyalás elkerülhetetlen kapu a békéhez, hisz fegyver még nem oldott meg konfliktust. Előbb-utóbb asztalhoz kell ülni: először tűzszünetet kell kötni, aztán béketárgyalást folytatni, utána pedig fenntartható békeszerződést kell kötni. Mi, magyarok nagyon jól tudjuk, hogy milyen egy rossz békeszerződés, hiszen az első világháború után nagyon rossz békeszerződést varrtak a nyakunkba, s többek között a Párizs környéki békeszerződések következménye lett a második világháború. Egy megállapodás tehát önmagában még nem segít. Ukrajna és Oroszország számára egyaránt fenntartható békeszerződést kell kötni. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy ez utópia, állapította meg keserűen.
Az előadó rávilágított, március végén Isztambulban 80 százalékban megegyezett az ukrán és az orosz tárgyalóküldöttség. Ez volt a fordulópont, hisz utána Ukrajna fegyvert és pénzt kapott a Nyugattól. És mint egy közmondás tartja – evés közben jön meg az étvágy –, ettől Ukrajnának annyira megjött az étvágya, hogy az akkori majdnem-megállapodás pontjainak egyikéről sem tárgyal már, sőt, az ukrán elnök többször kifejtette, tulajdonképpen már a 2014 előtti állapot felel csak meg neki, azaz a Krímre is igényt tart.
Az biztos, hogy a két ország önmagában nem fogja megoldani ezt a konfliktust – szögezte le Kiss Rajmund. Annál nehezebb tárgyalás, mint a béketárgyalás, nincs. Háború van, emberek ezrei halnak meg, nagyon nehéz higgadtan tárgyalni úgy, hogy előző nap még tankok vonultak az utcákon, és emberek haltak meg. Minden háború lezárásához kell egy közvetítő. Nagyon nehéz találni, hiszen mindkét félnek bíznia kell benne. Sajnos, a nyugati vezetők nem lesznek alkalmasak erre a szerepre. Sokan bíznak az indonéz elnökben, talán a fejlett országok csúcstalálkozója miatt. Az biztos, hogy a török elnök az elmúlt hónapban óriási diplomáciai bravúrokat mutatott be. Szocsiban, Putyin nyaralójában tárgyalt, két hét múlva az ENSZ-főtitkárral, később Zelenszkijjel sikerült megkötnie a gabonaüzletet, ami a világ élelmezése szempontjából rendkívül fontos. Legutóbb a Krím-konferencián bedobta, hogy a Krím Ukrajna része. Lehet, hogy Erdogan lesz az, akinek közvetítenie kell, aki közvetíteni fog, vélte a szakember.
A háborús infláció, gazdasági recesszió senkinek nem tesz jót. Az európai szankciós politika nagyon rossz vágányra helyezte az egyébként sem versenyképes európai gazdaságot. Csak békében tudunk prosperálni, de béketárgyalások a közeljövőben nem várhatók – mondta Kiss Rajmund.
Beszáll-e a NATO a háborúba?
– tette fel a kérdést a moderátor. Nagyon sok kapufát rúgtak az európai szövetségeseink az elmúlt hónapokban, láttuk Lengyelországot is néhányszor, sőt, Németország öngólt is rúgott – kezdte a választ Kiss Rajmund. Hozzátette, úgy gondolja, a NATO nem követi el azt a hibát, hogy bekapcsolódjék a háborúba, mert az tényleg a harmadik világháborúhoz vezetne. NATO-tagállamok egyébként pénzt és fegyvert szállítanak Ukrajnába. Közvetve tehát jelen vannak a háborúban – az orosz félnek ebben igaza van. A NATO védelemre alapított szövetség, nem léphet be. Ám ha mégis felmerülne, Magyarország ezt azonnal megvétózná.
Visszaállíthatók-e a diplomáciai kapcsolatok? – jött a következő kérdés. Szerinte ez nagyon nehéz lesz. A nyugati demokráciákban az a szép, hogy bármikor le lehet váltani a vezetőket. A Nyugat újra elkövette azt a történelmi hibát, amit a rendszerváltozáskor is. Csupán gazdasági szemmel: a világ tizenkettedik legnagyobb gazdaságát nem lehet leírni Európában. Oroszország nélkül nincs Európában gazdasági növekedés, de még stagnálás sincs. Oroszország gazdasága nagyon stabil.
Ám Oroszország jelenleg óriási reputációs válságban van. Ma „ciki” orosznak lenni a világban, amit sajnos Oroszország érezni fog. A fél világ tiltakozik az oroszokkal szemben, s ez kihat az irodalom, művészet, sport területére is. Nagyon nehéz lesz ezeket a sebeket begyógyítani. Egy olyan gödröt ásott a Nyugat, amelybe nagyrészt saját maga esett bele, és nagyon nehéz lesz újratárgyalni Oroszország szerepét, még akkor is, ha valamikor Oroszországban, Európában és az Egyesült Államokban is új felelős vezetők lesznek.
Függőségek
A gazdasági kapcsolatokat nem lehet leírni. Nem tudjuk kiváltani az energiafüggőségünket, sem három, sem öt év alatt. Lehet, hogy lesz palagáz vagy más, de hatszor annyiba fog kerülni. Bulgáriának százszázalékos a gázfüggősége Oroszországtól, Magyarországnak 85 százalékos, az olaj tekintetében 65 százalékos. Rengeteg olyan ritka fém van Oroszországban, ami nélkül például Németország nem tud akkumulátort gyártani. Oroszország nélkül nem lehet sikeres Európát építeni, gazdaságilag sem – véli a magyarországi szakértő, aki ecsetelte az ottani helyzetet. A magyar ipar gépjárművek, elektronikai eszközök gyártásán, illetve a gyógyszeriparon alapul. Ha baj van, akkor az emberek nem vesznek új autót, nem vásárolnak új tévét. Ha a német gazdaság recesszióba kerül, ez óhatatlanul be fog gyűrűzni hozzánk is. Ha nincs kereslet a Magyarországon gyártott termékekre, akkor baj lesz. A keleti nyitás előnye, hogy a legnagyobb befektetők Kínából és Dél-Koreából érkeznek. De az exportpartnerek Németország és a környező országok. Ezért nem mindegy, hogy meddig tart a háború, meddig tart a „nagyon buta szankciós politika”, s a német gazdaság hogyan tud reagálni. A német társadalom már kezd is reagálni. Az ún. szemafor-koalíció – piros-sárga-zöld, a kormányon levő szociáldemokraták, liberálisok és zöldek – a felmérések szerint 18–19 százalékon állnak, míg a konzervatív ellenzék 25 százalékon. Ha zsebre megy a dolog, márpedig zsebre megy – vagyis a német polgár megérzi a válság következményeit –, ebből előbb-utóbb politikai változások is következnek majd.
Rácz Béla hozzátette, Románia kevésbé rossz helyzetben van, mint Magyarország, olyan szempontból, hogy itt a gáz nagy részét megtermelik, nem külföldről kell megvásárolni azt. De a háború és a globális gazdasági megingás magával rántja a romániai gazdaságot is.
Változó erőviszonyok
Arra a kérdésre, hogy mennyire szerveződtek át az erőviszonyok, Kiss Rajmund kifejtette, az Egyesült Államok elérte, hogy Németország és Oroszország ne legyen egy gazdasági platformon, összehozza Kínát és Oroszországot is, bár itt nem szerelemről van szó, hanem praktikus gazdasági okok állnak a háttérben. Az amerikai és európai technológia hiányozni fog Oroszországnak, mert a kínai technológia nem a legjobb. De növekedni fog az is. Ettől függetlenül az előadó nem fél a kínai világhatalomtól, senki nem akar kínai lenni, még a kínaiak is inkább amerikaiak akarnak lenni, véli a diplomáciai műhelyvezető. De gazdaságilag elérhetünk oda, hogy Kína komolyabb erőt képez, mint az Egyesült Államok. A 2008–2009-es gazdasági válság után láttuk, hogy saját belső piacának köszönhetően teljesen másként vészelte át Ázsia ezt a „vihart”. Sokkal rugalmasabb, ütésállóbb ott a gazdaság.
Jelenleg két pólus van. Egyik térfélen állnak azok az államok, amelyek nincsenek benne a szankciós politikában, összesen egy-másfél milliárd fős lakossággal, s hozzájuk adódik Dél-Afrika, de beszélhetünk más afrikai államokról is, például Nigériáról. Teljesen mindegy, hogy Afrika mennyire korrupt, óriási piacot jelent. Ott Kína és Oroszország dominál. A másik pólus az, amely részt vesz a „buta szankciókban”. Aki nem vesz részt, az olcsón kap energiát, versenyképesebb lesz a terméke és a szolgáltatása, mint nekünk, akiket sajnos rákényszerítettek a szövetségeseink arra, hogy csatlakozzunk, emelte ki a magyarországi szakértő. Az Egyesült Államok nem lesz győztese ennek a helyzetnek. Ha másért nem, a dollár miatt. Az 1970-es évek elején Richard Nixon amerikai elnök és Henry Kissinger külügyminiszter hozták létre a „petrodollárt”. A dollárnak egyértelmű hegemóniája lett, s nemcsak az olajkereskedelemben. Ma viszont Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek s a többi olajtermelő hatalom nyitott akár a kínai jüanon, akár az orosz rubelen alapuló elszámolásra.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
