Februárban indul a Holdra a NASA új küldetése

Februárban indul a Holdra a NASA új küldetése

Februárban indul a Holdra a NASA Artemis-1 missziója – közölte az amerikai űrhatóság. Az Orion űrhajót az elmúlt héten rögzítették az SLS (Space Launch System) elnevezésű megarakétára a NASA Kennedy Űrközpontjában Floridában, ami jelzi, hogy a misszió az előkészületi munkálatok utolsó fázisába jutott. A jövőre kezdődő útja során az Orion asztronauták nélkül fog a Hold körül keringeni.

Ez lesz az Artemis-1 döntő jelentőségű tesztje, a program célja ugyanis, hogy 2024-ben már asztronautákat szállítsanak a Holdra, ott 2028-ra megteremtsék a tartós emberi jelenlét alapjait. Az amerikai kormány ambiciózus terveinek része ugyanis, hogy a 2030-as évekre embereket juttasson a Marsra.

Az Artemis-programban számos csúszás történt már, és még a NASA vezetői is elismerték, hogy nehéz lesz megvalósítani a kitűzött célokat.

Hírdetés

Pontos kilövési dátumot az úgynevezett WDR-teszt (wet dress rehearsal) után határoznak meg. A hajtóműteszt során betöltik a folyékony üzemanyagot a hatalmas, 98 méteres rakétába.

Az Egyesült Államok egyelőre az egyetlen ország, mely embereket juttatott a Holdra – legutóbb 1972-ben, az Apollo-program keretében.

Kína azonban több ambiciózus misszióval szintén erre törekszik. Űrállomása a tervek szerint 2022-ben készül el. Több robottal végzett misszió után a következő évtizedben asztronautákat készül felküldeni a Holdra.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »