Fasisztákkal nem alkotmányozunk!

Fasisztákkal nem alkotmányozunk!

Kedden éjszaka véget ért a parlamentben „Az alkotmánybíró-választás színvonalának emelése” című színjáték.

Az utolsó szín, a szavazás alapján akár a tévedések vígjátéka is lehetne, a szereplők együttműködése miatt azonban inkább tragédiának nevezném. 
Kezdjük az elején: a legutóbbi alkotmánybíró-választás után az Alkotmánybíróságnak kellett döntenie, hogy a köztársasági elnöknek mindenképpen ki kell neveznie bírákat a parlamentben megválasztott jelöltek közül – akkor is, ha számára egyik sem elfogadható. Ezután a huzavona után világossá vált, hogy módosítani kell a megválasztás eddigi szabályain. Annál is inkább, mivel jövőre a 13 tagú testület 9 tagjának jár le a mandátuma, tehát szinte a testület háromnegyede lecserélődik. 
 

A tervezgetés és az ötletelés szakaszát átugornám, hiszen a tragédia cselekményének a legfontosabb része a legutolsó napon történt. Már az is tragédia, hogy az ellenzék csak 24 órával a végszavazás előtt mutatta be saját javaslatát a kormányoldalnak, de az még nagyobb, hogy a legnagyobb kormánypárt, a Smer csak a törvény vitájának legvégén tette ezt meg. A javaslatokról most, amikor már tudjuk, hogy egyiket sem fogadta el a törvényhozás, vagyis minden marad a régiben, felesleges szakmai értékelést készíteni. A benyújtás módja és ideje azonban azt mutatja, hogy valójában az egyik oldal sem akart tisztább, transzparensebb viszonyokat teremteni, amelyek szakmailag támadhatatlan alkotmánybírók kiválasztását tették volna lehetővé. Ha erre törekedtek volna, akkor nem az utolsó pillanatban állnak elő javaslataikkal. 
A folyamatban azonban nem is ez a legtragikusabb. Felkészültebb alkotmánybíróságot úgysem lehet csak a törvény betűjével kikényszeríteni, a politikának ebben mindig meghatározó szerepe, beleszólása lesz. Úgy is mondhatjuk, nem várhatjuk azt, hogy jobb Alkotmánybíróságunk legyen, mint amilyen a parlamentünk, legfeljebb csak reménykedhetünk ebben. 
A tragédiát azonban nem a javaslatok és nem is az előkészítés, vagyis az első felvonás során bemutatott koalíciós–ellenzéki színjáték jelenti, hanem a szavazás. Pontosabban az, hogy a kormánykoalíció a fasiszta Kotleba-párt képviselőinek támogatására építette a törvény elfogadását. 

Hírdetés

Hiába mondja ugyanis Gál Gábor igazságügyi miniszter, hogy ő nem tárgyalt fasisztákkal, ha a voksolás alapján az látszik, hogy más módon nem tudtak volna 90 szavazatot biztosítani az alkotmánymódosításhoz. Semmivel sem jobb, ha ezt valaki más, mondjuk a Smer megtette helyette, ő pedig csak tudomásul veszi a végeredményt. Ha a Híd tényleg komolyan venné, hogy a koalíció egyik feladata Kotlebáék támogatottságának gyengítése, fokozatos kiszorítása a parlamentből, akkor úgy kellene irányítaniuk a törvényhozást, mintha Kotlebáék ott sem lennének. Vagyis az alkotmánymódosításhoz szükséges 90 szavazatot a fasiszta képviselők beszámítása nélkül kellene odatenni a törvényhez. És ezt a szabályt nemcsak alkotmánymódosításnál, hanem minden törvény elfogadásánál be kellene tartani, Kotlebát levegőnek kell nézni.

Igen, ehhez kellene egy kicsit konstruktívabb ellenzék is, de ha nincs, akkor be kell látni, hogy van, ami nem megy, nem lehet például alkotmányt módosítani. 
Sáros az ellenzék is, hányingert keltő volt nézni azt is, ahogy Boris Kollár, a demokratikus ellenzék közé sorolt Sme rodina elnöke egyeztet Marian Kotlebával a szavazás előtt, de a kormánykoalíció felelőssége ebben az ügyben mindenképpen nagyobb.

A helyzet most úgy alakult, hogy Kotlebának és zöld trikós társaságának még nincs köze az ország alaptörvényéhez. De ki kell mondani, hogy fasiszták támogatásával nem fogadunk el törvényt, és főleg nem módosítunk alkotmányt, legyen az elfogadásra váró javaslat bármilyen jó vagy hasznos. És ezt be is kell tartani. Különben senki sem fog hinni a kampányok idején hangoztatott, a szélsőségesek visszaszorítását ígérő szavaknak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »