Farkas Dániel lett a Fidelitas elnöke

Farkas Dániel lett a Fidelitas elnöke

A Fidelitas XIX. tisztújító kongresszusa Farkas Dánielt választotta meg elnöknek szombaton – közölte a szervezet a közösségi oldalán.

Farkas Dániel, a Fidelitas később megválasztott elnöke, itt még csak elnökjelölt (b) a Fidesz ifjúsági társszervezetének XIX. tisztújító kongresszusán az MVM DOME-ban 2022. december 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A Fidelitas XIX. tisztújító kongresszusa Farkas Dánielt választotta meg elnöknek szombaton – közölte a szervezet a közösségi oldalán.

A Fidesz ifjúsági társszervezete alelnöknek Biró Marcellt, Hack Angelikát, Kálmánczi Miklóst, Kozma Dávidot, Kupcsok Pétert, Mohácsy Istvánt és Tóth Réka Kamillát választotta meg – közölték a Fidelitas Facebook-oldalán.

Hírdetés

A Fidelitas szombaton az MVM Dome egyik rendezvénytermében tartott tisztújító kongresszust, amelyen a leköszönő elnök, Illés Boglárka helyére választották meg a szervezet új elnökét, illetve az alelnököket.
 

A legerősebb ifjúsági politikai szervezet

A Fidelitas az ország legnagyobb, legerősebb, legaktívabb politikai ifjúsági szervezete, mára nincs polgári kormányzás, kampány és közélet fidelitasos szereplők nélkül – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos szombaton Budapesten, a Fidesz ifjúsági társszervezetének XIX. tisztújító kongresszusán mondott köszöntő beszédében.

Nyitrai Zsolt a Fidelitas elmúlt 26 évét sikertörténetnek nevezte, és úgy vélte: a most áprilisi kétharmados győzelemben is döntő része volt a Fidelitas tagjainak.
   
Szerinte a jövőben is nagy feladatok várnak a Fidelitasra: intenzíven meg kell szólítani a fiatalokat, világos képet kell kialakítani a fejükben, el kell nekik mondani, hogy amennyiben a baloldal alakít kormányt, akkor az élet minden területén csak rosszabbul járnak majd.
   
„A magyar fiatalok akkor járnak jól, ha Fidesz-kormány van, a fiatalok akkor lépnek előre, ha Orbán Viktor vezeti az országot” – fogalmazott a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos.
   
Hangsúlyozta: a kormányoldal 25 éves korig SZJA-kedvezménnyel, az első házasok adókedvezményével, a fiatal családok otthonteremtési támogatásával és ingyenes nyelvvizsgával segíti az életkezdést és a munkavállalást, ezzel szemben a baloldal, amikor kormányon volt, tandíjat vezetett be és megszüntette az otthonteremtési támogatások rendszerét.

„A feladat adott: 2026 után is hívják úgy Magyarország miniszterelnökét, hogy Orbán Viktor” – hangoztatta, hozzátéve, hogy ezen cél elérésében nagyon fontos feladat hárul a Fidelitasra, ami a fiatalok meggyőzése és a fiatalok mozgósítását illeti.
   
Hangsúlyozta: mára a Fidelitas egy olyan közösséggé, a szó jó értelmében vett hálózattá nőtte ki magát, amely megkerülhetetlen a hazai közéletben. A Fidelitasban nevelkedett emberek ott vannak a kormányzati munkában – emelte ki, példaként hozva többek között Rogán Antalt, a miniszterelnök kabinetfőnökét, Szijjártó Péter külügyminisztert, Gyürk András kampányfőnököt, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt és Koncz Zsófia államtitkárt, illetve Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár polgármesterét.
   
Illés Boglárka, a Fidelitas leköszönő elnöke arról beszélt: amíg lesznek olyan fiatalok, akik nem a „nihilben”, a „világ nagy feladatainak súlya alatti merengésben” és a „múltnélküliségben” hisznek, hanem a nemzeti büszkeségben, a helyi felelős cselekvésben, a hagyományok tiszteletében, addig „lesz hazánk és kell, hogy legyen Fidelitas is”.
   
Fontosnak nevezte az értékekért való kiállást, azt, hogy a fidelitasosok a választástól választásig terjedő időszakban is megvívják a csatákat itthon és külföldön egyaránt. „Mert bár úgy tűnhet, hogy a dollárbaloldallal szemben nem nehéz alternatívát mutatnunk, de ahhoz, hogy mindenki előtt lehulljon a lepel róluk, azt el is kell mondanunk” – fogalmazott.
   
„Nem mindegy, hogy a titkosszolgálati vagy éppen nyílt hadműveleti, guruló dollárokkal kitömött zsebek szirénhangjaira, vagy egy ezeréves nemzet megmaradásának megafonnal felerősített hangjára figyelünk” – hangsúlyozta.
   
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója arról beszélt: a kormányoldal és a Fidelitas feladata, hogy a következő európai választásokon olyan új elit kerüljön Európa élére, amely a reálpolitika alapján, Európa érdekében politizál. Hozzátette: ha a jelenlegi elit marad, akkor nem látja valami optimistán Európa jövőjét.
   
Úgy vélte: az Amerikai Egyesült Államok jelenleg nem a reálpolitika alapján áll, mint Donald Trump elnöksége alatt, hanem visszatért az ideológiai háborúba, és „mindenkit a transz, meg az LMBTQ, meg az egyéb ilyen dolgokról akar meggyőzni”, ami szembefordítja vele az egész világot.
   
Szerinte Európát előbb-utóbb egyesíteni kellene, amire nagy lehetőség volt a Szovjetunió bukása után, azonban Nyugat-Európa nem volt erre vevő, „továbbra is föntről lefelé beszél velünk”. Ha viszont – folytatta – Nyugat-Európa rájön arra, hogy „szemmagasságból is lehet velünk beszélni”, akkor lehetőség lesz arra, hogy Európa közösen, összefogva tudja a saját érdekeit képviselni, és ez Amerika számára újdonságot fog jelenteni.
   
Úgy vélte: az orosz-ukrán háború megváltoztatta „a Csipkerózsika-álomba szenderült Európát”, 1945 óta Nyugat-Európában ugyanis azt gondolták, hogy „jegyet vettek a jó életre” és biztonságban vannak. Szerinte azonban ez nem így van, nagyon nagy kihívások előtt áll minden ország, és ez a kihívás azért olyan súlyos, mert Nyugat-Európa minden országában teljesen alkalmatlan elit van.
   
A kongresszus résztvevőit videóüzenetben köszöntötte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, volt Fidelitas-elnök is. Beszédet mondott Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő, államtitkár és Böröcz László, Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztos, korábbi Fidelitas-elnök is.
   
Az MVM Dome egyik rendezvénytermében tartott kongresszuson a leköszönő Illés Boglárka helyére megválasztják a Fidelitas új elnökét, illetve elnökségét. Az elnöki poszt jelöltje Farkas Dániel, a szervezet jelenlegi alelnöke.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »