Farage: egy olyan bátor népnek, mint a szovjet hatalom ellen szinte puszta kézzel felkelt magyarok,

Farage: egy olyan bátor népnek, mint a szovjet hatalom ellen szinte puszta kézzel felkelt magyarok,

Farage-649750

meg kell kapnia a lehetőséget a népszavazásra az Unióban maradásról

 

Nigel Farage a brit Függetlenségi Párt (UKIP) elnöke, európai parlamenti képviselő volt a Brexit egyik motorja.

 

2005. április 4-én jelent meg a Magyar Nemzetben egy vele Brüsszelben készített interjú, mely itt olvasható teljes terjedelemben.

A pártelnököt a több mint 11 évvel ezelőtt készült interjújának felelevenítése alkalmával arról kérdeztem, hogy a Brexit sikere fényében mit gondol az EU többi tagországában és különösen Magyarországon egy hasonló népszavazás kiírásáról.

Ezt mondta: „Mélyen tisztelem a magyar népet azon páratlan bátorsága miatt is, amelyet 1956-ban tanúsított, amikor a mérhetetlen túlerőben lévő szovjet hadsereg és a kommunista államhatalom ellen szinte puszta kézzel kelt fel. Egy ilyen népnek eleve jár annak a lehetősége, hogy a demokrácia egyik kiváltságos eszközével, a népszavazással éljen és elmondja véleményét arról, kíván-e az Európai Unió tagja maradni. Emlékezni kell arra,  hogy a magyaroknak az uniós csatlakozásáról 2003 áprilisában  rendezett referendumán a potenciális választók csupán 45,6 %-a vett részt úgy, hogy még hallomásból tudhattak arról, mit rejteget számukra az Unió. Ha akkor rendben lévőnek tartották az ilyen szavazást, akkor most, amikor már az egész országnak 12 éves tapasztalata van a tagságról, még indokoltabb. Azt sem szabad elfeledni, hogy 2003-ban a teljes magyar média a csatlakozás mellett állt ki, ami messze van a demokráciában elvárható médiaegyensúlytól.” Nigel Farage hozzátette: „Magyarország egy főre jutó GDP-je a csatlakozáskor nem sokkal volt alacsonyabb, mint ma, és ez vonatkozik az uniós átlaghoz képest mért értékre, aminek mindenkit el kell gondolkodtatnia”.  

*             *             *

Nigel Farage korábbi interjúja tehát itt olvasható. Amiből kiemelendő a pártelnök válasza arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Nagy-Britanniának az Unióból történő, általa szorgalmazott kilépéséről:

„Tudja, mennyi minden változott tíz év alatt? Ha tíz évvel ezelőtt ki merte volna ejteni a száján valaki azt, hogy Nagy-Britanniának ki kellene lépnie az unióból, az nagyjából annyit jelentett volna, mintha valaki a pedofiliát pártfogolta volna. Azt szoktam mondani, ha tíz évvel ezelőtt meghívtak volna egy bankettre és a második pohár bor után azt találtam volna mondani, hogy Nagy-Britanniának függetlennek kellene lennie, még egyszer nem hívtak volna meg. Erről a kérdésről nem lehetett beszélni. A mi érdemünk, hogy az Egyesült Királyság kilépését szalonképes beszédtémává tettük. Azt is, hogy a kilépés mellett gazdasági kapcsolatokat tartunk fenn az unióval. Most már ott tartunk, hogy a munkáspárti kormány azt mondja: abszolút nem értünk egyet önökkel, de teljes mértékben tiszteletreméltónak tartjuk az álláspontjukat.„

 

Az alábbiakban tehát az interjú szövege:

Keretes:

 

Az UK Independence Party („UKIP”), vagyis az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártját 1993-ban alapították azért, hogy Nagy-Britannia kilépjen az unióból. A párt a 2004-es Európai Parlamenti választásokon fényesen szerepelt és 12 helyet szerzett az európai törvényhozásban. A párt fő kifogásai között szerepel, hogy az unióban az történik, amit Franciaország és Németország diktál. A párt nem hajlandó a fontot felcserélni az euróért, az ország határai és hadereje fölötti irányítást pedig nem hajlandó kiengedni kezéből.

                                                                                                                                                                                           

Az angol Nigel Farage, az Európai Parlamentben, a Függetlenség és Demokrácia Csoport elnevezésű frakción belül azon dolgozik, hogy azt megszüntesse. A volt, igen sikeres nemzetközi üzletemberből lett politikus észjárása mérhetően a fény sebességével vetekszik, humora sziporkázó, miközben mélységesen, elkötelezetten angol, jobboldali nacionalista. A parlament többi képviselőivel szemben feltétlen előnye, hogy nem veszi komolyan sem magát, sem az egész európai intézményt. Jobban mondva komolyan veszi: mint eltakarítandó akadályt.

Brüsszeli irodájában, kezében egy pohár vízzel, kirobbanó hangulatban fogadta lapunk újságíróját.

 

*             *             *

Kérdés: Hogy érzi magát az elmúlt hetekben, hiszen úgy tűnik, hogy szinte még álmain is túltesz? Hiszen meglepetésre, a legújabb felmérések szerint az alkotmánytervezetet lelkesen fogadni hivatott franciák többsége azt el akarja utasítani.

 

Válasz: Talán nem vizet kellene innom, nem gondolja? De bocsásson meg, még nincs dél. Ez egyszerűen fantasztikus. Fantasztikus! Rengeteg spekulációt hallani, hogy mi ennek az oka. A „Bolkenstein”-irányelv (az a nyugat-európai félelem, hogy az olcsó kelet-európai szolgáltatások elárasztják Nyugat-Európát – A szerk.), a török csatlakozás, a bevándorlástól való rettegés, a kormány népszerűtlensége…Szerintem egyikről sincs szó. Hanem arról, hogy végre Franciaországtól Svédországig és Európában mindenütt emberek tíz és tíz millió látják azt, hogy az egyszerű emberek gondolatai, törekvései, reményei, elvárásai magukra,  gyermekeikre és általában a jövőre vonatkozóan ezer mérföld távolságra vannak attól, mint amit a politikai osztály akar. Az egész politikai osztályra gondolok. Függetlenül attól, hogy baloldaliak, a középen állnak vagy a jobboldalon. Európának van egy politikai osztálya – beleértve Svájcot és Norvégiát, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak -, profi politikai osztálya abban az értelemben, hogy a politikából él meg, miközben életükben nem is csináltak mást, és képtelenek lennének igazi munkához jutni. Nos, ez a politikai osztály imádja az „európai projektet”. Ennél jobb dolog nem történt politikai osztállyal a történelem egészében, mert garantálja azt, hogy ebből élnek meg életük végéig. Szerintem a francia nép most azt mondja: ha ti ezt akarjátok, ebből mi nem kérünk.

 

Kérdés: Gondolja, hogyha a franciáknál a „nem” győz, akkor ez még inkább valószínűvé teszi a dán és a brit „nem” győzelmét, jobban mondva azt, hogy még nagyobb arányban vetik el az európai alkotmánytervezetet?

 

Válasz: Igen, igen és igen. A francia „nem” hatalmas mértékben növelné a dán és a brit nemmel szavazók arányát. Tudja, amikor politikus társaim azt mondták nekem, „Nigel, mi megértünk téged, de értsd meg, ez eldöntött tény. Elkerülhetetlen.  Ez a dolgok rendje. Nem érdemes erősködnöd.” Erre mi történt? Bummm!!! Mint a légkalapács Jött a svéd „nem” az euróra!” Elképzelheti, hogy azóta még jobban kerülöm az általam különben sem túlzottan kedvelt „elkerülhetetlen” szót! Egy országban rendezett népszavazásnak óriási hatása lehet egy másik ország referendumára vagy gondolkodására. Tudja mit élveznék a legjobban? Ha a franciák nemet mondanának, és három nappal később a dánok ugyanúgy odavágnák a nemet! Ünnepelnék. Ezt az alkotmányt egyszerűen szét kell verni.

 

Kérdés: Miért dühíti fel ennyire az alkotmánytervezet?

 

Válasz: Mindenki hosszú szövegekkel érvel technikai dolgokkal kapcsolatban. Holott egyetlen, egyetlen és igen egyszerű dologról van szó. Ez pedig tudja mi? Hogy az alkotmány révén az Európai Unió saját magát saját jogán jogi egységként alkotja meg. Egy alkotmánya egy országnak van. Ha tehát az Európai Unió tagországai elfogadják az európai alkotmányt, akkor a világ szemében az Európai Unió országgá változik. Ez ilyen egyszerű. A kérdés az, hogy miért létezik az Európai Unió? Valamilyen együttműködési keretet akarunk, amelyen belül dolgozni tudunk, mint a NATO vagy az Európa Tanács eredeti értelmében, vagy pedig egy kooperáló egységet egy állammá kívánunk átalakítani? Ez a nagy kérdés.

 

Kérdés: Cinikusnak tartana, ha megkérdezném, hogy ha ennyire az unió ellen van, akkor miért van itt? Miért nem otthonról támadja?

 

Válasz: Először is azért, mert innen sokkal élvezetesebb. Meg jobban csiklandozza humorérzékemet. De most elmondom komolyan, méghozzá brit szemszögből, mert a többiek nevében nem tudok beszélni. Tizenkét éven keresztül küldtünk képviselőket Brüsszelbe, illetőleg Strasbourgba, hogy elmondják a brit közvéleménynek, hogy itt mi történik. Hogy mennyibe kerül mindez. Hogy mi a célja ennek az egész vállalkozásnak. Tudja mit kaptunk tőlük? Süket csendet. Egy kukkot nem mondtak arról, amit most felsoroltam. Mi pedig felderítő misszióra jöttünk ide.

 

Kérdés: Amolyan intézményesített spionoknak?

 

Válasz: De még mennyire! Az egyetlen fő célja a jelenlétünknek, hogy otthon megtudják, mi történik itt.

 

Kérdés: A nyilvánosságnak van füle rá?

 

Válasz: Nagyon is.

 

Kérdés: Melyek azok a napilapok, amelyek különösen fogékonyak arra, amit mondanak?

 

Válasz: A nagyon nagy példányban megjelenő Sun és a szintén nagy példányszámban megjelenő Mail. Nyíltan írnak arról, amit mi is gondolunk.

 

Kérdés: Az intellektuálisabb lapok között is vannak támogatóik?

 

Válasz: Hogyne. Erős támogatást kapunk a Daily Telegraphtól. Sőt, a Times-tól is. Főleg annak gazdasági rovatától.

 

Tudja, mennyi minden változott tíz év alatt? Ha tíz évvel ezelőtt ki merte volna ejteni a száján valaki azt, hogy Nagy-Britanniának ki kellene lépnie az unióból, az nagyjából annyit jelentett volna, mintha valaki a pedofiliát pártfogolta volna. Azt szoktam mondani, ha tíz évvel ezelőtt meghívtak volna egy bankettre és a második pohár bor után azt találtam volna mondani, hogy Nagy-Britanniának függetlennek kellene lennie, még egyszer nem hívtak volna meg. Erről a kérdésről nem lehetett beszélni. A mi érdemünk, hogy az Egyesült Királyság kilépését szalonképes beszédtémává tettük. Azt is, hogy a kilépés mellett gazdasági kapcsolatokat tartunk fenn az unióval. Most már ott tartunk, hogy a munkáspárti kormány azt mondja: abszolút nem értünk egyet

önökkel, de teljes mértékben tiszteletreméltónak tartjuk az álláspontjukat.

 

Kérdés: Mintegy fél éve dolgozom Brüsszelben tudósítóként, és azóta az a benyomásom, hogy ez az egész intézmény hanyatlik. Ön szerint helytelenül?

 

Válasz: Az egész intézmény nem működik! A romlás pedig gyors. Tudja miért? Mert nincs kormányunk. Nincs egy bizottságunk – ugyanis az Európai Bizottság az unió kormánya és az nem mi vagyunk – és két, egymással ütközésben és versenyben  lévő ideológiával vagyunk „megáldva”. Az egyik ideológia a szociális modell. Az egyik ideológia szerint  mindenki kapjon ingyen almáspitét, hosszabb vakációt és akkor minden csodálatos lesz. Azután ott van a másik ideológia, amit a korábbi biztos, Bolkenstein erőltetett igen csak keményen…

 

Kérdés: Mondja, Ön szándékosan kerülgeti a „neoliberális” kifejezést?

 

Válasz: Ne aggódjon, az is sorra kerül…Azután itt van ez a hideg-rideg gazdasági liberalizmus…

 

Kérdés: Most meg Barrosóról, az Európai Bizottság új elnökéről beszél?

 

Válasz: Hogyne. Nézze, a két, konfliktusban álló ideológia közül az egyik a „big business”. A neoliberalizmust a multinacionális vállalatok erőltetik. Nézzen körül Brüsszelben, hogy lássa, milyen iszonyatos erőt képviselnek a lobbik…Szóval itt van az Európai Bizottságon belüli ütközés és emiatt a stabilitási paktum széthullik darabjaira. Vagy ön szerint létezik a növekedési és stabilitási paktum?  Az új bizottság óta ezek a konfrontációk erősödtek. Nézze meg, hogy miről beszélnek! Lisszaboni Stratégia! (Az az öt évvel ezelőtt megfogalmazott célkitűzés, hogy Európa 2010-re a világ legversenyképesség térsége legyen – A szerk.) Röhej. Semmi esélye, hogy sikerüljön.

 

Kérdés: Ön azt mondaná, hogy dobjuk sutba ezt a csodálatos európai modellt és kezdjünk „güzülni”, mint azt teszik Szingapúrban, vagy majdnem hasonlóan dolgozzunk napi 12 órát, menjünk évi egy-két hét szabadságra, mint az amerikaiak teszik?

 

Válasz: Tudja erre mi a válasz? Itt nem lehet modellekről beszélni. Modellek tudatos választásáról. Egy huszonöt tagú, húsz nyelven beszélő  szervezetben, amelyben ott vannak a skandinávok, ibériaiak, szlovákok. Mindegyik országnak más a szokása, a történelme…Hogy meri elképzelni valaki, hogy ugyanaz a törvény alkalmazható Olaszországban és az Egyesült Királyságban?

 

Kérdés: Miért nem tudja úgy felfogni az uniót, mintha az az Egyesült Államok lenne, ahol britek, laosziak, skandinávok, magyarok….

 

Válasz: Ha azt javasolja, hogy mi is menjünk át egy polgárháborún, miért ne? Egyszerűen nincs összehasonlítási alap az Európai Unió és az Egyesült Államok között. A fő oka ennek az – és ezt évente elmondom, amikor amerikai egyetemeken tartok előadást -, hogy mindezen népek maguk mögött hagyták saját civilizációjukat. Újra indultak. Otthon hagyták mindenüket. Elfogadták az új, közös nyelvet. Európában teljesen más a helyzet. Itt minden országnak más a nyelve, a történelme, a hagyománya. Amikor hazamegyek, gyakran iszom a helyi falu kocsmájában egy odavalósival. A családja 350 éve él ugyanott. Gyökerei vannak ott. És ő angol. És angol akar maradni! Hallani sem akar más elfogadásáról.

 

Kérdés: Ivócimborájának igaza van. Bocsánat, hogy véleményt mondtam kérdés helyett.

 

Válasz: Na látja, ez az. Olyan politikusokat nem igen lát, mint én vagyok. Mert én nem is vagyok politikus. Annak ellenére, hogy megválasztott hivatalom van. Nem is akartam az lenni. Londonban kereskedtem nemzetközileg. Nem is sikertelenül. És egy csomó pénzt kerestem. Azt mondanom sem kell, hogy még többet költöttem. De eljött 1990. És nem akartam elhinni, hogy hazám csatlakozik a közös valutamechanizmushoz. Ugyanolyan kamatláb minden ország számára? Nem akartam hinni a fülemnek. A konzervatívok támogatták A Munkáspárt támogatta. A Liberális Demokraták támogatták. Mivel üzletember voltam, tudtam, hogy ebből katasztrófa lesz. Tudtam, hogy nem működhet, mert képtelen működni. Két év múlva kitörtünk a rendszerből és egy millió ember, EGY MILLIÓ EMBER elveszítette munkáját. Teljesen feleslegesen. Egy idealisztikus, megvalósíthatatlan álam hajszolása miatt. Ez volt az első dolog, ami felébresztett álmomból. Azután persze jött a Maastrichti Szerződés. Minden megismétlődött. Mindhárom párt támogatta. Igaz, hogy nem egyforma lelkesedéssel. A konzervatívok nyivákoltak, de mentek az úton. Na ez volt az a pillanat, amikor döntöttem, hogy politikus leszek. Mert azt mondtam: Nagy-Britanniában a politikai osztály nem képviseli az én álláspontomat, a családom álláspontját, a golf klubbomban a legtöbb tag álláspontját. Nem volt kapcsolat. Most, tíz évvel később még kevésbé van kapcsolat a nép és a politikus között.

 

Kérdés: i a véleménye egy olyan intézményről, amelyik egyik létokaként a bővítést jelöli meg, mint teszi ezt az Európai Unió? Ahogyan a hetekben is kifejezte egyik vezető tagja?

 

Válasz: A történelemben eddig 51 birodalom létezett. 50 szétesett belőle. Ezek itt Brüsszelben ugyanezt akarják. Építeni akarnak egy birodalmat. Azt akarják, hogy katonailag és gazdaságilag szuperhatalom legyen. Azt hiszem, hogy potenciálisan rendkívül veszélyes úton visznek bennünket előre.

 

Kérdés: Amikor „rendkívül veszélyest” mond, akkor akár háborút is ért alatta?

 

Válasz: Csak azért nem, mert nem hiszem, hogy katonailag vagy gazdaságilag működőképes lesz ez az egész. Persze ha arra gondol, hogy két szuperhatalom áll egymással szemben, akkor nyilván lehet kemény konfliktus a kettő között.

Emlékszem, hogy egyszer egy kocsiban ültem együtt egy szörnyű emberrel, Elmar Brokkal…

 

Kérdés: Tiltakozom! Remek ember, aki egyébként remek sörivó…Lengyelországban még Brok nevű sör is létezik.

 

Válasz: Az arroganciát róla fedezték fel…De egyébként füstölni is szeret. Szóval igazán emberi…

 

Kérdés: Akkor meg mi baja van vele?

 

Válasz: Jó. Ültünk az autóban Brokkal és mentünk a repülőtér felé. Hozzám fordult és azt mondta: Nigel, te és embereid mindent elrontotok. Erre azt feleltem. Országom fele azt gondolja, hogy roppant jó dolgokat csinálunk. Mire felemelte hangját: „Nem érted? Hatalomról van szó! Hatalomról! Nekünk hatalom kell!!!” Akkor hátrahököltem és azt gondoltam, uramisten, csak nem 1933-ban vagyunk? Így folytatta: Egyenként – Németország, Franciaország és Nagy-Britannia – túlságosan kicsik vagyunk. De együtt világhatalom lehetünk!

Látja, ez az a veszélyes filozófia a mind jobban terjeszkedő Európa mögött. Kétségbeesetten remélem, hogy nem fog működni. Nem lehet itt centralizálni. Ez nem federalizmus, hanem egységes kormány. Ennek pedig a legutóbbi példája a Szovjetunió volt. Ezt mondtam már az elején is. A politikai osztály és a nép mind távolabbra kerül egymástól.

 

Kérdés: Mit gondol az EU és az Egyesült Államok közötti viszonyról?

 

Válasz: Engem Brüsszelben nagyon kevés dolog lep meg. De egy igen. Az intézményen belüli elképesztő amerikaellenesség. Irdatlan nagy. Irdatlan.

 

Kérdés: Ez kimondott vagy kimondatlan?

 

Válasz: Állandóan a szemembe mondják.

 

Kérdés: De a tények mást mutatnak. Most nyelték le, hogy Bush a héja Wolfowitzot, az iraki háború fő építőmesterét nevezte ki a Világbank elnökének. Most nyelték le, hogy a kínai fegyverszállítási embargót nem hosszabbítják meg. A puszta erőviszonyok miatt?

 

Válasz: Az EU egy hihetetlenül türelmes bürokrácia. Kivár és kivár. De amikor eljön az idő, akkor meglépi azt, amit akar. Legyen az öt év, tíz év, húsz év. Megvárják. És amikor eljön az idő, ugornak. Ezt csinálják már ötven éve. Az EU-t irányító emberek hihetetlen nacionalisták. Euronacionalisták.

 

Kérdés: Ön szerint az EU szétesik Törökország csatlakozása előtt?

 

Válasz: Az EU szét fog esni. Két féle képen. Vagy a nép referendumok döntik szét…

 

Kérdés: Vagy?

 

Válasz: A másik nagyon csúnya változat. Az EU győzedelmeskedik a török bővítéssel, amelynek következtében kis polgárháborúk sorozata következik be. A folyamat ahelyett, hogy csökkentené a nacionalizmust és szélsőségességet, azt létrehozza vagy erősíti. Ahogyan az már kibontakozódik több európai országban. Itt minden nap integrálni akarnak. Minden órában. A bizottság tagjai már kijelentették, hogy az alkotmányt meg akarják valósítani, mielőtt azt még ratifikálták volna.

 

Kérdés: Ha az alkotmánytervezet megbukik, mit találnak ki?

 

Válasz: Egy új konventet. Majd átfogalmazzák az alkotmánytervezetet. Mondok önnek egy csodálatos idézetet Gerry Adamstől, a Sinn Fein vezetőjétől. Azt mondta: „Nem azért harcoltunk a britek ellen ötszáz évig, hogy Írországot Brüsszel meg nem választott bürokratái irányítsák”. És azt hiszem, hogy amit Adams mondott, azt komolyan gondolta.

(Lovas István, Magyar Nemzet, 2005. április 4)

(Lovas István, Magyar Nemzet, 2005. április 4)


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »