Fancsali szerint jót tesz a transzilvanizmusnak a március 15-i incidens

Jót tett a transzilvanista mozgalomnak a március 15-i incidens, legalábbis így látja Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári polgármesterjelöltje, akitől a hatóságok a nemzeti ünnepen azt kérték, vonja be a regionális lobogót.

Fancsali azt írja közleményében, hogy azóta sokan fejezték ki szolidaritásukat, köztük olyanok is, mint az LMP társelnöke, Schiffer András.

„Büszkeséggel tölt el, hogy az általunk kezdeményezett ügyek mellé, mások is, akár önkormányzati szinten is, csatlakoznak. Láthattuk ezt a kolozsvári műemléképületek kapcsán is,amikor néhány nap alatt több mint 3000 aláírást gyűjtöttünk össze, ezért az önkormányzat is kénytelen volt foglalkozni az üggyel.Ugyanez történik a most kialakult az Erdély-zászló-ügy kapcsán is. Láthattuk, hogy egyesek irodájukban, mások az online térben „tűzték ki” a történelmi régiónk szimbólumát. Sajnálatos, hogy sokak számára csak akkor válnak fontossá szimbólumaink – és az egyéb, minket megillető jogok -, amikor azok szabad használatát súlyosan korlátozzák, s az ennek következtében kialakuló médiaérdeklődés remélt láthatóságot biztosít a szavazatokra számító politikusoknak” – írja Fancsali.

A jelölt szerint amellett, hogy az Erdély-zászló az egység megjelenítésére képes, hatására egyik napról a másikra lesznek transzilvanisták azok is, akik mindmáig nem tulajdonítottak kellő figyelmet törekvésünknek.

„Elérkezettnek látszik az idő, hogy leszögezzük, a transzilvanizmus fontos velejárója az azt megtestesítő Erdély-zászló szabad használata, ugyanakkor nem elég – pótcselekvésként – csak zászlónkat kitűzni következetesen kell képviselnünk a regionalizmust,az erdélyi értékeket és a szabad nyelv- és szimbólumhasználatot” – véli Fancsali. (közlemény)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »