Falukutatás Ipolyhídvégen és Drégelypalánkon

Június 27-e és július 3-a között ismét kutatók kérdéseitől volt hangos Ipolyhídvég és Drégelypalánk, ahol megrendezésre került a Kulcsár László professzor által mentorált, Samu István soproni doktorjelölt által vezetett kutatótábor.

Ez alkalommal újabb fiatalokkal bővült a csoport, melynek összetétele vegyesre sikeredett. Mondhatnánk interdiszciplinárisra, hiszen a nyitrai, miskolci, soproni egyetemek más-más szakokon tanuló hallgatói vettek részt, valamint a fiatalok korosztálya is sokkal heterogénebbé vált. A doktoranduszok és egyetemi hallgatók mellett budapesti végzős középiskolások is gazdagították jelenlétükkel a 14 főre duzzadt társaságot.

A kutatási időszak során főként a kérdőívezés került a figyelem középpontjába. A második és harmadik napokon Drégelypalánkon zajlott a terepmunka interjúzással, kérdőívezéssel, audiovizuális anyagok készítésével. A szombati napon Duray Miklós is ellátogatott a táborba. A csapat jelenlétében a kutatócsoport egy rövid sétára indult, hogy megcsodálja azt a fából készült halászhidat, amelyet a két falu lakossága épített a gyorsabb közlekedés és az összetartozás megerősítése érdekében, Trianon ellenében.

A negyedik és ötödik napon Ipolyhídvégen folytatódott a munka. A hatodik napon a csapat két csoportra oszlott. Néhányan a palánki részen, mások pedig a hídvégi oldalon végezték a terepmunkálatokat. A hetedik napon még készült pár kérdőív Drégelypalánkon. Ezen a napon egy másik programot is beiktattak a szervezők, amely méltó lezárása volt a felejthetetlen hétnek. Az ifjak felbaktattak Drégely várának romjaihoz. A várhoz vezető hosszú és rögös út után az eléjük táruló festői tájkép minden fizikai igénybevételt feledtetett. A várból való távozást követő közös búcsúrendezvény után mindenki hazaindult.

Hírdetés

Az előbbiekben említett kérdéskörök megválaszolásáról és kielemzéséről készült szakmai munka még nem készült el, ám a terepmunka által néhány tény már megállapítható. A társadalmi és gazdasági kérdések a két település vonatkozásában megkerülhetetlenek, mivel Drégelypalánk és Ipolyhídvég lakossága egyre inkább elöregedő tendenciát mutat, amelyet leginkább az a tény befolyásol, hogy a környék – Ipolyságot leszámítva – nem bővelkedik munkalehetőségekben, ennek következtében a fiatalok Pest környékén, vagy pedig külföldön keresik a boldogulásukat.

A hídvégi fiatalok Pozsonyban is próbálkoznak. Érdekesség viszont, hogy a két településen, de főleg a palánki részen az olcsó ingatlanárak következtében a felvidéki és távolabbi szlovák területekről költöznek ide nagy számban idegenek. Az olcsó ingatlanárnak további, egyértelműen pozitív hatással is bírnak. A fiatalok, ha el is mennek külföldre dolgozni, visszatérnek a korábban megvásárolt ingatlanokba.

A nemzeti összetartozás terén a két település önkormányzata közös rendezvények megvalósításával próbálja meg összekovácsolni a határ két oldalán élőket. Ennek egyik ékes példája a decemberben megvalósuló közös karácsonyi szeretethíd a két község között. Sokan a megépülő hídtól várják a legtöbbet minden téren, de különösen bíznak abban, hogy a híddal újraéledhet egy lassan már kihalóban lévő hagyomány, mégpedig az, hogy a hídvégi és palánki fiatalok a két helyszínen fognak majd házasságot kötni, és utódokkal gyarapítani a magyarságot.

Természetesen – amellett, hogy új barátságok köttettek – az sem másodlagos és elhanyagolható szempont, hogy a fiataloknak milyen többletet adott a kutatótábor. A többség számára bizonyossá vált, hogy a kutatás nem egy száraz tevékenység, nem a négy fal között végzett elemzések végeláthatatlan sorozata. Ez esetben szükség volt a megfelelő kommunikációs készségre, hogy a bizalom megteremtődjön a két fél (kérdező és válaszadó) között.

Mindezek mellett sokan fogadták pozitívumként, hogy a száraz elméleti előadások helyett most a való életben is kamatoztatni tudták az egyetemi évek alatt megszerzett tudást, az érettségi előtt állók pedig ízelítőt kaptak abból, mi vár rájuk, ha egyszer a kutatói pályát választják. Fontos szempont továbbá, hogy a fiatalok nemzeti azonosságtudata erősebbé vált. Ezt a legjobban talán az támasztja alá, hogy az anyaországban élők megilletődve vették tudomásul, hogy a felvidéki oldalon a magyar szó, a magyar vér minden csapás ellenére töretlenül megmaradt. Tulajdonképpen ekkor értette meg a többség azt, hogy miért pont ez a rövidke mondatot választották a kutatótábor jelszavául: „Összenő, ami összetartozik!”


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »