„Fa***kat a szánkba verik” – Rabszolgasorba taszították a közmunkásokat

„Fa***kat a szánkba verik” – Rabszolgasorba taszították a közmunkásokat

A szabolcsi Kisar 92 millió forint uniós pénzt nyert óvodaépítésre évekkel ezelőtt, a régi épület bontására az építési vállalkozó emberei helyett a helyi közmunkásokat vonultatták fel – derítette ki Célpont című műsorunk.

– Hogy bánnak itt a közmunkásokkal?
– Itt, hogy bánnak? Szó szerint, mint a kutyákkal. A fa***kat a szánkba verik. Bizony – fogalmazott élesen két helybéli asszony a Célpontnak.

Kisar több mint tízszer pályázott a helyi óvoda felújítására. 2011-ben 92 millió forintot nyert az uniótól fejlesztésre. Az épületet két évvel később adták át.

„Két vagy három hónapra lettünk alkalmazva kerítésszétverésre, belső munkákra, még a radiátorokat is velünk szedették le. A csöveket levágatták, lesitteztünk, mindent velünk csináltattak” – fogalmazott egy helybéli férfi a Célpont stábjának.

Az óvoda bontására nem a munkára leszerződött vállalkozó embereit vezényelték ki, hanem a közmunkásokat, akik alkalmazotti bér helyett csak minimális segélyt kaptak. Abban reménykedtek, hogy később jobban fizető munkát kaphatnak, ezért évekig hallgattak.

„Ez bűncselekmény. És hangsúlyozni szeretném, hogy nem a közmunkások azok, akik a bűncselekményt elkövetik, mert a közmunkásokat vezénylik” – nyilatkozta Lőrincz Zoltán a Hír TV oknyomozó műsorának. A helyi képviselő már évekkel ezelőtt feljelentette az önkormányzatot.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói levélben tettek fel kérdéseket több mint hatvan embernek. A munkásoknak a falu jegyzője segített vallomást tenni.

„Fölhívta a NAV-nak az illetékes nyomozóját, és közölte vele, hogy itt az emberek nem tudják, hogy kell kitölteni ezt a papírt, segíthet-e nekik. Erre azt mondta nekik a NAV nyomozója, hogy persze, ő mint jegyző segítsen nekik” – tette hozzá Lőrincz.

Hírdetés

A megkérdezettek közül hatan vallottak az óvodai építkezésről.

„Én értem a problémát, csak azt nem értem, hogy ez miért probléma” – nyilatkozta a település polgármestere. Jámbrikné Pintér Andrea szerint ellenfelei politikai támadásra használják fel a helyi kisebbséget a közelgő választás előtt.

– Tehát azt mondja, hogy ők nem bontottak.
– Nem azt mondtam. Azt mondtam, hogy az én utasításomra nem tették.
– Ki az, aki utasítást adhat erre nekik?
– Senki.
– Mert, gondolom, önszántukból nem bontanak le egy óvodát.
– Én vagyok a munkáltatójuk. Utasítást egyedül én adhatok nekik.
– Életszerűnek tartja, hogy a közmunkások lebontanak egy óvodát úgy, hogy valaki nem utasítja őket erre?
– Nem, és ez nem is történt meg, hogy lebontották az óvodát, ne vicceljen már!

Az adóhatóság szerint a kár nem lépte át a költségvetési csalás megállapításához szükséges 50 001 forintos határt, így Kisar polgármestere nem szegett meg semmilyen szabályt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »