Facebook-bejegyzés miatt bírságoltak Udvarhelyen

Facebook-bejegyzés miatt bírságoltak Udvarhelyen

Ezerlejes bírságot róttak ki egy székelyudvarhelyi felhasználóra, aki a Facebook közösségi portálon közzétett bejegyzésében sértegette a helyi rendőrség két tagját.

facebook_5_b

Előbb obszcén bejegyzést közölt, mire a rendőrség munkatársai figyelmeztették, hogy kihágást követett el. A kifogásolt bejegyzésben a 22 éves, udvarhelyszéki T. A. arról értekezett, hogy a rendőrnő „úgy szívja a furulyát, ahogy én fújom”. Sőt a szóbeli felszólítás után prostituáltnak nevezte a rendőrnőt, ami miatt ezer lejre bírságolták.

A jegyzőkönyv megsemmisítését kérő beadványában T. A. a sértő szöveget azzal magyarázta, hogy tulajdonképpen „friss levegő vételére utalt”; viszont nem tért ki a az általa hsznált „k…va” kifejezésre. Az ügyben összeállított jegyzőkönyvet a bíróságon támadta meg. Kérését azzal indokolta, hogy rosszul fordították románra az üzenetét. A múlt heti tárgyaláson – amelyen egyébként nem jelent meg – a rendőrségi jegyzőkönyv megsemmisítését kérő beadványát alapfokon visszautasították. A büntetést helybenhagyó bírói határozatot viszont még megfellebbezheti.

Egyébként a legfelsőbb bíróság jogerős, a marosvásárhelyi bíróság alapfokú döntését megerősítő ítélete értelmében a Facebook nyilvános, nem pedig magánfelületnek minősül. Az ítélet szerint a közösségi oldalon közzétett vélemény nyilvános állásfoglalásnak minősül, szerzője pedig jogilag felelősségre vonható.

Az ügy a Maros megyei prefektúra korábbi kabinetigazgatójához kapcsolódik, aki 2012-ben a Facebookon azt írta a Traian Băsescu akkori államfő ellen utcára vonult tüntetőkről: „Arbeit macht frei – hogy a tiltakozók is értsék”. Ennek nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) ezerlejes bírságot rótt ki rá. Azóta a hatóságok több ízben is büntettek a legnagyobb közösségi portálon megjelent becsületsértésért, de Udvarhelyszéken most született először ilyen ítélet. A becsületsértést és rágalmazást kimerítő bűncselekményeket az 1991-ben életbe lépett, 61-es számú törvény szabályozza, és 200-tól 1000 lejig terjedő pénzbírsággal sújthatók.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »