Fábry Kornél: a NEK „egy klassz élmény, hogy így valljuk meg hitünket az emberek előtt”

Fábry Kornél: a NEK „egy klassz élmény, hogy így valljuk meg hitünket az emberek előtt”

A szeptember 5. és 12. közöttre tervezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) programját és helyszíneit ismertette szerdai sajtótájékoztatóján Mohos Gábor püspök, a NEK titkárságának vezetője, valamint Fábry Kornél atya, a rendezvény főtitkára. Mohos Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy most, amikor a pandémia miatt megtapasztaltuk a személyes és társadalmi korlátokat, mi, hívők meg tudjuk mutatni azt, hogy van olyan reményforrásunk, az Oltáriszentségben velünk levő Isten, akire rábízhatjuk a nehézségeinket.

A püspök szerint a világtalálkozó a megújulás, az újjászületés jele is lehet, hiszen új távlatok nyílnak, új generációk születnek, ezért szeretnének reménnyel a jövőbe tekinteni ezen az eseményen.

Az Oltáriszentség a hívő katolikusok számára a közösségnek a szentsége is – mutatott rá a főpap.

Isten maga segít, hogy egymással élő közösségben legyünk, egy hullámhosszra kerüljünk, ki tudjunk engesztelődni, ha erre van szükség, és ez ebből s szempontból nemcsak a hívőkre, hanem minden jó szándékú emberre vonatkozik

– mondta Mohos.

Fábry Kornél főtitkár azt közölte, a találkozót megelőzi egy konferencia, egy teológiai szimpózium, mely az esztergomi Szent Adalbert központban lesz. Ez tudományos konferencia lesz, melynek témája az Eucharisztia, annak liturgiája, szentmisén kívüli tisztelete.

Az Eucharisztikus Kongresszus szeptember 5-én kezdődik a Hősök terén egy szentmisével – ismertette Mohos Gábor. Ez a rendezvény alkalmat ad elsőáldozásra, a püspök azt kérte, hogy aki ezen ez ünnepélyes eseményen szeretne először szentáldozáshoz járulni, az

május 31-ig jelezze szándékát az IEC2020 weboldalán.

Mohos hozzátette, ez az esemény lesz az Esztergom-budapesti Főegyházmegye diákjainak tanévnyitó (Veni Sancte) szentmiséje is. Kiemelte, a rendezvényt egy zenés-táncos kulturális műsor előzi meg, mellyel megmutatjuk a világnak történelmünket, hagyományunkat és ennek kapcsolatát a kereszténységhez.

Fábry Kornél ismertette, bár a rendezvénysorozat hivatalos neve kongresszus, de ez összejövetelt jelent, egy nagy találkozót. „Egyfajta lelkigyakorlatról van szó” – húzta alá. Az események központja a Hungexpo területén lesz, melyre több tucat előadót tanúságtevőt hívtak a szervezők.

A legmesszebbről, a Fülöp-szigetekről José Palma, Cebu érseke érkezik, aki az előző világtalálkozó házigazdája volt. De itt lesz a következő, 2024-es kongresszus házigazdájának, az ecuadori Quito delegációja is. A résztvevők találkozhatnak Andrew Yeom Soo-jung bíborossal, Szöul érsekével, aki arról nevezetes, hogy 2014-ben katolikus főpásztorként elsőként járt Észak-Koreában. Piero Marini érseket sokat Szent II. János Pál pápa ceremonárjaként ismerik, de ő az eucharisztikus kongresszusok tanácsának az elnöke, és minden alkalommal, amikor Magyarországon járt az előkészületek miatt, örömmel tapasztalta a lelkesedést.

Részt vettem már néhány eucharisztikus kongresszuson Québectől kezdve, de még sosem tapasztaltam ilyen széles körű érdeklődést egy eucharisztikus kongresszus iránt, és ilyen nagyszámú jelentkezőt, mint a budapesti esetében

– idézte Marini érseket Fábry Kornél.

A Brazíliából érkező Moyses Azevedo történetéről Fábry Kornél elmondta, tizenkét évesen kijelentette, hogy ő soha többet nem akar templomba menni, majd négy évvel később egy lánynak köszönhetően mégis részt vett egy lelkigyakorlaton, és megváltozott az élete. 1980-ban az ottani érsek kérte meg, hogy ajándékozza meg II. János Pált, és Moyses úgy döntött, életét a fiatalok evangelizációjának szenteli. Az első ilyen katolikus kávézó megnyitása után világszerte nyíltak meg ennek a mozgalomnak a közösségi helyei.

A Québecből érkező Gerard Lacroix bíboros korábban a gerillaharcoktól sújtott Kolumbiában szolgált, majd nagy szerepe volt a québeci eucharisztikus kongresszus megszervezésében és sikerében.

A kongresszus ideje alatt nemcsak a Hungexpo területén várhatók programok, hanem a délután során Budapest-szerte lesznek események – emelte ki Fábry.

Szeptember 6-án, hétfőn este a Bazilikában egy Misszió Afrikában című előadás, ahol Fodor Réka és Csókay András missziós orvosként mesél nigériai szolgálatukról. Innen érkezik Valerian Okeke érsek is, aki ugyancsak beszélni fog az ottani keresztények életéről.

A Nemzeti Múzeumban Kereszt-tűzben címmel rendeznek kiállítást korunk keresztényüldözéseiről. „A Hungary Helps ezzel is igyekszik ráirányítani a figyelmet a világban zajló keresztényüldözésre” – mondta Fábry Kornél. Ehhez kapcsolódóan szeptember 7-én lesz egy pódiumbeszélgetés Böjte Csabával, valamint az iraki keresztényüldözést feldolgozó Övék a mennyek országa című film készítőivel, Siklósi Beatrixszal és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel. Fábry Kornél megjegyezte, a kongresszus résztvevői között lesz Louis Raphael Sako iraki káld pátriárka is.

Szeptember 8-án, szerdán nagyjából tíz budapesti plébániája várja az ide zarándokló külföldieket különböző nyelveken bemutatott szentmisékkel. Szeptember 9-én, csütörtökön este 7 és 9 óra között a közösségek szentségimádása lesz a Bazilikában. Szeptember 10-e, péntek a fiatalok napja, este 7 órakor a Papp László Sportarénában Ákos koncertjével kezdődik, majd a Forráspont című rendezvény kezdődik elsősorban 15 és 30 év közöttieknek. Szeptember 11-e, szombat pedig a családok délelőttje lesz a Margitszigeten, ahol kézműves játékok, előadások, koncertek fogják szórakoztatni a családokat.

Fábry Kornél kiemelte azt is, egész héten át zajlik majd a Szent István Könyvhét és Vásár a Bazilika előtt. Egy színpadot itt is felállítanak kulturális események számára.

A főtitkár azt is közölte, már augusztusban megnyílik egy kiállítás a Vigadóban, ahol az 1938-as – ugyancsak Budapesten tartott – eucharisztikus kongresszusnak emléket állító, valamint a katolikus egyház karitatív tevékenységét bemutató tárlat lesz megtekinthető, amivel párhuzamosan a görög katolikus egyház 400 évét felölelő kiállítás is látható lesz.

Hírdetés

Mindszenty József gyóntat az 1938-as eucharisztikus kongresszus idején a Hősök terén
Múlt-Kor

A budapesti eseménysorozat csúcspontja természetesen a hétvége lesz. Szeptember 11-én, szombaton délután 5 órakor a Kossuth téren celebrál szentmisét Erdő Péter bíboros. A mise után pedig mécsesekkel kísérik az Oltáriszentséget az Andrássy úton a Hősök terére. Másnap, szeptember 12-én, vasárnap 11 óra 30 perctől a Hősök terén lesz a záró szentmise (Statio Orbis), amit várhatóan személyesen Ferenc pápa fog celebrálni. Ez egyébként

rendkívüli alkalom, a mindenkori pápák nem szoktak személyesen részt venni a találkozón.

Utoljára 21 évvel ezelőtt Szent II. János Pál volt jelen az akkor Rómában tartott összejövetelen, ami ugyebár neki „hazai pálya” volt. Az ünnepélyes zárómisén az Operaház 120 fős zenekara és kórusa adja a zenei hátteret, kiegészülve több egyházi kórussal. „Összesen mintegy kétezer fős kórussal számolunk” – monda Mohos Gábor.

A püspök felhívta a figyelmet, hogy érdemes regisztrálni az eseményekre, mert ennek segítségével tudnak olyan szektorokat biztosítani, amivel közelebb kerülhetnek az esemény helyszínéhez, regisztráció nélkül pedig csak távolabbi szektorokban lehetséges a részvétel.

Bár a kongresszus házigazdája Budapest, de más hazai nagyvárosok is készülnek a rendezvényre. Székesfehérvárott a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozatának kiállítása lesz, Szegeden pedig a dóm látogatóközpontjában pedig már meg is nyílt az 1938-as kongresszus kutatásait bemutató kiállítás. Rómában pedig ugyancsak a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében nyílt kiállítás magyar alkotók műveiből.

Mohos Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy úrnapja szombatján, június 5-én világméretű szentségimádásra fog sor kerülni, melyre ugyancsak várják a regisztrációkat.

Mohos végül közölte, a Kossuth Rádióban pünkösdhétfőtől hallható egy tízrészes hangjáték, mely ugyancsak az 1938-as kongresszusnak állít emléket. „A mű a múltidézésen túl kivetődik a ma embere felé is” – ismertette. A főszereplők Molnár Piroska, a Nemzet Színésze, Papp János, Pindroch Csaba és lánya, Mira.

A sajtótájékoztatót követően alkalmunk nyílt beszélgetni Fábry Kornéllal, aki azt mondta, a pandémia miatti egyéves csúszás olyan lehetőségeket is teremtett, melyekre korábban nem is gondoltak volna. Ilyen volt a világméretű szentségimádás, melyre sosem látott mértékben kapcsolódtak be a hívek: 70 országból több mint 6700 helyszínről jelezték a részvételt. Fábry hangsúlyozta, épp a pandémia alatt vetődött fel nagyon sok hívőben a kérdés, hogy ha mi nem tudjuk kontroll alatt tartani a világot, akkor valaki csak kell, hogy legyen, aki ezt az egészet megteremtette, életben tartja.

A Google keresőjében a járvány kezdete óta az „imádság” kifejezés nagyon sokat szerepel, sokkal többet, mint azelőtt

– mondta a lelkipásztor.

A pandémia ráirányítja az élet lényegére a figyelmet: van élet a halál után, és ha van, akkor meg kell ismerni, hogy hogyan jutunk oda. A kongresszusnak is ez a célja, hogy találkozzunk Jézussal – mutatott rá Fábry.

A rendezvény higiéniés előírásai azok lesznek, amiket az állami protokoll előír.

Ugyanazok az előírások lesznek érvényesek, mint minden más tömegrendezvényre

– közölte kérdésünkre.

A fiatalok megszólítására szolgáló Forráspont rendezvényről azt mondta, ez egy szójáték. Egyrészt egy halmazállapot-változást jelent, abban bíznak, hogy a fiatalok eljönnek és meghallgatva a tanúságtételeket, részt véve a szentségimádáson, közös imán, más lelkülettel térnek haza. Másrészt forráspont az is, ahol a forrás felfakad, egy lehetőség, ahol erőt meríthetnek – mondta Fábry Kornél. Emlékeztetett, eddig 2018 és 2019 szeptemberében rendezték meg ezt a rendezvényt, a másodikra már kétszer annyian jelentkeztek. Közölte, most a Papp László Sportarénában Ákos a saját istenes verseiből állít össze egy egyórás koncertet, és azt fogja követni a tanúságtétel, az imádság, a szentségimádás.

Egyben marasztaljuk is a fiatalokat – tette hozzá a főtitkár. Kiemelte,

a szombat esti szentmisére a 14 év feletti ministránsokat is várják,

bíznak benne, hogy 2000-2500 fiatal ministránsként fog részt venni, míg az azt követő gyertyás körmenet „egy klassz élmény, hogy így valljuk meg hitünket az emberek előtt”. Vasárnap pedig a Szentatya celebrálja a szentmisét – fűzte hozzá.

Huszonöt éve nem járt pápa Magyarországon, én ezt sem hagynám ki a fiatalok helyében

– húzta alá.

„Abban bízom, mindenkinek ott van a szívében a vágy, hogy ne érjen véget az élet. Ezzel a rendezvénnyel szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy van remény!” – mondta Fábry Kornél.

Isten annyira szeretett bennünket, hogy emberré lett, meghalt értünk, és feltámadt, legyőzte a halált, erre kaptunk Jézustól küldetést, hogy ezt az örömhírt adjuk tovább akár a nem hívők számára is.

„Számukra is van remény, Isten őket is végtelenül szereti, és hívja az Ő barátságára” – húzta alá Fábry Kornél.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust egyéves halasztás után 2021. szeptember 5. és 12. között rendezik Budapesten. Városszerte infópontok nyújtanak majd segítséget az érdeklődőknek. A NEK sikeres lebonyolításában rengeteg önkéntes is részt vesz,

hozzájuk május 28-ig lehet csatlakozni a NEK honlapján.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »