„Nyolc évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni Légen, a szociális otthonban. Ez az első munkahelyem és nagyon remélem, hogy más nem is lesz, innen fogok nyugdíjba menni majd egyszer.” Mennyire reális egy ilyen mondat egy fiatal, harmincas éveiben levő nő szájából? Pedig elhangzott és szemernyit sem kételkedem az őszinteségében.
Erika Richtáriková a Légi Szociális Otthon menedzsere, ahol 20 alkalmazott munkáját koordinálja. Tanulmányait a Rózsahegyi (Ružomberok) Katolikus Egyetem teológiai tanszékén végezte, majd Pozsonyban, a Szent Erzsébet Főiskolán folytatta és fejezte be, mint szociális dolgozó, magiszteri képesítéssel. Ez eddig még egy szokványos életrajz kezdetének is megfelel. Ám Erika édesapja fafaragó mester volt és a fa látványa, illata, tapintása, gyerekkorától fogva, meghatározó volt számára.
Nem elég, hogy kitalálja, biztos, ami biztos alapon azonnal el is készíti. Néhány hete, napi rendszerességgel készít újabb és újabb segédeszközöket, amelyek segítik az otthon lakóinak és a rehabilitációs központ pácienseinek motorikus fejlesztését. Napközben megfigyeli, este hazaérve pedig egyszerűen legyártja a fából faragott segédeszközt. „Látom a liftben, hogy gondot okoz a gomb megnyomása, azonnal elkezdek azon gondolkodni, milyen segédeszközt tudnék elkészíteni, amelyen ezt a mozdulatot lehetne gyakorolni. Az első eset az volt, amikor észrevettem a büfében, milyen nehezen tudják a kliensek kiszedegetni az aprópénzt a pénztárcájukból, ha egyáltalán sikerül nekik. Másnap reggel máris hoztam a kis korongokat, amelyek egyenkénti felcsipegetésével javul a kéz és ujjak finom motoros készsége” – meséli Erika, hogyan is indult a segédeszköz gyártás.
„Nagyon empatikus vagyok az idős emberekkel szemben. Érzem, mennyire a segítségünkre vannak utalva és mennyire függnek ezek az emberek tőlünk, fiataloktól, különösen itt, ennek az intézménynek a falai közt. Természetesen megérintenek a különböző sorsok és életutak, amelyeknek tanúi vagyunk akár a szociális otthonban, akár a rehabilitációs intézetben. Ezt mindet fel kell tudni dolgozni magunkban, nekünk itteni dolgozóknak, mert mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk. Nekik. Meggyógyulni, vagy néha egyszerűen csak tovább élni. Számomra egy bizonyos fajta pszicho-higiénia ez a napi kreatív, manuális munka. Ráadásul a fa, élő matéria, persze nem hasonlítható az élőlényekhez, de mégis megvannak a sajátosságai, amelyeket respektálni kell” – magyarázza tovább Erika az indíttatását.
Eddig 20 féle különböző, egyszerű, de hatékony mozgásfejlesztő segédeszközt talált ki és készített el, amelyeket most már rendszeresen használnak mint a szociális otthon lakói, mint a rehabilitációs részleg páciensei. A kollégái reggelente azzal a kérdéssel fogadják, hogy „na, mit hoztál ma?”, és valóban szinte naponta hoz egy új, fából faragott mozgásfejlesztő segédeszközt. Főleg a rehabilitációs részleg páciensei adják a motiváló erőt. „Látom rajtuk az akaratot, látom az igyekezetet, meg akarják újból tanulni azt a bizonyos mozdulatot, de nem tudják a módját. Ez hihetetlen erős ösztönzést ad és szinte pattognak z ötletek a fejemből” – magyarázza lelkesen Erika. Úgy tűnik ideálisan összeállt minden: az impulzus, az ötlet és annak megvalósítása, egy munkahelyen.
Mivel olgyai otthonuk már tele volt különböző, a fa esztergálásához szükséges eszközökkel, Erika férje egy igazi műhellyel lepte meg a feleségét, amihez ráadásul egy komplex lézeres famegmunkáló gépet is ajándékozott. Van, akinek egy luxus nyaralás, másnak egy drága ékszer, Erikának ez a gép jelenti álmai beteljesülését. Nem egész egy hónap alatt 20 találmány és úgy látszik, a java még csak most jön. „Számomra ez a kreatív munka jelenti az otthont. Tudok és akarok segíteni. Megvan hozzá a lehetőségem is, látom az eredményt. Kell több?” – zárta Erika Richtáriková, szociális dolgozó és feltaláló. Igen, léteznek ideális találkozások.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
