Fábián: Néhány sportágnak önkritikát kell gyakorolnia

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója azt mondta, néhány sportágnak, szövetségnek és egyesületnek érdemes lesz önkritikát gyakorolnia a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokat követően.

„Néhány sportvezető feltehetően a csodában is bízva fogalmazta meg a reményeit, vagy rosszul ítélte meg az ellenfelek tudását. Bármi is történt, a magyar olimpiai csapat – köszönhetőn elsősorban az érem- és pontszerzőknek – helyt állt Rióban, így azt is kimondhatom, hogy soha ne legyen a mostaninál rosszabb a mérlegünk a nyári olimpiákon” – nyilatkozta a sportvezető hétfőn a MOB honlapján.

 

Hozzátette: van mit ünnepelni, lesz mit elemezni, a következtetések levonása viszont csak akkor történhet meg, miután a sportszövetségek már alaposan körülnéztek a saját házuk táján, és megállapították, mit tettek jól, és mit nem.

 

Az olimpiai és hatszoros világbajnok öttusázó a Rio de Janeiró-i rendezéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy „igazságtalanság lenne csúnyán ledorongolni az éppen magunk mögött hagyott olimpiát, dacára annak, hogy sok előre nem látható feladatot magunknak kellett megoldanunk. Emellett az sem tagadható, hogy a szervezettség és a tisztaság alapvető kritériumának is csak részben tudtak megfelelni a házigazdák.”

A magyar küldöttség szereplése kapcsán Fábián kijelentette: a 15 éremre és a nemzetek versenyében elfoglalt 12. helyre nemcsak a MOB, hanem az egész ország büszke lehet. „Soha nem fordult még elő, hogy két magyar sportoló – Hosszú Katinka és Kozák Danuta – a résztvevők 10 ezer főnél is népesebb körének legeredményesebb 10 helyezettje közé kerül.”

A sportigazgató hangsúlyozta továbbá, hogy a nyolc magyar aranyérem közül hetet nők szereztek. „A 160 tagú csapatban voltak olyanok, akik kitettek magukért, és aztán ünnepelhettek, de olyanok is, akik mindent beleadtak, mégsem érték el a céljukat” – mondta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »