Fábián László az öttusa jövőjéről: "lehet nyafogni, nosztalgiázni, de…"

Fábián László az öttusa jövőjéről: "lehet nyafogni, nosztalgiázni, de…"

A MOB-főtitkár 1988-ban még teljesen más öttusában lett világbajnok, a sportág azóta sok változtatáson ment keresztül, de a leggyökeresebb épp most van kialakulóban: valamilyen akadályverseny váltja a lovaglást. Fábián László szerint, ha az olimpia műsorán tud maradni ezzel a sportág, akkor sikeres a reform.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új főtitkára bízik benne, hogy az öttusa 2024 után is a játékok műsorán maradhat a tervezett átalakítással. Az olimpiai bajnok Fábián László ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a szabálykönyv még nincs meg, egyelőre még tesztelik a lovaglás helyére szánt akadályversenyt.

„Az élet fogja igazolni vagy ne adj Isten cáfolni ezt a mostani döntést azzal, hogy ha az olimpiai műsoron tud maradni az öttusa ebben a megváltoztatott, ezerszer átalakított formájában, akkor a nemzetközi szövetség elérte a célját” – mondta Fábián László.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az olimpián maradás rengeteget számít az öttusának.

„Lehet nyafogni meg lehet nosztalgiázni, hogy milyen volt a lovaglással, milyen volt a tereplovaglással és egyebekkel az öttusa, de ha ezt a célját eléri a szabályváltoztatás,

Hírdetés

ha az olimpiai műsoron marad a sportág, akkor ez jó iránynak látszik”

– mondott ítéletet 1988 csapat olimpiai bajnoka.

Az akadályverseny lép az elképzelések szerint a 110 év után száműzött lovaglás helyére, de mint a MOB-főtitkár elmondta, egyelőre nem ismeri a részleteket. Két verzió szerepel a tervekben, ezeket Törökországban fogják tesztelni, ott derül ki, miről van szó. A nemzetközi szövetség látványosabbá szeretné tenni a sportágat. Mint mondta, olyan nincs, hogy szabadidő-öttusázó, „de az akadályversennyel meg a futással közben lézerlövészettel a tömegek közelébe lehet hozni” az öttusát.

„Mindenki focizik, így a Real Madrid fantasztikus feltámadását mindenki értékeli, ezt már a sportlövészetben a 3×20-as versenyszámmal vagy az öttusával nehéz elképzelni” – világította meg, hogy miért lehet cél az emberekhez közelebb hozni az új versenyszámmal.

Arra nem tudja a választ, hogy a kerékpár mennyire komolyan vetődött fel a lovaglás helyetteseként. A főtitkár szerint az egyértelmű, hogy a vegyes technikai-fizikai sportágból, amikor is egy élőlénnyel is együtt kellett működni, nagyon erősen a fizikai sportág felé fordult az öttusa. Szerinte az életszerű, hogy a laserrun pályán inkább fizikai szám lett volna a kerékpár, mintsem technikai.

Fábián László reméli, hogy az akadályversennyel bejön a változtatás mögött lévő elképzelés.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »