Ezúttal nem a pénz az úr a Bajnokok Ligájában

Ezúttal nem a pénz az úr a Bajnokok Ligájában

Valószínűleg nincs ember a bolygón, aki a Bajnokok Ligája-negyeddöntő sorsolása után ne a saját bajnokságában utcahosszal vezető Barcelonát vagy a Manchester Cityt várta volna a legjobb négy közé. A sors azonban úgy hozta, hogy a Real Madrid és a Bayern München mellett az AS Roma és a Liverpool folytathatja a küzdelmeket.

Bár nem minden a pénz – mondják –, mégis érdemes megvizsgálni, hogy a héten pályára lépő négy csapat milyen költségvetéssel dolgozik.

Míg a nagyjából 600 millió eurós bevétellel rendelkező Real horrorösszegeket mozgat meg az átigazolási piacon, addig a 390 millióból gazdálkodó Liverpool messze legnagyobb transzferdobása

a 85 millió euróért érkező holland Virgil van Dijk volt.

A bajorok egészen jól bánnak közel 550 milliós bevételükkel. A klub politikája rengeteg futballrajongó számára szimpatikus, hiszen próbálnak reális áron vásárolni, és az állandóságot képviselni. A négyek közül az AS Roma kullog a sor végén, a klub éves bevétele a 250 millió eurót sem éri el, de ez az év végi elszámolásnál nyilván megváltozik majd, amikor megkapják a tévés jogdíjakat, és az eredményes BL-szereplésért járó bónuszokat is bezsebelik.

Hírdetés

A négy csapat rekordigazolásait megnézve kristálytisztán látszik, hogy az AS Roma költi a legkevesebb pénzt játékosokra.

Igazolási toplistáján az első három helyezett (Gabriel Batistuta, Antonio Cassano és Vincenzo Montella) már mind visszavonult, együttes értékük anno 89 millió eurót tett ki. A liverpooliaknál a három legnagyobb transzfer összértéke 195 millió, és a három játékos (Van Dijk, Naby Keita, Chrsitian Benteke) közül egyedül az újonnan érkező holland védő a csapat tagja. A korábban már említett spórolós Bayern toplistája maximálisan tükrözi a szűk nadrágszíj effektust, az első három játékos (Corentin Tolisso, Javi Martinez, Arturo Vidal) értéke ugyanis mindössze 119 millió euró együtt.

Meglepő különbség van tehát az elmúlt években mindig az elitben szereplő müncheniek és az Angliában gyakran lesajnált vörösök között.

Egészen extrém, hogy az eddigiekkel szemben a Real 245 milliós költéssel büszkélkedhet (Gareth Bale, Cristiano Ronaldo, Zinedine Zidane), ami kis túlzással háromszorosa a rómaiak összértékének.

A fentiek alapján elmondható, hogy az idei BL-ben egyáltalán nem a költségvetési szempontok szabták a kabátot, hiszen ez alapján a olaszoknak semmi keresnivalójuk nincs a pályán.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »