Ezúttal is bizonyították tehetségüket a felvidéki diákok

Ezúttal is bizonyították tehetségüket a felvidéki diákok

Immár 15. alkalommal hirdette meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázatot a felvidéki óvodások, alapiskolások, középiskolások és a speciális iskolák tanulói számára. A már hagyományosan a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában megrendezett eredményhirdetés, díjátadás és a kiállítás megnyitása ünnep volt a gyerekek, pedagógusok, mentorok, szülők és valamennyi résztvevő részére.

Mint társrendező a pozsonyi Duna utcai Gimnázium és Alapiskola Morvai Katalin igazgatónő és munkatársai igyekezetének köszönhetően fogadta, vendégül látta és kísérte a Felvidék minden sarkából érkezett meghívott gyerekeket és kísérőiket.

A megnyitóra szép számmal érkeztek a versenybe benevezett óvodások és tanulók, öröm volt látni a csillogó szemű, várakozással teli apróságokat és nagyobbacska diákokat.

A rendezvényt Kiss Beáta, a SZMPSZ munkatársa moderálta, a bevezetőben köszöntve Jarábik Gabriellát, a múzeum igazgatónőjét. Az igazgatónő pedig megköszönte munkatársainak, mindenekelőtt Feke Arnoldnak az igyekezetét, amelynek nyomán helyükre kerültek a pályázók képei nagyszerű esztétikai élményt nyújtva. Fekete Irén, a SZMPSZ elnök asszonya ugyancsak munkatársainak mondott köszönetet, hiszen nem volt könnyű dolguk a 149 intézményből 1501 diáktól beérkezett 1605 rajz, festmény kategorizálásáért, rendszerezéséért. Minden fáradozás ellenére azonban helye van az örömnek, hiszen a verseny 15 éve alatt soha ennyi munka még nem érkezett a felhívásra. Fekete Irén meg is jegyezte, hogy a névadó Harmos Károly bizonyára boldogan néz le most a mennyei festőiskolából, megállapítva, hogy amit elkezdett, nem szakadt félbe, vannak művelői a képzőművészetnek, sőt lesz utánpótlás is.

Hírdetés

Persze, a köszönet kijár annak a sok-sok gyereknek is, akik tehetségük legjavát adták bele a szebbnél szebb munkákba, és a könnyed ceruza- és ecsetkezelést látva, biztosak lehetünk benne, hogy nagyon élvezték az alkotást.

Az idei 15. versenyben Petőfi Sándor születésének közelgő 200. évfordulója alkalmából műveit adták meg témául az alkotásokhoz. Mint az elnök asszony megjegyezte, amit nem tudunk elmondani szavakban, nem zengjük el énekben, azt a tehetségesek kifejezhetik rajzban, festményben. A gyerekek pedig csodálatosan ráéreztek Petőfi Sándor megadott költeményeinek mondanivalójára. Varázslatos alkotások születtek, érthető, hogy nem volt könnyű dolguk a zsűri tagjainak. Már a legkisebbek is galériák falára illő rajzokat, festményeket készítettek, bár biztos, hogy ebben nagy érdemük van a lelkes óvó néniknek. Csak reménykedhetünk, hogy ez a verseny és a verseny témája is hozzájárul majd ahhoz, hogy később érdeklődéssel lapozgatják a versesköteteket vagy szavalják a szavalóversenyeken Petőfi és a többi méltán híres költőnk verseit.

Az első kategóriában, az óvodások versenyében 11 gyerkőc munkáját díjazták, az alapiskolák alsó tagozatos tanulóinak kategóriájában 18 alkotást találtak díjazásra érdemesnek, a felső tagozatosok kategóriájában 10 alkotó kapott jutalmat, a középiskolások között öt díjat osztottak ki, a speciális iskolák diákjaitól beérkezett rajzok, festmények közül ötnek az alkotója kapott díjat. Jutalomban részesítették a díjazott gyerekek pedagógusait is, akiknek értő irányítása sokat segített a versek tartalmának, mondanivalójának megjelenítésében. Összességében 49 gyerek részesült jutalomban, és az 53 legkreatívabb alkotás került fel a múzeum kiállítótermének falaira. A rendezvényt szavalatával és énekével Metzner Dóra, a Duna utcai Gimnázium diákja színesítette. A kiállítás október 11-ig várja a látogatókat, és igazi élményt jelent végignézni a munkákat.

A verseny tehát 15 éve ad alkalmat a tehetséges gyerekeknek a megmutatkozásra, képességeik bizonyítására. Minderre a következő évben is lehetőségük lesz, mert ahogy a SZMPSZ munkatársai, Fekete Irén, Vörös Mária, Németh Éva elmondták, a pályázatot jövőre is meghirdetik.

Benyák Mária/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »