Ezúttal Érden kaszáltak az „unokázós” csaló retkek

Ezúttal Érden kaszáltak az „unokázós” csaló retkek

Ezúttal Érden kaszáltak az „unokázós”csaló retkek

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és Felderítő Osztálya – együttműködve a Gödöllői, a Monori, a Budaörsi és az Érdi Rendőrkapitányság munkatársaival – összehangolt akció keretében azonosította és elfogta azt a két férfit, akik csalás bűntett elkövetésével gyanúsíthatók.

Hírdetés

A nyomozás során keletkezett adatok szerint a 18 éves és 33 éves férfi ezidáig ismeretlen tettestársa 2019. január 23-án – 17 óra 30 perc és 19 óra között — három, érdi időskorú sértettet vezetékes telefonon felhívott, magát a sértett unokájának, rokonának kiadva.

A férfi arra hivatkozott, hogy balesetet okozott és a kár megtérítésére egy nagyobb összeget kellene átadnia a felhívott lakásán megjelenő ismerősének. Két sértettnek gyanús volt a hívás, ezért letették a telefont. Az egyik sértett azonban elhitte, hogy a hívó fél a hozzátartozója, beleegyezett a kért „gyors pénzügyi segély” címén kialkudott összeg átadásába.

Ezt követően N. Csaba és N. Kálmán megjelent a sértett lakóhelyén, ahol N.  Kálmán a kicsalt több mint egymillió forint értékű külföldi valutát átvette, majd a helyszínről távoztak. A két férfi a pénzt egy budapesti valutaváltóban forintra váltotta, ahol őket a rendőrök tetten érték és elfogták.

A lőrinci és pásztói férfit a rendőrök előállították az Érdi Rendőrkapitányságra és – őrizetbe vételük mellett – csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására. Harmadik társukat még keresik.

Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai az eljárás során vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »