Ezüstérmet nyert a gyulafehérvári érsekség két bora

Ezüstérmet nyert a gyulafehérvári érsekség két bora

Ezüstéremmel díjazták a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség két borát a XXIII. Közép-Kis-Küküllő Menti Nemzetközi Borversenyen, amelyet Balavásáron rendeztek február 27. és március 2. között.

A versenyen Magyarország, Horvátország, Szlovákia és a Délvidék több mint 350 borát kóstolta meg a zsűri, melynek tagjai között minden vidék képviselője jelen volt. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség borásza, Tóth Csaba olaszrizlingje, valamint kövérszőlő, szürkebarát és ottonel muskotály házasításából származó cuvée érsekségi bora is ezüst minősítést kapott a nemzetközi versenyen.

Tóth Csaba elmondta: az érsekségnek több fajta bora van, és kíváncsi volt, hogyan értékelnék a kiválasztottakat a nemzetközi megmérettetésen. Minden bor termelője a verseny végén kiértékelést is kap, amelyben a zsűri részletezi, hogy miért az adott minősítés mellett döntött. A borász hozzátette, a tiszta bora – egy fajtiszta, régi telepítésű olaszrizling – mellett egy különleges cuvée-t is vitt a versenyre, hiszen a miseborok általában cuvée borok: minden évben különválasztják a fajborokat, a többiből a plébániák számára egységes cuvée misebor készül.

Hírdetés

„Minden borosgazda számára a saját bora a legjobb, éppen ezért tévedhet vele kapcsolatban, ezért hasznos megméretni különböző versenyeken, hogy más véleményéből is tanulhassunk, láthassuk, milyen szinten is áll a borunk. Bár ez a friss cuvée még nem tökéletes, de ha az ember vigyáz rá, csak javulhat a minősége” – tette hozzá Tóth Csaba. A nyertes borok még frissek, tavalyi szőlőből készültek, és a borász szerint még „megaranyosodhatnak”, azaz elérhetik az arany minősítést talán már a következő versenyen. De ha nem, őszre még nagyobb eséllyel érnek meg az első helyre a Kárpát-medencei megmérettetésen. Tóth Csaba mindig teljesen tiszta, utólag hozzáadott cukortól mentes és egyéb tisztító utómunka nélkül termelt bort készít, ami időnként hátrányt is jelent, hiszen a bor így kevésbé fényes, mint egy derített vagy szűrt bor.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »