Ezrével menekülnek a rohingyák Bangladesbe

A Mianmar nyugati részében élő rohingya muzulmán kisebbség legalább tízezer tagja menekült el Bangladesbe az elmúlt hetekben a fegyveres lázadók és a hadsereg közötti véres összecsapások miatt – közölte szerdán az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) regionális szóvivője. A helyzet azonban gyorsan változik, és a menekültek valódi száma ennél sokkal több is lehet – tette hozzá Vivian Tan az AFP hírügynökségnek elküldött levelében.

Banglades azonban nem segít a menekülteken, sokkal inkább együtt működik Mianmarral, és akadályozni próbálja, hogy a rohingyák átjussanak a határon. Ennek érdekében megerősítették a határőrizetet is.

Az ENSZ adatai szerint a rohingya kisebbség lakta Arakán szövetségi államban már legalább 86 ember meghalt, és egyes becslések szerint mintegy 30 ezer ember menekült el otthonából a fegyveres összecsapások miatt az utóbbi hónapokban. A helyiek és jogvédő szervezetek azt állítják, hogy mianmari katonák a rohingya településeken házakat gyújtanak fel, nőket erőszakolnak meg, és legyilkolnak civileket. A mianmari hatóságok tagadják ezeket a vádakat. A UNHCR arra kérte a mianmari kormányt, hogy alakítson ki menedékhelyeket a rohingyáknak azért is, hogy a segélyszállítmányok eljuthassanak hozzájuk.

A buddhista többségű Mianmart évtizedeken át katonai junta irányította, a Nyugat ezért szankciókkal sújtotta a délkelet-ázsiai országot. Demokratikus átalakulása 2010-ben indult el, s tavaly megtartották az első szabad parlamenti választásokat is, amelyekből a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji vezette ellenzéki párt, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) került ki győztesen. Az ország berendezkedésének megváltozása a rohingják helyzetén mindazonáltal nem javított. (MTI)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »