Ezrével indulhatnak Európa felé az Iszlám Állam terroristái

Ezrével indulhatnak Európa felé az Iszlám Állam terroristái

A szíriai polgárháború öt évvel ezelőtti kezdete óta 5-7 ezer európai csatlakozott az Iszlám Államhoz és más szélsőséges szervezetekhez. Kisebb részük már visszatért Európába, de az igazi rohamra akkor számíthatunk, ha sikerrel jár az Iszlám Állam elleni hadjárat, és elfogynak a terrorszervezet területei. Annak ellenére, hogy az Iszlám Államnak az elmúlt időszakban eddig megszerzett területei megtartásáért is elkeseredett harcot kell vívnia, és soraiból sokan dezertálnak, eddig nagyon kevés nyugati dzsihádista tért vissza Európába.A nyugati titkosszolgálatok arra számítanak, hogy ez a helyzet előbb-utóbb meg fog változni, és  „időzített bombaként” tekintenek a harcedzett szélsőségesek várható visszaérkezésére.A szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta 27 ezer külföldi csatlakozott az Iszlám Államhoz és más harcoló szélsőségesekhez. Nagy részük a Közel-Keletről és észak-Afrikából érkezett, de a becslések szerint 5-7 ezer európai is lehet köztük.Az Iszlám Állam oldalán 1500 gyerekkatona is harcolhat. Túlnyomó többségük a szomszédos államokból és más arab országokból származik, de a szüleik révén pár százan Európából is csatlakozhattak. A brit fiatalkorúak száma 50 körül lehet, valószínűleg ennél kevesebben vannak a franciák és az ausztrálok.Ezeket a gyerekeket egyre gyakrabban használják kivégzések és merényletek végrehajtására.Magasabb számuk miatt a nagyobb fenyegetést nyilvánvalóan a visszatérő felnőttek jelentik – a gyerekek különleges kihívást jelenthetnek hazatérésük után. A gondolkodásukat szélsőséges nézetek határozzák meg, borzalmas cselekedeteket hajtottak végre – de a legtöbb európai országban életkoruk miatt nem büntethetők.A szélsőségesek számára a dezertálást több tényező is nehezíti. A nyugati dzsihádistákra otthon börtönbüntetés vár, de még ennél is nagyobb visszatartó erőt jelenthet az Iszlám Állam bosszúja. Tömeges kivégzésekről is érkeztek már hírek, tavaly novemberben pedig egy 17 éves osztrák lányt vertek agyon, miután el akart szökni.Ráadásul a török hadsereg múlt héten indított offenzívája jelenleg elvágja a dzsihádisták legfontosabb közlekedési útvonalát.Az Independent által megszólaltatott szakértők és tisztviselők ezért gondolják, hogy az Európába eddig visszatért terroristákról szóló számok eltúlzottak – annak ellenére is, hogy a franciaországi és belgiumi merényletek szervezői között voltak olyanok, akik harcoltak Szíriában.Szerintük a túlzó állítások pont a lényegről terelik el a figyelmet. Arról, hogy a nyugati dzsihádisták igazi rohama csak most, az Iszlám Állam elleni egyre összehangoltabb nemzetközi fellépés nyomán indulhat meg.(Origo-Idegen áradat-SZKR)Kedvelje Ön is rovatunk Facebook oldalát, ITT.


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »