Ezért nagyon megérte: Amerika beismerte, hogy csak a tálibokkal való kiegyezés révén tudják lezárni a háborút

Ezért nagyon megérte: Amerika beismerte, hogy csak a tálibokkal való kiegyezés révén tudják lezárni a háborút

Kabulba érkezett kedden Jim Mattis amerikai védelmi miniszter, aki közvetlenül megérkezése előtt úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy lát lehetőséget a 16 éve tartó afganisztáni háború lezárására, de nem katonailag, hanem az afgán kormány és a tálib lázadók megbékélése révén.

Mattis afganisztáni látogatását szokás szerint biztonsági okokban előre nem jelentették be. A tárcavezető megérkezése előtt azt mondta újságíróknak, hogy találkozik Kabulban Asraf Gáni afgán elnökkel és az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok parancsnokaival.

A miniszter azt mondta, hogy győzelemre számít Afganisztánban. “Nem katonai győzelemre, a győzelem a megbékélés lesz a tálibokkal” – fogalmazott Mattis, a tengerészgyalogság nyugalmazott tábornoka, aki az afganisztáni háború legelején, 2001-ben a dél-afganisztáni amerikai csapatok parancsnoka volt.

Mattis szerint egyes tálib csoportok részéről olyan jelzések érkeztek, hogy érdekeltek a tárgyalásokban. “Vannak egyes tálib csoportok, kis csoportok, amelyek vagy megkezdtek átállni, vagy kifejezték tárgyalási szándékukat” – fogalmazott Mattis. A miniszter szerint az általános megbékélés a tálibokkal még messze van, és a hangsúlyt egyes tálib csoportokkal kötendő békére helyezik. Kifejtette, hogy a válságrendezési erőfeszítések arra irányulnak, hogy megkezdjék “leválasztani” a háborúba belefáradt tálibokat.

“Tudjuk, hogy vagy van ilyen (tárgyalási) érdek a tálib fél részéről” – mondta Mattis.

Asraf Gáni afgán elnök feltételek nélküli tárgyalásokat ajánlott az iszlamista táliboknak a február végi kabuli regionális konferencián, és azt javasolta, hogy törvényes politikai szervezetté alakulhatnak a már korábban általa javasolt politikai folyamat részeként, amely elvezethetne a béketárgyalásokhoz. Az afgán államfő első lépésként tűzszünetet és fogolycserét ajánlott a lázadóknak.

Gáni felajánlását több olyan gesztus előzte meg mind nyugati támogatású kormánya, mind a felkelők részéről, amely arra utalt, hogy a korábbiaknál nagyobb a hajlandóságuk a párbeszédre. A tálibok arra szólították fel az Egyesült Államokat közvetlenül a konferencia előtt, hogy kezdjen közvetlen párbeszédet Katarban lévő képviselőikkel. A szélsőséges tálibok 2016 márciusa óta elutasították, hogy bármilyen formában béketárgyalásokat folytassanak az afgán kormánnyal, mondván, erre akkor kerülhet majd sor, ha véget vetnek Afganisztán külföldi megszállásának.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »