Ezért kell a gyereknek mesét olvasni

Elkezdődött a visegrádi országokban a „Visegrad Reads to Kids” elnevezésű kampány, amelynek keretében arra buzdítják a szülőket, hogy minden nap olvassanak fel a gyerekeiknek. Az akció hazai szervezője Magyar Olvasástársaság, amely nyilvános felolvasásokat rendez a héten.

A kampány 4-től 10-ig tart, hiszen arra kérik a szülőket, hogy a 4-10 éves korosztálynak olvassanak fel ebben az időszakban minden nap – mondta az InfoRádióban a Magyar Olvasástársaság alelnöke. Nyilvános rendezvények is lesznek – tette hozzá Gombos Péter. A június 5-én, a budapesti Sárkányos Gyerekkönyvtárban rendezett központi esemény mellett négy vidéki várost is felkértek, hogy segítsenek mozgósítani. Így hétfőn Pécsett, kedden a fővárosban, szerdán Kecskeméten, csütörtökön Kaposváron, pénteken pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lesznek nagyobb események, villámcsődületek, kiállítások és felolvasások – árulta el a társaság elnöke.

– tette hozzá.

Hírdetés

Sok szülő azért nem mesél a gyerekének, mert ő maga sem olvas, vagy mert azt hiszi, hogy a képernyő helyettesíti a könyvet. Rosszul hiszi – üzeni a szakember. „Soha nem tud az előfordulni, ha a gyerek olvas vagy hall egy olvasott élményt, és akkor azt nem tudja feldolgozni, mert azt ő képzeli el, és olyannak képzeli el, hogy fel tudja dolgozni, hogy le tudja győzni az abban hallott rosszat. Ellenben a képernyőn mindig készen kap valamit, ami bizony akár problémát is okozhat, akár találkozik egy olyan negatív figurával, egy olyan helyzettel, amihez nincs meg az érettsége, hogy kezelje” – hangsúlyozta Gombos Péter.

– tette hozzá.

Gombor Péter szerint az internet, a folyamatos online jelenlét kényszere is sok embert leszoktat az olvasásról, vagy eleve megakadályozza, hogy könyvet vegyenek a kezébe. Egy tavaly őszi országos reprezentatív kutatás szerint a kütyükkel élők 58 százaléka soha nem vesz a olvas könyvet. „Aki folyamatosan online van, tíz-húsz percenként nézegeti a telefonját, hogy jött-e új üzenet, van-e valami új hír, a könyvet el is felejtik, mint kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget” – fogalmazott.

A visegrádi országok e hetei kampány egyébként arra is alkalmat teremt, hogy egymásnál népszerűsítsék a gyerekkönyveiket és írásos segítséget nyújtsanak a szülőknek a gyerek olvasóvá neveléséhez – mondta az InfoRádióban Gombor Péter, a Magyar Olvasástársaság alelnöke.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »