Ezért hízik el egyre több tizenéves

Ezért hízik el egyre több tizenéves

A tizenévesek egyre gyakrabban híznak el, az e miatti aggodalmak pedig egyre nagyobbak. Ráadásul mindez nem csupán esztétikai probléma, hanem súlyos egészségügyi kockázatot is rejt. De vajon mi okozhatja mindezt?

A fiatalok jóval kevesebb kalóriát égetnek el nyugalmi állapotban azután, hogy belépnek a pubertás korba – idézi a Science Daily a University of Exeter kutatóit. Az egyetem szakemberei a Nature folyóiratban publikálták tanulmányukat, amelynek eredménye azért is meglepő, mert a gyors növekedési időszakban épp ennek ellenkezőjére lehetne számítani.

A tizenkét éven át, 2000 és 2012 között készült kutatás során közel 350 iskolás adatait elemezték. A gyermekeket 5 éves koruktól 16 éves korukig havi rendszerességgel vizsgálták meg: ennek során a test összetételét, az anyagcserét és a fizikai aktivitás szintjét is tanulmányozták. Végül összesen 279 fiatal adott engedélyt arra, hogy a róla gyűjtött információk szerepeljenek a tanulmányban.

A kutatásban részt vevő Terence Wilkin tavaly is publikált egy tanulmányt, melyből kiderült: a gyermekek két lépcsőben, csecsemőkorban (vélhetően a szülők által választott étrend és életmód miatt) és pubertás korban fogékonyak leginkább az elhízásra. Azonban az, hogy az utóbbinak milyen okai lehetnek, eddig tisztázatlan volt.

A szakemberek azonban most kimutatták: a 15 évesek 400-500 kalóriával kevesebbet égetnek el nyugalmi állapotban, mint a 10 évesek. Ugyanakkor később, 16 éves korban ez az érték újra növekedni kezd. Wilkin kiemelte: a tizenévesek – főleg a lányok – alapvetően kevesebbet mozognak a pubertás kor alatt, ez a kalóriatöbblet pedig az elhízás alapjául szolgálhat. Mégis, amikor a serdülőkori elhízás arányának növekedésére kerestek magyarázatot, a szakemberek meglepődtek az elégetett kalóriák számának váratlan és drámai csökkenésén, hiszen ebben a korban ennek épp ellenkezőjére lehet számítani. Bár nem tudják biztosan, mi állhat a háttérben, a kutatók úgy vélik: ez lehet egy evolúciós tulajdonság is, ami azért alakulhatott ki, hogy biztosítva legyen a kalória megőrzése a pubertás korban bekövetkező, szervezetben történő változásokhoz. Ám ha elegendő táplálék áll rendelkezésre, ez a testsúly gyarapodásához vezethet.

Terence Wilkin kiemelte: a gyermekkori elhízás, illetve az ezzel összefüggő cukorbetegség korunk egyik legjelentősebb egészségügyi kihívása. Hozzátette: az általuk kapott eredmények nem csupán az okok megértését szolgálhatják, de segíthetnek a probléma megoldásához szükséges lépések meghatározásában is. Tehát ahhoz, hogy serdülőkorban a fiatalok a korábbinál többet mozogjanak.

Így vegye rá gyermekét a mozgásra!Mutasson példát! A szülők egyfajta mintaként szolgálhatnak gyermekeik számára, így fontos, hogy megmutassák, milyen jelentős szerepe van a rendszeres testmozgásnak.Segítsen választani! Fontos, hogy a gyerekeknek többféle sportlehetőséget is megmutassanak, hogy azok saját tapasztalataik alapján választhassák ki, mit szeretnének hosszú távon csinálni.Legyen családi program a testmozgás! Érdemes időt szakítani olyan tevékenységekre, melyek segítségével együtt sportolhat a család. Biciklizés, különféle labdajátékok, túrázás vagy a sárkányeregetés közben mindenki jól szórakozhat.Használjon játékos eszközöket! Rengeteg olyan eszköz létezik, mellyel arra ösztönözheti gyermekét, hogy a szabadban, aktívan töltse idejét: számítógépes játékok helyett lepje meg görkorcsolyával, kerékpárral, teniszütővel, labdával, ugrókötéllel, frizbivel vagy futócipővel a gyermeket.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »