Ezer Székely Leány Napja: "A megmaradásunkért harcolunk, hiszen ez a mi örökségünk"

Ezer Székely Leány Napja: "A megmaradásunkért harcolunk, hiszen ez a mi örökségünk"

Elkerülte a vihar Csíksomlyót és az ott zajló Ezer Székely Leány Napja rendezvényt, így nem kellett félbeszakítani a reggeltől délutánig tartó programsorozatot, és a hagyományosnak számító népviseletes csoportkép is elkészülhetett. A legnépesebb küldöttséggel ezúttal Csíkszereda volt jelen írja a Székelyhon.

Csíkpálfalva és Csíkdelne után Csíkszereda lesz a következő Ezer Székely Leány Napja házigazdája, ugyanakkor a népes csíkszeredai küldöttség érdemelte ki az esketőszékeket, amiket minden évben hazavihet az a település, ahonnan a legtöbben érkeznek népviseletben. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elmondta:

jövőtől változás lesz, és az a település fogja megkapni az esketőszékeket, amelyet kiválaszt a többi község.

Egyelőre a Csíki Székely Múzeumban helyezik el a két esketőszéket, de az egyházközségekkel együttműködve lehetőséget biztosítanak, hogy mindegyik csíkszeredai templomba eljuthassanak – ígérte meg a jelenlevőknek köszönetképpen a csíkszeredai városvezető.

A Csíkszereda központjában tartott körtáncot és a lovas, szekeres felvonulást követően késő délutánig zajlottak az Ezer Székely Leány Napja rendezvény programsorozatai a csíksomlyói nyeregben, ahol népi játékokon, hagyományos termékvásáron, a meghívott néptánccsoportok fellépésein, népi mesterségbemutatókon, közös táncon vehettek részt a népviseletbe öltözött érdeklődők.

A rendezvény 91-ik kiadásán a házigazda Csíkpálfalva és Csíkdelne községek nevében Ferencz Csaba polgármester elmondta: öröm számára, hogy két év után teljes pompában ünnepelhetünk. Szerinte

ezzel a rendezvénnyel is »a megmaradásunkért harcolunk, hiszen ez a mi örökségünk«, mivel sokan próbálják azt állítani, hogy Székelyföld nem létezik.

Korodi Attila ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy a mai világunkban is fontos a keresztény gyökereink, hagyományaink megőrzése.

„Nem véletlen, hogy annak idején a Szociális Testvérek Közössége, a Katolikus Nőszövetség és Domokos Pál Péter pont ide, a Hármashalom-oltárhoz hívta a résztvevőket.

A rendezvény ma már egy igazi kulturális közösségi élmény, de annak idején az volt a cél, hogy megőrizzék a katolikus vallást, illetve hazacsalogassák az idegenben dolgozó lányokat. Akkoriban, amint tudjuk sokan szolgáltak nagyvárosokban vagy külföldön. Ez napjainkban sincsen másként, sőt, talán a mai bizonytalansággal, különféle válságokkal küzdő világunkban még fontosabbá vált hagyományaink, keresztény gyökereink, nemzeti identitásunk megőrzése

– fejtette ki az elöljáró.

Szerinte az Ezer Székely Leány Napja és az azt megelőző viselet napja az az ünnep, amely lehetőséget teremt számunkra, hogy

megálljunk, magunkra vegyük őseink viseletét, elénekeljük az ősi dallamokat, imádkozzunk, és a muzsikusok által húzott ősi ritmusokra közösen dobbanjon a lábunk és a szívünk.

„Lehetőséget teremt arra, hogy megéljük, bár különbözőek vagyunk, akárcsak a székely népviselet különböző fajtái, összetartozunk. Lehetőséget teremt arra, hogy megtapasztaljuk a hagyomány és a hit megtartó erejét. Olyan eszközök ezek, amelyek, történjen bármi a világban, mindig a részünk lesznek, mindig velünk maradnak, és mindig feltöltenek. Sokszor mondjuk, nem a ruha teszi az embert, de nem mindegy, hogy mit vesz fel. Kicsit így van ez a viselettel is.

Abban a pillanatban, hogy magunkra öltjük, legyen akár csak az ing, a mellény vagy egy szoknya, megváltozunk. Kicsit egyenesebb lesz a tartásunk, kicsit méltóságteljesebben viselkedünk, kedves mosollyal köszönünk annak, aki viseletben jön szembe velünk. Arról nem is beszélve, hogy amikor megszólal az imádság, az ének és a zene, akkor igazán szárnyal a lelkünk. Hagyományainkra, közösségünk megtartó erejére elmondhatatlanul nagy szükségünk van

– emelte ki Csíkszereda polgármestere.

Hírdetés

Az eseményen fellépett a Szentegyházi Gyermekfilharmónia kórusának egy része Haáz Sándor karnagy vezetésével, majd pedig a meghívott néptáncegyüttesek ünnepi műsorait lehetett megtekinteni, majd kiértékelték és díjazták a népviseleteket, és átadták az esketőszékeket.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »