Ezeket kapjuk még a több mint 2000 lélegeztetőgép mellett

Ezeket kapjuk még a több mint 2000 lélegeztetőgép mellett

Senkit nem hagyunk magára, a Magyarországon élőket megvédjük, a külföldön rekedt magyarokat hazahozzuk, a gazdaságot pedig újraindítjuk – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető hangsúlyozta: az egészségügyi védekezés sikere nagy mértékben múlik azon, hogy elegendő eszközzel rendelkezünk-e. “Ez nemcsak számunka kérdés,” hanem minden országnak, és “a világ valamennyi országa ma Kína ajtaján kopogtat, illetve dörömböl” – fogalmazott.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország időben lépett, megkötötte a szükséges szerződéseket és a szállítások megindultak, hogy a sikeres egészségügyi védekezéshez elegendő eszköz legyen. Az elmúlt héten 7 repülőgép érkezett Magyarországra ilyen eszközökkel, és ezen a héten 20 repülőgépet várnak több száz tonna szállítmánnyal.

Magyarországra érkezik

  • több mint tízmillió maszk,
  • több mint 2,5 millió gyorsteszt,
  • százezer védőruha és arcvédő,
  • 300 ezer pár kesztyű, valamint
  • Hírdetés

  • kétezernél is több lélegeztetőgép.
  • Mindez annak érdekében történik, hogy a megfelelő védekezési munkákat el tudják látni és az egészségügyi dolgozóknak biztosítsák a védőfelszereléseket az eredményes és biztonságos munkához – mutatott rá.

    Hazamenekítés

    Arról is beszélt, hogy “a modern kor legnagyobb magyar repatriálási akciója zajlik”, a légi közlekedésben életbe léptetett rendkívül szigorú korlátozások miatt több ezer magyar rekedt külföldön. Eddig 5583 magyar állampolgárnak segítettek hazatérni a világ különböző pontjairól, és további 2026 magyar állampolgár hazahozatalán dolgoznak.

    Az Egyesült Államokban és Kanadában 477 magyar rekedt, kedden két repülőgépet küldenek értük. Latin-Amerikában és a karibi térségben 243 magyar vár a hazatérésre, az ő ügyükön is dolgoznak, és mivel az EU koordinációja elkésett, most a közép-európai országokkal működnek együtt – magyarázta.

    Kitért rá: Indiából Lengyelországgal közösen oldják meg a magyarok hazahozatalát, és Kazahsztánból is több mint 200 magyart hoznak haza, ők az energetikai szektorban dolgoznak ott. A cél, hogy minden önhibáján kívül külföldön rekedt magyart hazasegítsenek.

    Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a gazdaság újraindítása érdekében meg kell védeni azt a pozíciót, hogy Magyarország a legvonzóbb beruházási célpont Közép-Európában, továbbá meg kell védeni a magyar vállalatoknak azt a pozícióját is, amelyet az elmúlt években építettek ki azzal, hogy az egész világon versenyképes termékeket és szolgáltatásokat állítanak elő. Ezért

    az EU előírásainak megengedőbbé válásával az exportértékláncokban és a nagyvállalatoknak beszállító magyar cégeknek új támogatási és hitellehetőségeket léptetnek életbe a közeljövőben

    – mondta.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »