Ez már más Celtic, mint a tavalyi

Ez már más Celtic, mint a tavalyi

A Celtic Parkban folytatja ma Európa-liga-szereplését a Ferencváros. A skót csapat ellen 2020 nyarán sikerrel vívott BL-selejtezőt, most Peter Stöger legalább az egyik pont megszerzésében bízik.

Egyik csapat sem szerzett pontot az első két játéknapon, ami azt jelenti, hogy a Ferencváros és a Celtic is kikapott már egyszer otthon, egyszer pedig idegenben, egyszer a Bayer Leverkusentől, egyszer pedig a Betistől.

Kevés a reális remény arra, hogy bármelyik csapat is a csoport első két helyén végezve versenyben maradjon az Európa-liga tavaszi folytatására, de az új kiírás szerint a harmadik helyezett átkerül a Konferencia-ligába. Ezért is van nagy jelentősége a skótok elleni mostani (és majd a november 4-i) mérkőzésnek – várhatóan egymás között dől majd el a harmadik hely.

A magyar bajnok kikapott a hétvégén a ZTE elleni hazai bajnokin, de azzal már Peter Stöger nem kíván foglalkozni, itt az újabb mérkőzés. Az elmúlt heteket tekintve már-már megszokott alapcsapattal készül, egyetlen kérdőjellel: nem mondta meg, hogy felépült-e teljesen a válogatott mérkőzések alatti szünetben bokasérülést szenvedett Dibusz Dénes. Ha igen, visszakapja a helyét, ha nem, akkor Bogdán Ádám véd majd.

Bogdán angliai és ferencvárosi karrierje között skót klubban, a Hibernianben védett, az ottani Premier League-ben.

Hírdetés

A Celtic győzött a hétvégi bajnoki mérkőzésén a Motherwell ellen, de így is csak a negyedik helyen áll az SPL-ben, rossz rajtja miatt. Az első hat fordulóban háromszor is kikapott.

Megváltozott a kerete a tavalyi BL-selejtező óta, a mostani kulcsemberek többsége akkor még nem volt a klub tagja. Így Joe Hart, a 75-szörös angol válogatott kapus, aki követett ugyan már el a Celticben is néhány emlékezetes hibát, de élvezi az ausztrál edző, Ange Postecoglou bizalmát.

Ugyancsak az új idényre érkezett a svéd Carl Starfelt, aki korábban a Rubin Kazany játékosa volt. A horvát válogatott Josip Juranović a szezont még a varsói Legiában kezdte, augusztus végén érkezett a Celtichez, azóta alapember. Tavaly, de ugyancsak a Fradi elleni találkozók után került a Celtichez a skót David Turnbull, aki azóta a legfontosabb középpályássá nőtte ki magát. (A „régi motoros” Callum McGregor szerepe hasonlóan fontos még ebben a csapatrészben.)

Japánból érkezett az aktuális házi gólkirály, a Vissel Kobe korábbi játékosa, Furuhasi Kjogo, aki bajnokságban az eddigi mérkőzései felén csak csereként szállt be, de már négy gólt szerzett, mindössze 408 játékperc alatt.

A menedzser, Ange Postecoglou hajdanán Puskás Ferenc játékosa volt Melbourne-ben, nem mellékesen az ausztrál futball XXI. századi történetének legsikeresebb szövetségi kapitánya. 2014-ben vb-résztvevő volt a Socceroossal, 2015-ben megnyerte az Ázsia-kupát, 2017-ben részt vett a csapattal a Konföderációs-kupán, majd kijuttatta a válogatottat az oroszországi világbajnokságra is, de aztán lemondott, s elfogadta a japán profi ligában szereplő Jokohama .Marinos ajánlatát, amelyet a kiesőzónából a bajnoki címig vezetett két év alatt. Idén júniusban szerződött a Celtichez.

A mérkőzés 16.30-kor kezdődik, az M4 közvetíti.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »