Ez egy „pápai tréfa”

Egy olasz püspök 70. születésnapján váratlanul betoppant Ferenc pápa.

Rendkívüli meglepetést okozott és felejthetetlen élményt ajándékozott Marcello Semeraro albanói püspöknek és munkatársainak Ferenc pápa, amikor december 22-én megjelent azon a karácsonyi ünnepségen, amelyen egyben a főpásztor hetvenedik születésnapját is ünnepelték.

Nagy volt az öröm és a csodálkozás a kúriai alkalmazottak, vikáriusok, papok és világiak között, amikor teljesen váratlanul és privát formában megérkezett Ferenc pápa, hogy köszöntse a Róma környéki kisváros püspökét.

A Vatikáni Rádiónak Semeraro püspök elmondta: „A szokásos évi karácsonyi összejövetelünket tartottam legközelebbi munkatársaimmal, a szentmise utáni találkozónál tartottunk, melyen köszönetet mondok az egyházmegye dolgozóinak. Véletlen egybeesés, hogy ekkor volt a születésnapom. A pápa meglepetése óriási volt, mert pár napja fölköszöntött levélben, és küldött egy ajándékot is. Soha nem gondoltam volna, hogy még ezzel a figyelmességgel is kitüntet. Ez pedig nemcsak engem vidított föl, hanem elsősorban az egyházmegye számára jelentett a pápa jelenléte nagy bátorítást. Mindenki azt mondta a pápának, hogy gondolnak rá és mindennap imádkoznak érte.”

Hírdetés

Marcello Semeraro munkatársai nem hittek a szemüknek. A Szentatya erre azt mondta, hogy ez egy „pápai tréfa”. Az egyházmegyei szemináriumban zajló találkozón az asztal meleltt az albanói püspök beszámolt a pápának az egyházmegye életéről. Arról is szó esett, hogy az épületben van egy ágyban fekvő idős pap is. A pápa be akart menni a beteg szobájába, hogy vigaszt nyújtson neki. „Reméltem, hogy nem kell majd kihívnom a mentőket, annyira meghatódott a pap!” – mondta el Semeraro püspök. Ferenc pápa ott maradt ebédre és azt is elmondta, hogy a szentmisén is szeretett volna részt venni, de az audienciák miatt nem jöhetett. „Abszolút magánlátogatás volt, olyannyira, hogy nem is vatikáni, hanem olasz rendszámú gépkocsival érkezett. Egészen addig, amíg ki nem szállt a szeminárium udvarán, senki nem vette észre, hogy a Szentatya ül az autóban.”

A meglepetés tehát tökéletesen sikerült – erősítette meg az albanói püspök, aki papjainak az ezt megelőző nap, amikor születésnapján fölköszöntötték, Schopenhauert idézte. „Egy ember életében – tartja a német metafizikus – az első negyven év ahhoz kell, hogy megírja a szöveget, aztán a következő harminc arra, hogy kijavítsa.” „Azt kértem a papjaimtól, hogy segítsenek most az életem korrigálásában…. Este pedig, amikor a fiatalokkal találkoztam, az ellenkezőjét mondtam: ahhoz, hogy ne kelljen túl sokat javítgatni az utolsó harminc évben, igyekezzünk nem túl sok hibát elkövetni az első negyven év alatt! A pápa jelenléte megerősített ebben az egyház iránti odaadásban és szolgálatban, és abban amit kér tőlem, vagyis mellette az egyetemes egyház szolgálatában” – nyilatkozta a fpásztor a Vatikáni Rádiónak.

„Péter utódának küldetése, bár szervezetileg és felépítésében Róma egyházához kötődik, nem áll meg a római egyház vezetésénél, hiszen hozzátartozik az összes részegyház kormányzása és lelkipásztori figyelme is. A Római Kúriának mondott karácsonyi beszédében Ferenc pápa erősen kiemelte ezt a szempontot. A részegyházak szolgálatának elsőbbségére hívta föl a figyelmet. Róma püspökének küldetése tehát nemcsak egy központi, hanem a perifériáknak szóló küldetés is” – tette hozzá Marcello Semeraro.

Forrás: Vatikáni Rádió


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »