Ez a titka a zenészek örök fiatalságának

Ez a titka a zenészek örök fiatalságának

A közönség kedvenc számait és Beethovent is jazzre hangolta. Sárik Péter zongorista kompozíciói rendszeresen dobogósok a neves amerikai és brit zeneszerzőversenyeken. Legújabb albuma, a Lucky Dog megjelenésével újabb kampányt indított a jazz népszerűsítéséért. Zenekara, a Sárik Péter Trió pénteken fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a MOM Kulturális Központban.

− Ha egy kvízjátékban feltennék a kérdést, mi a közös Beethoven Örömódájában és Cyndi Lauper slágerében, a Time After Time-ban, a jazzrajongók közül sokan tudnák a megfejtést: e dalokat már énekelhettük Sárik Péterékkel. Jazzkoncerten ritka az ilyen élmény.
− Magyarországon valóban nem lehet gyakran megtapasztalni ezt az attitűdöt a jazz-zenészek részéről. De már hallottam Chick Corea, Bobby McFerrin és mások koncertjén együtt énekelni a közönséget a muzsikusokkal. Szerencsések vagyunk, a Sárik Péter Trióban mindhárman elég nyitottak vagyunk zeneileg, ez látszik is az elmúlt tíz évünkön. Bármit csinálunk, legyenek akár elvontabb kompozíciók vagy a Jazzkívánságműsor koncertsorozat, nagyon lényegesnek tartjuk, hogy a közönség felé forduljunk. Akár úgy, hogy velük énekelünk, akár úgy, hogy dalokat kérünk tőlük, vagy megkérjük őket, adjanak címet a saját szerzeményeinknek. Meggyőződésem, a jazz ugyanolyan népszerű tud lenni, mint bármilyen más stílus. Csak hozzáállás kérdése, hogy így lesz-e.

− A zenészek, a közönség vagy a rádiók zenei szerkesztőinek hozzáállásán múlik?
− A zenészek hozzáállásán. A közönség koncertjegyet vesz, amivel gesztust tesz a zenésznek, pedig otthon is maradhatna. Ha veszik a fáradságot, és eljönnek egy koncertünkre, akkor nekünk kutya kötelességünk az embereket kirángatni a hétköznapokból, olyan élményt adni nekik, amelytől másként állnak föl, mint ahogyan odajöttek. Szerintem a zene legfontosabb szerepe, hogy felemelje az emberek lelkét, reményt adjon nekik, más dimenzióba helyezze őket. Erre a zene a legalkalmasabb, különösen a jazz: improvizatív jellege miatt mindig friss, és teli van energiával.

http://mno.hu/

− A What a Wonderful Worldnek van esélye a Despacitóval szemben?
− Más pályán játszik a kettő. A popzene olyan „étel”, amelyet arra találtak ki, hogy nagyon sokan megegyék a gyorsétteremben. Ki is fut egy nyár alatt. A klasszikus zene és a jazz azonban jóval tartósabb. Még ma is örömmel hallgatok ötven-hatvan évvel ezelőtti jazzlemezeket, nem beszélve a klasszikus felvételekről. A két történet más, de a zenészek attitűdje, ami a közönség iránti nyitottságot illeti, lehet ugyanaz. Mi nyitottak vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy a zenében kompromisszumot kötnénk. Játszunk populárisabb jazzt, olyat, ami nekünk tényleg tetszik, de azért, hogy kétszáz emberrel több jöjjön el a koncertjeinkre, nem lépjük át az ízlésbeli határainkat.

− Korábban azt írta, a jazz lényege „az improvizáció, a rögtönzés, a mostban levés, a folyamatos alkalmazkodás és reagálás a történésekre, a környezetünkre”. Mindez életvezetési tanácsként is megfontolandó.
− Mi, zenészek nagyon szerencsések vagyunk, folyamatos terápián vehetünk részt: minden koncert esély arra, hogy lemodellezzük mindazt, ami az életben történik. A színpadon az egó is ugyanúgy működik, mint a nagybetűs életben, ugyanúgy akadályoz vagy segít. Ha a zenészek túl nagy egóval mennek fel a színpadra, mert bizonyítani szeretnének, vagy épp a zenésztársaikat akarják lenyomni, akkor ez megakadályozza őket abban, hogy értelmes, normális zene születésének részesei legyenek. A jó jazz, az olyan zene, amit én szeretek, csak úgy működhet, ha az egó nem ural mindent, a helyére pedig beléphet valamilyen felsőbb irányítás. Ugyanez a helyzet a hétköznapi életben is, csak épp mi nap mint nap ezt gyakorolhatjuk.

http://mno.hu/

− Ezért lehet az, hogy ha egy muzsikus az életmódjával nem csúszik félre, akkor legtöbbször olyan örök fiatalnak tűnik, mintha életének nagy részét egy wellnessközpontban töltené?

− Ha valaki el tudja érni, hogy ne csapja szét magát bármilyen módszerrel; jóba kerül önmagával, a belső dolgokat tisztázza; megtalálta a társait, akikkel olyan zenét játszik, amilyet szeret: az maga a paradicsom. Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de tényleg csak nagyon jól sikerült koncertjeink vannak: ugyanis mindezek miatt nem nagyon van mit elrontanunk, és épp ezért imádjuk, amit csinálunk. A közönség pedig ezt érzi, s ettől lesz őszinte a dolog. Gyakran odajönnek hozzánk a koncert után, és mondják, el sem tudjuk képzelni, milyen jó volt hallgatni a játékunkat. Én ilyenkor sokszor válaszolom: ők nem tudják, milyen jó volt nekünk a színpadon, milyen fantasztikus energiacsere részesei lehettünk. Ez az, ami fiatalít.

− Sőt, akár gyermekké is tehet. Legalábbis Bátky Andrással egy jazzmesejátékot is írt, a Nyughatatlan Micót. Jazzistákra az sem annyira jellemző, hogy gyerekeknek zenélnének.
− Ilyen példát mi sem találtunk, de Beethovent sem dolgozták fel még előttünk egy egész lemezen. Van néhány nagyon értékes, gyerekeknek szóló zenei produkció Magyarországon, de sok borzasztó is akad. A gyerekek szivacsként szívják magukba a jót, de az ízléstelent is. Ezért gondoltunk arra, hogy csináljunk nekik egy kompromisszummentes, nem elhülyített jazzlemezt. Nyilván ez nem free jazz, de például Áved János volt a szaxofonos, aki ugye mindig belemenős dalokat játszik. És sikerünk lett; a gyerekeket ugyanis egyáltalán nem érdekelték a műfaji címkék. Ha pedig őszintén nyitunk feléjük − természetesen mesébe csomagolva −, a jazzt is imádni fogják.

− A szülők, nagyszülők mit szóltak?
− Őket is elkaptuk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »