Évközi 5. vasárnap “C” év (2019)

Nem fogtunk semmit  

Üres a tányér

Amikor egyszer Jézus a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálójukat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.”  Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.  Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok”.  A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

Hírdetés

Vesd ki hálódat…

Nem fogtunk semmit – A múlt héten a lelki szárazságról elmélkedtünk, most arra kapunk tanítást, mit tegyünk sorozatos kudarc esetén. A közös a két történetben, hogy szembenézünk a kudarccal, életünk részével. Péter és társai ott vallottak kudarcot, ahol az egy férfiembernek különösen fáj: mesterségének gyakorlásában. Hiába a hosszú évek tapasztalata, mindnyájunk életben vannak ilyen pillanatok, amikor látszólag semmi sem működik. A mai ember reakciója ilyenkor a depresszió. S ha magyar az ember, panaszkodni kezd. Mindenkinek, aki meghallgatja, jobb híján magának. Péter a teljes kudarc után sem vesztette el hitét a Mesterben – aki amúgy, mint halász, amatőr – és követi annak utasítását. S teljes sikert arat. Erre élete végéig elékezni fog, társaival együtt. S valahányszor ellenállásba ütközik, sikertelen, felidézheti a mesés halfogást és annak vigasztalanság vigaszba, a kudarc sikerbe fordul. Akkor is, ha embert és nem halat halászunk!

2019. FEBRUÁR 10. ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP – „C” ÉV


Forrás:ulrichblog.wordpress.com
Tovább a cikkre »