Évközi 16. vasárnap “B” év (2018)

Beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak.

Az edző nem mindentudó

Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, menjünk a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit.” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6, 30- 34

 

Mottó: Beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. 

Mindenki kicsit másképp látja

A napokban véget ért rendi megbízásom, mint a marosvásárhelyi jezsuita közösség és rendház elöljárója. Még egyszer és utoljára összejöttünk, hogy beszámoljunk egymásnak az előző hét eseményeiről és eredményeiről. Bár a héten is szorosan együttműködtünk, a hétfői beszámolókat négy éven át rendszeresen megtartottuk, akkor is, ha kis csaptunk egyik tagja nem vehetett részt, mert küldetésben volt. Mindig úgy éreztem, hogy ezen a megosztáson, közös értékelésen jelen van Jézus is, akihez társul szegődtünk. S amikor azt olvasom az evangéliumban, hogy az apostolok is beszámoltak egymásnak és Jézusnak, akkor átérzem e hagyomány erejét és közösségépítő energiáját.

A management by Jesus (MbJ) szemináriumokon arra buzdítom immár 14 éve a részvevő vállalkozókat, kis családi vállalkozásokban is, ahol – hozzánk hasonlóan folyamatosan együtt van a csapat, hogy vezessék be ezt a gyakorlatot, és el ne hagyják. Sietős civilizációnkban is megéri, bizonygatom nekik. Egy esemény csak látszólag ugyanaz minden részvevő számára. Valójában az esemény az összes részvevő, sőt az összes érintett tapasztalatának összessége. Ha egy közösség a hit alapján áll, vagy legalábbis elfogadja közös alapnak, akkor az Úr maga is részt vesz az értékelésben, az értelmezésben. A dolgok vele és általa nyeri meg végső értelmüket. Így taníthat minket sok mindenre.

 

2018. JÚLIUS 22. ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP – „B” ÉV


Forrás:ulrichblog.wordpress.com
Tovább a cikkre »