Évi 82 millióba kerül a Sorsok Háza állagmegóvása – milliárdokból épült, még ki sem nyitott

Évi 82 millióba kerül a Sorsok Háza állagmegóvása – milliárdokból épült, még ki sem nyitott

A Hír TV holnapja emlékeztet: a kormány 2013-ban 7,5 milliárd forintot különített el a Sorsok Házára. A tárlat koncepciójának kidolgozását egy közalapítványra bízták, amelynek vezetője a Terror Háza főigazgatója, Schmidt Mária lett. A zsidó szervezetekkel azonban nem jutottak dűlőre a tárlat tartalmáról, így a Mazsihisz kiszállt az tárgyalásokból, pedig az épület addigra már majdnem elkészült.

A múzeum azóta sem nyitott ki, a Mazsihisz szerint pedig mostanában nem is várható előrelépés, a zsidó szervezet úgy látja, most kampány van, mindenki a szavazatokat próbálja maximalizálni és egy ilyen konfliktusos projekttel ezt nem lehet megtenni, úgyhogy az illetékesek csak a választások után lépnek majd.

Hírdetés

A Magyar Nemzeti Vagyonkezleő a Hír TV adatigénylésére elárulta: az épület állagmegóvása évi 82 millióba kerül.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »