Európai Mobilitási Hét Szovátán

Második alkalommal csatlakozik Szováta város ahhoz az európai szintű kezdeményezéshez, amelynek célja a környezetbarát közlekedési módok népszerűsítése.

Az Európai Mobilitási Hét elnevezésű kezdeményezés 2002-es bevezetése óta évről-évre egyre több országot, települést és lakost ösztönöz arra, hogy válasszanak aktív közlekedési módokat, illetve kombinálják a sétát és a kerékpározást a közösségi közlekedéssel, ugyanis ezáltal jelentősen javulhat az emberek egészsége és életminősége, valamint erősödik a közösséghez tartozás érzése.

2018-ban a kampány minden addigi részvételi rekordot megdöntött: 54 ország 2792 városa és nagyvárosa szervezett tevékenységeket az adott héten. A résztvevő városok több mint fele hajtott végre állandó intézkedéseket – összesen 8848-at –, elsősorban a mobilitásmenedzsment, az akadálymentesítés, valamint az új vagy felújított kerékpáros infrastruktúra területén.

Az EURÓPAI MOBILITÁSI HETET minden évben szeptember 16. és 22. között rendezik meg. Az idei kampány központi témája a „Biztonságos séta és kerékpározás”, szlogenje a “Sétálj velünk”.

Hírdetés

A kampányban 49 ország több mint 2345 városa vesz részt különböző programokkal, eseményekkel. Romániában 21 város csatlakozik a kezdeményezéshez, köztük egyetlen maros megyei városként, Szováta is.

Szováta Város Önkormányzata a különböző média felületeken (televízióban, facebookon) hívja fel a lakosok figyelmét arra, hogy aki teheti, az szeptember 16-22. között közlekedjen autóbusszal, kerékpárral vagy gyalogosan.

Szeptember 16-án, délután, egy zumbás flashmobbal indul a mobilitási hét, a város központi terén, 22-én pedig, a hét záróakkordjaként, egy rövid városi biciklitúrára invitálják a kerékpározni vágyókat a szervezők. A résztvevők a parajdi úti Sora töltőállomásnál találkoznak, majd a Parajdról érkező Gurul a Marosvásárhelyi Rádió csapatához csatlakozva feltekernek a fürdőtelepi Petőfi parkba.

A Marosvásárhelyi Rádió szerkesztői évente többször szerveznek Gurul a Rádió elnevezésű biciklitúrát, amely során a rádió adáskörzetébe tartozó településeken népszerűsítik úgy a műsoraikat, mint a kerékpáros turizmust, és személyesen találkoznak hallgatóikkal.

Idén az őszi túrájuk egybeesik az Európai Mobilitási Hét eseményeivel, így a rádiós csapatnak lehetősége nyílik találkozni, megismerkedni, interjút készíteni és egy rövid szakaszon együtt tekerni a szovátai biciklisekkel.

Gál Kriszta Zsuzsa


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »