Európai küldetés: a világkereszténység védelme

Európai küldetés: a világkereszténység védelme

A polgárháborúk és az iszlamista terror következtében üldözött keresztény közösségeket keresett fel Libanonban, Szíriában és Irakban Hölvényi György.

Az európai néppárti képviselő a CHREDO vallásszabadságért tevékenykedő nemzetközi civil szervezet által kezdeményezett tényfeltáró delegáció tagjaként tárgyalásokat folytatott az ott élőkkel. Hölvényi Györgynek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

– Képviselő Úr, a térség politikai és vallási vezetői konkrét segítséget várnak Európától a közösségeik szülőföldjük megtartásáért folytatott küzdelmében. Különösen az oktatás és a foglalkoztatás területen számítanak támogatásra Európától. Konkrétan a magyar társadalom mit tehet?

– Mielőtt az érdemi segítségnyújtásról beszélünk, nagyon fontos első feladatunknak tartom azt, hogy egyszerűen minél többen tudomást szerezzenek a közel-keleti kereszténység fenyegetett helyzetéről. A helyzet megismerése talán lehetővé teszi, hogy az együttérzés, egyfajta keresztény szolidaritás is felébredjen a társadalmunkban. Azt látom, hogy ez nem egy egyszerű dolog. Ki tudott ezekről az emberekről, ki tudott ezeknek az embereknek az életéről a mai Európában, a mai Magyarországon pár évvel ezelőtt? Magam számára is ezt a fajta ismeretátadást, figyelemfelhívást szabtam elsődleges feladatnak.

Politikusként fontos teendőmnek tartom, hogy a megfelelő embereket összehozzam. Úgy fogalmaznék, hogy a szolidaritás csatornáit még ki kell építeni, mert ez nem egy magától működő dolog jelenleg.

Hogy egy társadalom mit tehet, az végső soron mégiscsak az egyénektől függ. Fontos, hogy egyre több ember kezdjen el valamit a hozzá legközelebb álló segélyszervezetein keresztül tenni. Egyházi vagy egyéb segítő szervezetek már mindenhol tevékenykednek, nem csak országos, hanem helyi szinteken is. Gyakorlatban látom, hogy ez a fajta szolidaritás egyre jobban megvalósul, ha egyáltalán tudomást szerez valaki magáról az üldöztetésről. Magyarországon is ki kell építeni azt a segélyezési formát, ahová az emberek odamehetnek, és tehetnek valamit.

Még egy nagyon praktikus példa: az év elején a közel-keleti üldözött keresztények javára gyűjtést rendeztek minden katolikus templomban. Aki nem tudott erről, nyilván felhasználhat egy következő alkalmat a segítségnyújtásra. A lényeg az, hogy ezeket a lehetőségeket állandósítani kell. Számunkra a globalizáció ma egyfajta lehetőség arra, hogy ezekkel az üldözött emberekkel kapcsolatba kerüljünk. Abból induljunk ki, hogy tegyem meg, amit tudok, és törekedjek az én feladatom elvégzésre. Az, hogy Európa általában mit tesz, az is az egyénektől függ.

– Libanonban másfél millió szíriai menekült ellátása jelentet kihívást. Ezek az emberek tenni akarnak magukért. Gyermekeik nem járnak iskolába, a szülők nem tudnak dolgozni. Európa sokat tudna segíteni a helyben maradásukért és így a majdani hazatérésük érdekében. Brüsszel, Berlin áthelyezheti-e a stratégiai súlypontot abba a térségbe?

– Van igazság abban, hogy Európa még mindig nem kezeli stratégiai súlyának megfelelően ezt a térséget. Mindennapi munkám során ugyanakkor azt látom, hogy egyes tagországok gondolkodása átalakulóban van. Ha elszigetelten is, de már körvonalazódnak konkrét elképzelések arról, hogy miként lehet biztosítani a szülőföldön maradást, és mindez milyen erőforrásokkal oldható meg. Természetesen még nincs ennek egy kiérlelt, közös koncepciója, de bízom abban, hogy mindinkább előtérbe kerül ez a fajta felelős hozzáállás. Hadd tegyem hozzá, hogy humanitárius tekintetben az EU mindazonáltal eddig is jelentős lépéseket tett ebben a régióban, még ha ez nem is tudatosult a kellő mértékben: az EU a világszintű összehasonlításban a legnagyobb segélyező, adományozó a közel-keleti térségben, ezt fontos leszögezni. Ezen belül kell még megfelelően elhelyezni a hangsúlyokat, hogy még gyorsabban és bölcsebben hasznosuljanak ezek az összegek ott, ahol szükség van rá.

– Malloula ősi keresztény városát nemrég szabadították fel az iszlám állam megszállása alól. A pusztítás mértéke itt is megdöbbentő: a kulturális hagyatékuk teljes felszámolására tett kísérletről van szó. Európa erkölcsi felelőssége segíteni a kereszténység túlélését. Kontinensünk az Atlanti-óceántól az Urálig nem vállalja a kereszténységet. Miért védené Malloulában?

– Valóban nagyon nehéz megértetni az uniós döntéshozatal szintjén, hogy Európának különös felelőssége van a keresztények iránt. Ezt beleégetni képviselőtársaim gondolkodásába jelentős feladat. Az uniós humanitárius gondolkodásban dogmatikusan értelmezett értéksemlegesség nyilván csak hátráltatja a munkát. Konkrét példával szemléltetve: az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott ugyan egy közös, frakciókon átívelő határozatot a keresztényüldözésről, de csak hosszas egyeztetéseket, elképesztő vitákat követően. Természetesen nekem európai parlamenti képviselőként is további szerepet kell vállalnom e tekintetben.

Számtalanszor szóvá tettem, hogy a kulturálisan rokon közösségek felé Európa különös felelősséggel rendelkezik, és még egyáltalán nem használta ki minden kapacitását a segítségnyújtásban. Küzdök annak elfogadtatásáért, hogy az európai intézmények tekintsenek partnerként az például az egyházakra, a helyi keresztény közösségekre, amikor az őket érintő segélyprogramokat megtervezik és kivitelezik. Végezetül még hadd tegyem hozzá, hogy tapasztalataim szerint Európa mégsem fekete és fehér. Talán kisebbségben vannak a keresztény gyökereiket tudatosan megélő döntéshozók és polgárok. Mégis a jövőbe tekintés jegyében azt hangsúlyozom inkább, hogy mi is még egyszer nézzük meg a saját lehetőségeinket. Mi, itthoniak a magunk eszközeivel megtettünk-e mindent a kereszténységünk megéléséért, a felelősségünk felvállalásáért? Szolgálunk-e jó társadalmi példákkal itthon? Az érzékenységet mindenekelőtt mégiscsak érdemes magunkon kezdeni.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »