Európai egyházi vezetők elítélik a háborút

Európai egyházi vezetők elítélik a háborút

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) tagegyházainak képviselői közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elítélték az Orosz Föderáció Ukrajna elleni háborúját, elismerték Ukrajna jogát a védekezésre, szorgalmazták a tűzszünetet, a béketárgyalásokat és a vétkesek felelősségre vonását.

A nyilatkozatot, amelyet a Magyarországi Református Egyház pénteken juttatott el az MTI-hez, az EVT tagegyházainak csütörtöki tanácskozásán fogadták el. A svájci Bosseyben tartott megbeszélésen az Ukrajnával szomszédos, illetve a konfliktussal közvetlenül érintett európai országok egyházi vezetői vettek részt, mások mellett Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

Oroszország és Ukrajna képviselői elfogadták a meghívást a találkozóra, de végül nem vettek részt azon – olvasható a közleményben.

A nyilatkozat szerint a találkozó résztvevői elutasítják az „Isten akaratával ellentétes háborút, és a viták megoldásának eszközeként használt, halált okozó katonai erő alkalmazását Ukrajnában” és világszerte.

Hozzátették: a vitás kérdéseket „békésen, őszinte és értelmes párbeszéd és tárgyalások útján lehet és kell megoldani”.

A nyilatkozat aláírói elítélik az Oroszországi Föderáció vezetői által a szuverén ukrán nemzet ellen indított katonai agressziót, és elismerik Ukrajna népének jogát arra, hogy megvédje magát az agresszióval szemben.

Hírdetés

Az egyházi vezetők gyásszal emlékeznek a már eddig is mindkét oldalon elvesztett, „és szeretteik számára egyaránt értékes életekre”.

A nyilatkozat követendő példaként említi azt az együttérző gondoskodást és támogatást, amelyet a szomszédos és más országok hatóságai, helyi közösségei, egyházai és egyházi szervezetei nyújtottak az ukrán menekülteknek.

Az egyházi vezetők szorgalmazzák továbbá a jogszabályok be nem tartóinak és az emberiség elleni bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonását.

Azt is írták: a konfliktussal és annak következményeivel szembesülő keresztény közösségek vezetőiként tudatában vannak annak, hogy a testvéregyházak különböző nézőpontokat képviselnek a konfliktus kiváltó okairól, és hangsúlyozzák az EVT mint ökumenikus mozgalom szerepének fontosságát az eltérő vélemények megvitatásában, a különbözőségekkel való küzdelemben, valamint a kiengesztelődés és az egység keresésében.

A résztvevők kifejezték szándékukat, hogy ismét találkoznak, és felkérték az EVT főtitkárát, hogy újból hívja meg oroszországi és ukrajnai tagegyházainak képviselőit egy kerekasztal-beszélgetésre.

A genfi székhelyű Egyházak Világtanácsának 352 tagegyháza van, a szervezet mintegy 580 millió keresztényt – ortodox, anglikán, baptista, evangélikus, metodista, református és egyéb egyházi közösségeket – tömörít a világ több mint 120 országából. A római katolikus egyház nem tagja a szervezetnek.

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »