Európa-liga – A görög lapok megérdemelt Vidi-sikerről írnak

A görög napilapok internetes kiadásai túlnyomórészt a PAOK labdarúgócsapatának felforgatott összeállításáról, valamint a Vidi FC megérdemelt sikeréről írtak, miután a székesfehérvári együttes csütörtök este vendégként 2-0-ra legyőzte a szaloniki gárdát az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában.

A tudósítások többsége kiemelte, hogy a házigazdáknak az első félidőben nem volt reális esélye az egyenlítésre Huszti Szabolcs 12. percben szerzett gólja után, Stopira közvetlenül a szünet előtt szerzett gólja pedig szinte meg is pecsételte a PAOK sorsát.

A Kathimerini című lap kitért rá, hogy a Vidi “a Székesfehérváron született Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének szeme láttára múlta felül a görög bajnokság listavezetőjét.”

“A PAOK-nál néhány állandó kezdőjátékost pihentettek ezen az összecsapáson, és a csapat drágán megfizetett ezért” – áll az újság beszámolójában, amely szerint a hazaiak teljesítménye “csalódást keltő volt egy közepes tudású együttes ellen, amelyet az AEK Athén augusztusban, a Bajnokok Ligája selejtezőjében búcsúztatott.”

A tudósító hozzátette, “a Vidi játékosai kihasználták a lehetőségeiket, és megérdemelten győztek.”

Az alphafreepress.gr weboldal úgy fogalmazott “a vendégek tisztességesen nyertek a gyenge PAOK ellen.” A tudósításban az olvasható, hogy a házigazdák “nem voltak éhesek a sikerre”, a kezdőcsapat megszokott összetételét átrendező öt változtatás pedig “gyenge teljesítményben jelentkezett.” A beszámoló szerint a PAOK “néhány jobb pillanattól eltekintve végig szenvedett, és nem volt reális esélye még a pontszerzésre sem.”

Az Eleftheros Typos azt emelte ki, hogy a hazai együttesnek “csak képzeletben létezett terve a győzelemre vonatkozóan, mert megvalósítani ebből szinte semmit sem tudtak a játékosok.”

Hírdetés

A Naftemporiki című lap szerint a PAOK “nem találta a ritmust”, és “a futballisták erőfeszítéseit nem koronázta siker” az első félidőben. Az újság azt írta, a második játékrészben “igyekezett agresszívabban játszani” a hazai csapat, de ez is “hiábavalónak bizonyult, mert gólt így sem sikerült szereznie.”

Az Európa-liga L csoportját a Chelsea hibátlan mérleggel, azaz kilenc ponttal vezeti, mögötte viszont a Vidinek, a PAOK-nak és a fehérorosz BATE Boriszovnak is három-három pontja van.

A magyar bajnok a november 8-i negyedik fordulóban a PAOK-ot fogadja a Groupama Arénában.

Marko Nikolic szerint csapata a legjobbját nyújtotta

Nagyon boldog vagyok, mert csapatom a legjobbját nyújtotta – mondta a Vidi FC szerb edzője azt követően, hogy együttese két vereség után a PAOK vendégeként aratott 2-0-s sikerével csütörtökön megszerezte első győzelmét a labdarúgó Európa-liga csoportkörében. A Vidinek így reális esélye maradt arra, hogy az első kettő között végezzen és ezzel kiharcolja a továbbjutást.

Marko Nikolic hangsúlyozta, hogy nagyon jól és végig koncentrálva játszottak és kettőnél akár több gólt is lőhettek volna. A tréner úgy vélte, sokat elmond csütörtöki teljesítményükről, hogy a görögöknek alig volt helyzete a találkozón.

Kérdésre elmondta: nem kérdés, hogy a Chelsea első helyen továbbjut a csoportból, de nagyon érdekes lesz a másik továbbjutó helyért folyó csata, mivel erre jelenleg mindhárom másik gárdának ugyanakkora esélyes van.

A székesfehérvári együttes Huszti Szabolcs góljával már a 12. percben előnybe került egy nagy védelmi hibát kihasználva, majd közvetlenül a szünet előtt egy szögletet követően Stopira fejelt a görögök kapujába. A Vidi végül nagy bravúrt végrehajtva legyőzte a görög bajnokság listavezetőjét, így magyar csapat napra pontosan hat év után nyert ismét a második számú európai kupasorozatban. Akkor a Vidi – még Videoton néven – a Baselt múlta felül Székesfehérváron.
  


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »