Európa elveszíti, meggyilkolja önmagát

Henri Boulad atya szentbeszéde Alexandriában

A kölcsönös elfogadásnak, ami feltételezi a közös együttélést, vannak határai. Ha a másik ezt túllépi, bátran azt kell neki mondanom: „Állj, ez túlzás!”

A család éppen vacsorázik. Kopognak az ajtón. A házigazda kinyitja. Egy ismeretlen ember áll az ajtóban, és azt mondja: Éhes vagyok, tudna adni valami ennivalót?

– Hát… természetesen, lépjen be! – Vacsorázzunk együtt!

Az ismeretlen leül, és jó étvággyal eszik. A vacsora végén azt mondja, hogy lekéste vonatját, és nem tud hol aludni.

– Tudna adni egy ágyat, ahol eltölthetném az éjszakát. – kérdezi.

A házaspár egymásra néz, kicsit haboznak, majd azt mondják, na jó, megoldjuk. A gyerekeket átköltöztetik a nappaliba, s az idegennek odaadják a gyerekszobát.

Másnap megkérdezik az idegent, mi a terve.

– Azt gondoltam, hogy ezt a napot önökkel szeretném eltölteni.

– Ó, hát ez kedves. Rendben…

Együtt reggeliznek, együtt vacsoráznak. Este a házigazda megkérdezi az idegent, hogy most mi a terve?

– Hát van egy kis gondom a szállással. Eltölthetnék-e egy második éjszakát is önöknél?

A vendégfogadók egymásra néznek, kicsit zavartan.

– Jól van, legyen!

A harmadik nap reggelén a vendég azt mondja:

– Az a helyzet, hogy van feleségem és vannak gyerekeim… megengednék, hogy őket is elhozzam ide?

A válasz kemény:

– Hát ez már túlzás! Ennyi, és semmi több!

Ez a kis történet jól szemlélteti, mi történik ma Európában. Európa egy befogadó kontinens, éppúgy, mint Kanada, az Egyesült Államok és a nyugati világ többi része. Ezekben az országokban alapelv, hogy kitárják a kaput az idegen előtt, amint ezt énekeltük is a mise kezdetén: „Nyisd ki kapudat az idegennek…” Ez a bibliai alapelv teljesen áthatja a mai hitetlennek, ateistának tartott Európát.

De hol vannak a vendégszeretet határai? Hol ér véget a befogadási kötelezettség? Egyesek megkérdezhetik: „Vannak határai?” Természetesen vannak! Az elsőbbség a családé, a felségemé, a gyerekeimé. Befogadhatom a vendéget egy vacsorára, sőt egy vagy két éjszakára is. De ha a vendég nem akar elmenni, azt mondom neki: NEM! Ha pedig erre fenyegetőzni kezd, majd azt mondom? „Jól van, rendben, csak nyugodjál meg! Mi mind elköltözünk, és átadjuk neked a helyet.”

Ha így teszek, totálisan hülye vagyok.

Ez már nem könyörületesség, hanem a legnagyobb ostobaság. Pedig ez történik ma Nyugaton.Az egyre nagyobb számban érkező bevándorlók rá akarják kényszeríteni Európára a saját törvényeiket, elveiket, értékrendjüket, szokásaikat, kultúrájukat. Legnagyobb meglepetésemre Európa engedményt engedményre halmoz: visszahúzódik, elfogad, megalkuszik, enged… De meddig tart még Európának ez a megalázkodása és önrombolása? Ez lenne az evangéliumi könyörületesség követelménye? Ez Jézus üzenetének az eltorzítása.

Az elsőbbség az enyéimé, a családomé, feleségemé, gyerekeimé.Nem tárhatom ki az ajtómat ész nélkül.Vannak határok, amelyeket tiszteletben kell tartani.Van egy intimitás, amit meg kell őrizni. Európa kezdi elveszíteni, eladni, meggyilkolni önmagát.

Isten nemcsak szívet adott, hogy szeretni tudjunk, hanem fejet is, hogy gondolkodjunk.És ha a kettő nem jár együtt, az katasztrófa. Van egy fogalom, a „tűréshatár”.Ez azt jelenti, hogy nem léphetünk át bizonyos határokat, amelyek már veszélyeztetik a létünket.

Vegyük például a bort. Azt mondják, a bor jó. Persze, hogy jó.Megiszunk egy pohárral, két pohárral, esetleg hárommal. De ha többet iszunk, az már káros.Társadalmi téren ugyanez a helyzet. Jó szívvel, kedvesen kell fogadni a rokont, a szomszédot, az ismeretlent, a szegényt, az idegent… De ha az illető gorombán viselkedik, durván visszautasítja az ételt, amit kínálok neki, mondván, hogy az nem „halal” , és úgy él nálam, mintha ez egy általa meghódított ország lenne, nos akkor helyre kell őt tennem. A könyörületesség nem azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy a lábunkra lépjenek. Vannak határok, amelyeket tiszteletben kell tartani.

A határokon várakozó bevándorló tömegekből Európa csak annyit tud befogadni, amennyit a lehetőségei engedik. És csak azzal a feltétellel, hogy a bevándorlók készek az integrálódásra, elfogadják a befogadó ország elveit és értékrendjét. Ha nem, akkor: sipirc! …

Ám Európa éppenséggel nem ezt teszi!

Főként bizonyos korrumpálódott vezetőkre gondolok, akik eladták magukat.Németország egyetlen év alatt több mint egy millió bevándorlót fogadott be. Belgium, Franciaország, Svédország és más európai országok is teljesen felelőtlen bevándorlási politikát folytatnak. Sokasodnak a rablások, megerőszakolások, gyilkosságok és egyéb agressziók. Meddig tűrik ezt az európai emberek?

Amikor ilyeneket mondok, fanatikusnak tarthatnak. De ez nem fanatizmus. Ez egész egyszerűen józanság. Jól irányzott szeretet. A jól értelmezett szeretet először saját családunk, saját házunk felé irányul. Szükség van a józan ítélőkészségre. Tiszteletben kell tartani a tűrési határt. Ennek átlépése önpusztítás.

Mondok egy személyes példát. Ezen a héten történt velem. Egyiptomban a légkondicionáló berendezést a maximumra állítják be, így a vonatjaink gyakran valóságos hűtőszekrényekké válnak. Annyira, hogy néhány napja jó alaposan megfáztam. Mert a vonat kocsijának a hőmérséklete meghaladta az én szervezetem tűrési határát.Amit Európáról mondok, az általában a közösség egész életére vonatkoztatható.A kölcsönös elfogadásnak, ami feltételezi a közös együttélést, vannak határai. Ha a másik ezt túllépi, bátran azt kell neki mondanom: „Állj, ez túlzás!”

Legyünk jók, de ne legyünk ostobák! Ha azt akarjuk, hogy kapcsolataink harmonikusak maradjanak, néha tudni kell a másiknak azt mondani, hogy „Elég, eddig és ne tovább, átlépted a határokat!” Ha nem érti, mondd még egyszer, még egyszer és még egyszer! Ha akkor sem érti, nincs más, mint a konfrontáció.

Ötven évvel ezelőtt védtem meg a Chicagói Egyetemen pszichoanalízis témájú disszertációmat – amelyet egyébként most tervezek megjelentetni – a test fiziológiájának témáján belül az orális magatartásról.

Hosszan elemeztem a száj szerepét, több szempontból.

A szájban két fontos és ellentétes rész található: az ajkak és a fogak. Az ajak lágy, puha, gyengéd, kedves…

De az ajak mögött ott vannak a fogak. Ha valaki nem érti meg az ajkaknak, a gyengédségnek, a mosolynak a nyelvezetét, a fogak majd megértetik vele. Ha a másik visszaél az én jóságommal, kedvességemmel, beleharapok. Hamm! Igen, nyíltan beleharapok.A test fiziológiájának megvan a maga bölcsessége, és az ellentétes elemek közötti kölcsönösség dialektikájában valósul meg a harmónia. Ezt az egyensúlyt kell megtalálni.Azt mondhatjátok, hogy amit állítok, az nem evangéliumi.

Erre azt válaszolom, hogy amikor Jézust halála előestéjén arcul ütötte a főpap szolgája, nem tartotta oda a másik arcát is, hanem ezt mondta: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem?” Jézus tiltakozott, reagált.

Sok pszichológiai probléma adódik abból, hogy gyakran félünk szembenézni a dolgokkal. Visszafojtjuk a haragunkat, ami aztán belsőleg rongál minket.A „közös élet”, az udvariasság, a tolerancia és a könyörületesség nevében hagyjuk magunkat tönkretenni. Mindent elfogadunk, lenyeljük a sértéseket. Hát nem!!! Őrizd meg az identitásodat! Létezzél, nyilvánuljál meg, legyél teljesen önmagad! És akkor hazugság nélkül képes leszel szeretni.

Amit most mondtam, én magam is megéltem huszonkét éves koromban. Elegem lett abból, hogy megalázzanak, és egy nap indulatosan, keményen kifakadtam. Ez radikális változás volt az életemben, újjászületés, valóságos feltámadás. Egyszer majd elmesélem nektek. De megtalálhatjátok az interneten, ahol röviden kitérek erre az esetre.

Előfordul, hogy amikor olyan ember jön hozzám, akit megaláz a felesége, férje, barátja vagy barátnője, azt mondom neki: Cselekedjél! Borítsd rá az asztalt! Engedd szabadjára a haragodat! Gátlás nélkül. A visszafojtás öl. Szabadon kell szeretni! Máskülönben ez csak egy beletörődés, csalás.

Összefoglalva: a vendégszeretet nagyon szép és nagyon helyes. A másik befogadása nagyon szép, nagyon helyes. A könyörületesség nagyon szép, nagyon helyes. De a szív mellett adjatok helyet a fejnek is, hogy szeretet józansággal és bölcsességgel párosuljon.

Ámen.

Forrás: gondola.hu/Facabook


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »