EURO -2020 – Folytatódik a fociláz, újra telt ház a Puskásban

Ma ismét pályára lép a magyar labdarúgó válogatott, 15 órakor a világbajnok francia együttes lesz Marco Rossi csapatának ellenfele. Újra nagyjából 60 ezer szurkoló lesz a Puskás Arénában, ebből 40-45 ezer magyar.

Eufórikus hangulatban készültek a válogatott meccsére kedden a szurkolók. Tízezrek meneteltek a Hősök teréről a Puskás Arénába – közölte az M1 Híradó.

A válogatott hatalmas küzdelemben, végig harcolva maradt csak alul a világ egyik legjobb csapatával szemben. A nemzeti tizenegy erején felül teljesített, hősként ünnepelték őket a lefújás után.

A szurkolók hite és bizalma továbbra is töretlen a válogatottban, sokan a helyszínen biztatják majd őket a franciák ellen is.

A vendéglátók is készülnek a magyar válogatott következő meccsére. Baján például hétszáz szurkolóra számítanak az óriáskivetítő előtt. Párakapukkal és hűsítő akciókkal is készülnek.

„Az előző meccsen a magyar-portugálon telt házzal tudtuk végigtombolni a meccset. Hát sajnos nem sikerült magyar gólt szerezni. Mi ezt nagyon vártuk, hiszen egy olyan akcióval is készültünk, hogyha meglesz az első magyar gól, akkor ingyen sört fogunk a készlet erejéig kiosztani a résztvevőknek. Mi nagyon bízunk abban, hogy most szombaton a franciákkal szemben végre össze fog jönni és ki tudjuk osztani ezeket a söröket” – nyilatkozta Némedi István ügyvezető

A Papp László Sportaréna az egyik pont a Groupama Aréna, és a Városligeti Promenád mellett, ahol át lehet venni a belépéshez szükséges karszalagokat. Összesen 100 pulttal várják a szurkolókat, és a budapestiek többsége már átvette a szalagot.

Csak olyanok léphetnek be a stadionba, akik védettek a koronavírussal szemben.

A karszalagokat két lépcsőben adják át: az első állomásnál be kell mutatni a jegyet, a személyigazolványt, valamint a védettségi igazolványt, vagy az applikációt, majd ezek ellenőrzése után kapja meg mindenki a karszalagot.

A szurkolók szombaton is terveznek egy keddihez hasonló vonulást, az egyik szurkolói csoport Facebook-oldalán azt közölték, hogy a drukkerek szombaton tizenegytől gyülekezzenek a Hűsök terén, a menet délben indul a Puskás Arénához.

„Nagyon fontos, kérjük, mindenki vegye is komolyan: rekkenő hőség lesz, erre készüljetek fel és vegyétek figyelembe! A vonulásra hozzatok magatokkal sok vizet!” – hívták fel a figyelmet.

Hírdetés

A BKK felhívta a figyelmet, hogy szombat 11 és 19 óra között jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a Puskás Aréna környékén.

Kiemelték, hogy a Puskás Aréna környezetében lezárják a közúti forgalom elől a teljes Verseny utcát, a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között, a teljes Istvánmezei utat, valamint az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között.

Emellett a Hungária körúton is számítani lehet egyes forgalmi sávok időszakos korlátozására az Egressy út és a Stefánia út között – sorolták. A mérkőzésre elsősorban a megszokottnál lényegesen gyakrabban induló 2-es és 4-es metróval, valamint az 1-es villamossal érdemes utazni, az aréna a Keleti pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion megállótól gyalog közelíthető meg – hívták fel a figyelmet.

Nem akar fáradt játékost látni – ezt mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya a franciák elleni meccsről.

Marco Rossi szerint akár több játékosát is pihentetheti a francia együttes, de ettől függetlenül sem lesz gyengébb, mint mondjuk a németek ellen volt kedden. A kapitány motivált, harcos játékot vár el a magyar csapattól.

„Nehéz megmondani, hogy mit várok a francia válogatottól. Tudjuk, hogy húsz világklasszis van a keretükben és valószínűleg hét meccsre készülnek az Eb-n, tehát szeretnének a döntőig menetelni, ezért lehetséges, hogy néhány játékosnak pihenőt ad Didier Deschamps. Mi viszont szeretnénk csak a három csoportmeccsünkre koncentrálni. Egyszerűen nem lehetünk fáradtak négy nappal az első találkozónk után, hiszen kedd este óta mindent megtettünk a játékosok regenerációja érdekében. Szóval nem szeretnék olyat hallani, hogy valaki fáradt. Motiválnak és fittnek kell lennünk, ebben nem lehetnek kifogások” – fogalmazott a magyar csapat olasz mestere.

„Franciaország biztos, hogy győzelemre fog játszani szombaton, ugyanakkor mi is nagyon szeretnénk jó eredményt elérni. Ennél is fontosabb azonban, hogy folytassuk a fejlődést, amin azóta átmentünk, mióta átvettem a csapatot. Sok területen javultunk, de az ilyen szintű ellenfelek komoly kihívás elé állítanak minket” – tette hozzá a kapitány, aki szerint a válogatott ezúttal is a végsőkig harcolni fog.

A várható nagy meleget illetően azt mondta, ez mindkét együttest egyformán érinteni fogja, igaz, várhatóan a magyar játékosoknak kell majd többet labda nélkül futniuk, így szükség lesz arra, hogy okosan osszák be az energiájukat.

Az összecsapás egyik pikantériája, hogy szülőhazája ellen lép pályára Loic Nego, a magyar válogatott francia születésű játékosa.

Nego kiemelte, nagyon különleges lesz számára a szombati összecsapás, mert bár a családja nagy része Franciaországban van, ő most maximálisan arra koncentrál, hogy Magyarországot képviselje.

Én most itt vagyok, itt élek, ez az a csapat, amelyért harcolni fogok” – nyilatkozta.

Elismerően nyilatkozott a magyar csapatról Didier Deschamps, a világbajnok francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón kiemelte: a magyarok olasz edzője, Marco Rossi szerkezetileg nagyszerű együttest épített fel, ráadásul ellenfelük a hazai közönség támogatását is élvezheti majd, ami ugyancsak sok pluszenergiát jelenthet számára.

„Ne felejtsük, Portugália ellen a 84. percig 0-0-ra álltak, sőt, ők szerezték az első, utólag érvénytelenített gólt. Hasonló mérkőzésre számítok, veszélyes ellenféllel találkozunk” – elemezte a magyar csapatot a játékosként és edzőként is világbajnok tréner.

A Magyarország–Franciaország mérkőzés 15 órakor kezdődik a Puskás Arénában. A találkozót az M4Sport élőben közvetíti, de a hirado.hu-n és az M4sport.hu-n is követheti majd az összecsapást.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »