EURO-2016 – Belgium lesz Magyarország ellenfele

Belgium lesz Magyarország ellenfele a nyolcaddöntőben, miután a belgák 1-0-s győzelmet arattak Svédország ellen szerda este, a labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának utolsó körében. A svédek így búcsúztak a kontinensviadaltól, nem sikerült jól Ibrahimovic búcsúja a válogatottságtól.

Mindkét csapatnak szüksége volt a pontokra a biztos továbbjutáshoz, de amíg Belgiumnak elég lett volna egy döntetlen is, addig Svédországnak mindenképpen győznie kellett az összecsapáson ahhoz, hogy továbbjusson a csoportból.

Nem is kellett sokat várni az első svéd lehetőségre, Källström szabadrúgása pattant Berg elé aki 7 méterről bombázott kapura, de Courtois bravúrral hárítani tudott.

Kapura lövéssel a svédek sztárja, Ibrahimovic is próbálkozott a félidő derekán, azonban lövése centikkel elkerülte Courtois kapuját.

Az első igazán nagy belga helyzetre a 45. percig kellett várni. De Bruyne a bal oldalról tekerte kapura a labdát olyan veszélyesen, hogy Isakssonnak kellett nyújtóznia a gól elkerülése érdekében. A szöglet azonban elmaradt, ugyanis a játékvezető nem vette észre, hogy a svéd kapus is beleért a lövésbe.

Mindkét csapatnak megvoltak a kisebb helyzetei az első játékrészben gól azonban nem született a élidő folyamán.

Ott folytatták ahol abbahagyták, inkább a svédek nyomtak feltörni azonban nem tudták a belga védelmet. Egy-egy kontrája a belgáknak is volt, de ezek a támadások is szép csendben elhaltak. Ibrahimovicnak ugyan sikerült gólt lőnie, de a játékvezető már a lövés előtt belefújt szabálytalanság miatt.

Szöglet, kontra, szöglet, kontra ritmus ismétlődött egész félidőben nem bírtak egymással a csapatok.

A hajrára beleerősített mindkét csapat, próbálták kihasználni az utolsó lehetőségeiket is. Előbb R. Lukaku hagyott ki egy óriási ziccert (Isaksson a helyén volt). Következő kontránál már kapuba talált, azonban ezt les miatt nem adta meg a játékvezető.

Ibrahimovic is próbálkozott, ám 28 méterről elvégzett szabadrúgására Courtois vetődött jól.

A 85. percben aztán megtört a jég, Nainggolan talált a kapuba 22 méterről és biztosította be a belga második helyet.

Így tehát Svédország számára véget ért a 2016-os kontinensviadal, míg Belgium Magyarországgal csaphat össze a negyeddöntőért.

Európa-bajnokság, E csoport, 3. forduló:

Svédország – Belgium 0-1

Svédország: Isaksson – Lindelöf, Johansson, Granqvist, Olsson – Larsson, Ekdal, Källström, Forsberg – Berg (Guidetti 63′), Ibrahimović

Belgium: Courtois – Meunier, Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Nainggolan, Witsel – Carrasco (Mertens 71′), De Bruyne, Hazard (Origi 93′) – R. Lukaku

Gólszerzők: Nainggolan 85′

Sárga lapok:  Johnasson (36′) illetve Meunier (30′), Ekdal (32′) Witsel (46′)

A csoport másik mérkőzése:

Olaszország – Írország 0-1


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »