Eucharisztikus Kongresszus: kezdődik a visszaszámlálás

Az egész katolikus világ számára kiemelkedő esemény, Magyarországnak pedig különleges lehetőség, hogy jövőre – 1938 után másodszorra – Budapest rendezheti a Krisztussal való találkozás világméretű ünnepét, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, vagyis a NEK-et.

2020. szeptember 13-tól minden földrészről érkeznek majd zarándokok, hogy részt vegyenek a magyarországi rendezvénysorozaton. Napokon belül tehát pontosan egy év lesz hátra a NEK kezdetéig. Az eseményt a szervező Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a visszaszámlálás nyilvános megkezdésével ünnepli a Szent István-bazilika előtti téren.

A 2019. szeptember 13-án 15.30-kor kezdődő rendezvényen beszédet mond Michael August Blume apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a kongresszus elnöke, valamint Mohos Gábor püspök, a NEK Titkárság vezetője. Erdő Péter bíboros harangszó kíséretében indítja majd a visszaszámlálást pontban 16 órakor, ezt követően a sajtó képviselői sajtótájékoztatón értesülhetnek a NEK 2020-as programjairól, amelyekre aznaptól lehet regisztrálni. Az eseményen százfős kórus és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes is fellép.

 Tíz alapvető ismeret az Eucharisztikus Kongresszusról

Ima a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sikeréért

„Mennyei Atyánk, minden élet forrása! Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük! Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk. Adj bátorságot, hogy az Ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez! Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.”

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tervezett programja

Mindennap lesz reggeli ima, katekézis, tanúságtétel és szentmise, valamint kulturális és lelki programok városszerte. Reggeli imát, katekézist, tanúságtételt, fakultációt tart többek között: Böjte Csaba testvér, Josip Bozanić (Horvátország), Massimo Camisasca (Reggio Emilia Guastalla), Card. Timothy Dolan (New York), Card. Oswald Gracias (Bombay), Mons. David Maria Jaeger OFM, Card. (Róma, Vatikán), Gérald Lacroix (Quebec), John Cardinal Onaiyekan (Nigéria), Szabó Konstantin (Ukrajna), Card. Joao Tempesta (Rio de Janeiro), Etienne Vetö (Róma), Andrew Card. Yuom-Soo-Yunk (Szöul).

1.) nap, 2020. szeptember 13., vasárnap

15.00–16.00 Nyitóprogram

16.00–18.00 Nyitó szentmise elsőáldozással a Puskás Ferenc Stadionban

18.00–22.00 Kulturális és lelki programok városszerte

2.) nap, 2020. szeptember 14., hétfő

8.45–9.30 Reggeli ima

9.30–10.30 Katekézis

10.30–11.00 Tanúságtétel

11.30–13.00 Szentmise

14.30–15.30 Fakultációk

17.00–22.00 Kulturális és lelki programok városszerte

3.) nap, 2020. szeptember 15., kedd

8.45–9.30 Reggeli ima

Hírdetés

9.30–10.30 Katekézis

10.30–11.00 Tanúságtétel

11.30–13.00 Szentmise

14.30–15.30 Fakultációk

17.00–22.00 Kulturális és lelki programok városszerte

4.) nap, 2020. szeptember 16., szerda

8.45–9.30 Reggeli ima

9.30–10.30 Katekézis

10.30–11.00 Tanúságtétel

11.30–13.00 Fakultációk

17.00–22.00 Résztvevők fogadása a plébániákon

5.) nap, 2020. szeptember 17., csütörtök

8.45–9.30 Reggeli ima

9.30–10.30 Katekézis

10.30–11.00 Tanúságtétel

11.30–13.00 Szentmise

14.30–15.30 Fakultációk

17.00–20.00 Kulturális és lelki programok városszerte

20.00–22.00 Szentségimádás a Szent István-bazilika előtt

6.) nap, 2020. szeptember 18., péntek

8.45–9.30 Reggeli ima

9.30–10.30 Katekézis

10.30–11.00 Tanúságtétel

11.30–13.00 Fakultációk

17.00–22.00 Ifjúsági est a Papp László Sportarénában

7.) nap, 2020. szeptember 19., szombat

17.00–19.00 Szentmise a Kossuth téren

19.00–20.30 Eucharisztikus gyertyás körmenet a Hősök teréig

8.) nap, 2020. szeptember 20., vasárnap

11.00–13.00 Statio Orbis ünnepi zárómise a Hősök terén

További információ az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról:

www.iec2020.hu

facebook.com/nek2020

instagram.com/nek2020budapest

Összeállította: Varga Gabriella


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »