EU-demokrácia: von der Leyen bő másfél hónapja nem válaszol a kérdésekre

Az Európai Bizottság magyarországi képviselet-vezetőjének közbenjárását kérte az uniós szankciós politika megváltoztatása miatt a bizottság elnökéhez címzett levele ügyében csütörtökön a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

Szita Károly, Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere október elején fordult Ursula von der Leyenhez, kérve az orosz-ukrán háborúval összefüggő EU-s szankciós politika megváltoztatását és azt, hogy tegyék elérhetővé Magyarországnak a felzárkóztatási és helyreállítási alap forrásait.
   
A kormánypárti politikus – miután Maksi Mátyás képviselet-vezetőnél járt – Budapesten újságíróknak elmondta: bő másfél hónappal ezelőtt fordult a bizottság elnökéhez.
   
Mivel a levélre még nem érkezett válasz, arra kérte Maksi Mátyást, járjon közben azért, hogy Ursula von der Leyen válaszoljon “a több millió magyar ember” képviseletében megfogalmazott kérésre – közölte Szita Károly.
   
Ismertette: levelében egyrészt azt kérte Ursula von der Leyentől, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy mielőbb befejeződjön az orosz-ukrán háború és béke legyen, mert Magyarország polgárai ezt szeretnék.
   
Azt is kérte, hogy az Európai Bizottság változtasson a szankciós politikáján, elsősorban azért, mert a szankciók következtében “az egekbe szöktek” az energiaárak. Ez rendkívüli mértékben megnehezíti az európai, illetve a magyar emberek életét, az önkormányzatok működését pedig teljes mértékben ellehetetleníti – vélekedett.

Hírdetés

Hangsúlyozta: az elmúlt időszak egyértelműen igazolta azt, hogy a szankciós politika nem érte el a várt hatást.
   
Emellett azt is kérte a bizottság elnökétől, hogy az EU adja oda a magyar embereknek járó európai uniós forrásokat, a felzárkózási pénzeket és a helyreállítási alap forrásait.
   
Szita Károly közölte: bár a levelet egymaga jegyezte, kérte a többi magyarországi önkormányzat csatlakozását is. Úgy fogalmazott: a mögöttünk hagyott harminc esztendő legnagyobb önkormányzati összefogása valósult meg azzal, hogy a magyar települések több mint 80 százaléka támogatásáról biztosította.
   
Ez hétmillió magyar ember képviseletét jelenti – mondta Szita Károly, hozzátéve, hogy az összefogásból “bántóan hiányzik” a legnagyobb magyar települési önkormányzat, a fővárosi. Hozzáfűzte: még nem késő, várja a főpolgármester csatlakozó nyilatkozatát is.
   
Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: azt várja, hogy a levélben foglaltakról az Európai Bizottság elnöke is mondja el a véleményét. Amennyiben egyetért az abban megfogalmazott állításokkal, tegyen meg mindent azért, hogy ne legyenek energiaszankciók.
   
Akkora mértékű energiaáremelések történtek, hogy a települési önkormányzatok intézményeket kénytelenek bezárni, közvilágításukat lekapcsolni vagy csökkenteni, uszodák, kulturális létesítmények szüneteltetik működésüket – sorolta.
   
Az uniós pénzekről szólva úgy fogalmazott: várja, hogy megérkezzenek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »