EU-csúcs: a legfontosabb történések

EU-csúcs: a legfontosabb történések

Közös európai határ- és parti őrség mihamarabbi felállítását sürgette az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács kétnapos csúcstalálkozójának első, keddi napján elfogadott zárónyilatkozatában. Az uniós vezetők sajtótájékoztatót is tartottak a megbeszélések után.

 

A migrációs vitát követően elfogadott zárónyilatkozatban az ülésező uniós vezetők leszögezték, hogy az európai külső határok és a schengeni övezet védelme érdekében az unió és Törökország között létrejött megállapodást teljes körűen be kell tartani, és ki kell egészíteni a nemrégiben elfogadott uniós határ- és parti őrség felállításával már a nyár derekán.

 

forrás: theguardian.com/AFP

 

A találkozó legfontosabb témája természetesen Nagy-Britannia EU-ból való kilépése volt.

 

Nem lehet szó a tárgyalások megkezdéséről, amíg Nagy-Britannia nem aktiválja az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét

 

– közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az uniós állam- és kormányfők keddi brüsszeli tanácskozását követően.

 

 

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke már türelmesebb volt, a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy:

 

Az uniós vezetők megértik, hogy a brit kormánynak szüksége van némi időre, mielőtt hivatalosan kezdeményezné az Egyesült Királyság EU-tagságának megszüntetését célzó eljárást.

 

Angela Merkel német kancellár hangsúlyozta, hogy nem lát lehetőséget a visszafordulásra, ezért az európai unió állam- és kormányfőit tömörítő tanácsnak forgatókönyvet kell készítenie az elszakadási tárgyalásokra.

 

El kell fogadnunk a valóságot, a vágyálmok ideje lejárt. Úgy kell a helyzetet tekinteni, ahogy van.

 

Sajtótájékoztatót tartott David Cameron távozó brit miniszterelnök is, aki szerint az egyeztetések rendkívül nyugodt légkörben zajlottak és úgy látja, hogy az Egyesült Királyságnak a lehető legszorosabb viszonyt kell fenntartania az EU-val.

Bárcsak megnyertem volna a népszavazást, szomorú vagyok emiatt. Miközben a lehető legjobb kapcsolatra törekszünk, lehetetlen lesz megőrizni minden előnyét az uniós tagságnak annak bizonyos költségei nélkül.

 

MTI
kép: theguardian.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »