EU – a hongkongi kormányzó megválasztása sérti a demokratikus normákat

Az Európai Unió a vasárnap Hongkongban tartott kormányzóválasztással kapcsolatban sajnálatát fejezi ki a demokratikus elvek és a politikai pluralizmus megsértése miatt – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap.

Josep Borrell az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy a hongkongi választási bizottság tagjait azt követően jelölték ki, hogy a pekingi központi kormányzat átalakította a hongkongi választási rendszert. A választási bizottság szavazóinak számát jelentősen csökkentette a választási reform, ami – szavai szerint – gyengítette a hongkongi kormányzás már amúgy is korlátozott demokratikus elemeit. Ez ellentétes a hongkongi alaptörvényben rögzített nagyobb képviseletre vonatkozó kötelezettségvállalásokkal – szögezte le.

A főképviselő hangsúlyozta, hogy az Európai Unió nagy jelentőséget tulajdonít Hongkong autonómiája megőrzésének, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásának, beleértve a médiaszabadságot, a demokratikus elveket és a jogállamiságot, összhangban az ország alaptörvényével és a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal.

Hírdetés

Az EU szerint az új kormányzó kiválasztási folyamata újabb lépést jelent az „egy ország, két rendszer” elvének lebontása felé – emelte ki.

Az Európai Unió felszólítja a kínai és hongkongi hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben nemzeti és nemzetközi kötelezettségvállalásaikat, köztük azt, hogy a hongkongi törvényhozás tagjait általános választójog alapján válasszák meg – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

A Hongkongban vasárnap tartott kormányzóválasztáson John Lee-t, a város korábbi második emberét választották meg kormányzónak. John Lee egyedüli jelöltként indult a tisztségért. Az új kormányzó ötéves hivatali idejét július elsejével kezdheti majd meg, a posztról távozó Carrie Lamet váltva. Lee tavaly június óta töltötte be Hongkong főtitkárának szerepét, előtte pedig öt éven át állt a hongkongi biztonsági hivatal élén. Lee főtitkári kinevezését három hónappal az után kapta, hogy Carrie Lam tavaly márciusban tájékoztatta a központi kormányzatot visszalépési szándékáról.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »