Észak-Korea először mutat tárgyalási hajlandóságot Trump elnöksége alatt

Észak-Korea először mutat tárgyalási hajlandóságot Trump elnöksége alatt

Észak-Korea először mutat hajlandóságot tárgyalásra az Egyesült Államokkal Donald Trump elnöksége alatt. A párbeszéd lehetőségét a Phenjanból érkezett delegáció vezetője említette a phjongcsangi téli olimpia zárásakor. A küldöttség egy órán át tárgyalt Mun Dzsein szöuli elnökkel, aki örömét fejezte ki az enyhülés lehetőségéről hallva, és úgy gondolja, a téli olimpia így elérhette egyik célját, hogy „a béke játéka” legyen – írja a The Washington Post.

Mun Dzsein szerint Kim Dzsongun személyesen nyitott a tárgyalásra. A bejelentés nem aratott osztatlan sikert, Dél-Koreában száznál több tüntető azt hangoztatta, hogy a szöuli elnök összejátszik Kim Dzsongunnal – írja az ATV.hu.

Az előbbiekhez képest ellentmondó hír, hogy Észak-Korea éppen néhány napja nevezte provokációnak az Egyesült Államok gazdasági szankcióit. Illetve a történelminek nevezett bejelentésen nem esett szó Észak-Korea nukleáris programjáról.

Az olimpia záróünnepségén az amerikai elnök lánya, Ivanka Trump is jelen volt, és a hivatalos delegáció tagjaként érkezett, de csak az amerikai sportolókat látogatta meg, a phenjani küldöttséggel nem találkozott.

http://mno.hu/

A Fehér Ház közleménye szerint „létezik egy világosabb út Észak-Korea számára, amennyiben a nukleáris leszerelést választja. Meglátjuk, hogy Phenjan üzenete tényleg hajlandó-e a találkozóra, amely az első lépése lenne atomprogramja felhagyásának.”  Kiemelték azt is, hogy „az Egyesült Államoknak és a világnak továbbra is világossá kell tenniük, nincs jövője az észak-koreai nukleáris fegyverkezésnek”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »