Esti mese – A méhek a vonaton II.

Esti mese – A méhek a vonaton II.

A méhek közben megjárták magukat, gyűjtöttek egy kicsi mézet, nyalakodtak ott a mezőn, s akkor egy csoport visszajött az állomásra, hogy megnézze, nincs-e valami baj a vonattal, az ő kaptárjaikkal. Hát látják, hogy a vonat nincs ott!

Visszamentek a mezőre, s jelentették a többi méhnek is hogy baj van, a kocsijuk eltűnt. Akkor jött a többi méh is a mezőről, mind, amennyi volt. Mikor odaérkeztek az állomásra, lefele repültek, felfele repültek, de a vörös kocsit sehol sem látták.

A váróteremnél ott állt egy csomó ember, várták a személyvonatot, hogy elutazzanak vele. Hát a méhek azt gondolták, hogy azok az emberek lopták el a kocsit. Megrohanták őket, csípték-marták, ahol érték. Segítségért kiáltottak az emberek.

Meghallja a főnök a nagy kiáltozást, kifut az irodájából, akkor reá is egy csoport méh, kezdték szúrni. Ő is elkezdett segítségért kiáltozni. Meghallja a felesége fenn az emeleten, kinyitja az ablakot, hogy lássa mi történik. Verik a férjét, vagy mi van vele? Mikor kinyitotta az ablakot, akkor a méhek mind reá. Visított az asszony is ahogy a torkán kifért. A főnök meghallotta, felszaladt a lépcsőn, hogy lássa, mi van a feleségével, miért sikoltozik az ott fent.

Hát látja, hogy a szoba is tele van méhekkel. Be kellett bújjanak a pokróc alá, úgy mentődtek meg valahogy, de feldagadt mind a kettőnek az arca, keze úgy összemardosták őket a méhek.

Azok a szegény emberek, akik a vonatra vártak az állomáson, elfutottak haza a faluba. A méhek utánuk. Amikor az emberek meghallották a nagy kiáltozást, kifutottak az utcára, hogy lássák mi történt. Hát ahogy kifutottak azokra is rászálltak a méhek, azok is kezdtek segítségért kiáltozni. Felfutottak a toronyba, s félreverték a harangokat.

– Segítség, vége az egész falunak!

Nagy sokára észbe kapott a főnök, s utánatelefonált a piros kocsinak, hogy azonnal küldjék vissza. Utánaakasztották egy személyvonat után, s gyorsan visszahozták. S akkor a piros ember, a méhész fölállott a kocsi tetejére, s elkezdett fütyörészni, szólongatta a méheket:

– Gyertek, gyertek, gyerekek, itt van a kocsitok, itt van a kaptárotok!

A méhek, mikor meghallották a gazdájuk hangját, odagyülekeztek, odamentek, megnyugodtak, mert beszélgetett velük a méhész. Ügyesen belementek a kaptáraikba, már akik még életben voltak, mert belőlük is sok odapusztult a nagy háborúban.

Mikor mind benn voltak a kaptárakban, akkor a méhész bezárta a kaptárajtókat, s bement az állomásfőnökhöz. Hát nem ismert a főnökre, akkora volt az arca, mint a kétkilós kenyér, neki is meg a feleségének is. Azt mondja a méhész:

– Megérdemelte, ami történt, s még ennél rosszabbul is járhatott volna! Ugye, hogy kértem szépen, hagyja itt a méhek kocsiját, de maga nagy büszkén csak foghegyről beszélt velem. Hát nem tudja, hogy ilyen nagy vagyonra hogy kell vigyázni?

Odakerekedett a dolog, hogy a végén a főnök kért bocsánatot a méhésztől. Elbúcsúztak egymástól, s hazament a méhekkel. Mikor hazaérkezett, otthon elmondta nagy kacagva, hogy ebben és ebben a faluban a főnök hogy megjárta a méhekkel. Kacagtak mind, s akkor a méhész a kaptárakat leszedte, rendet csinált, s kieresztette a méheket a mezőre.

Kezdett velük gazdálkodni. Annyi hasznot hajtottak a méhek annak a közös gazdaságnak, mint az összes többi állat együttvéve. S aztán éldegéltek lassan, s máig is élnek, ha meg nem haltak.

* * *
Reklám:
Vásároljon hímzett vászontáskát a Székely Termékek Webáruházából!


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »