Esetleg talán lehet

Esetleg talán lehet

Majd csak lesz valahogy – körülbelül ennyit ígért a szlovák kormány a lakosságnak, amikor bevezette az újabb lezárásokat. Kénytelen volt ehhez folyamodni, annak ellenére, hogy korábban azt ígérte, nem lesznek lezárások, és főleg a beoltottaknak nem kell ilyesmitől tartaniuk.

Egyelőre két hétről van szó, de ezt máris megkérdőjelezte Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter, aki szerint a lockdown karácsonyig fog tartani! Közben a politikusok ahelyett, hogy a rendkívüli helyzet miatt félretennék a párt- és hatalmi érdekeket, a saját táboruknak tetsző jelszavakkal bombázzák a lakosságot, megteremtve ezzel a vírusmarketing legújabb formáját.

Hírdetés

Két hét lezárás (amely meghosszabbítható). Milyen ismerős, korábban Matovič is ezzel indított, aztán láttuk, mi lett belőle – hónapokig tartó bezártság, Covid-automata stb. A sok hiba mellett a mentségére legyen mondva, hogy akkor még nem volt oltóanyag. Ma azonban más a helyzet. Van vakcina, de az ország átoltottsága még az 50 százalékot sem éri el, nem úgy, mint néhány európai országban (Portugália, Olaszország, Spanyolország stb.), ahol már a 90 százalékhoz közelít, az uniós átlag pedig 70 százalék. Ezekben az országokban nincs is szó lezárásokról, némi korlátozás van legfeljebb és a kötelező maszkviselés. A súlyos betegek és a halottak száma pedig lényegesen alacsonyabb, mint Szlovákiában – vagyis ez is igazolja, hogy az oltással nagy eséllyel elkerülhető a kórházi kezelés vagy a tragédia. De ehhez nem is kell ilyen messzire menni, elég megnézni a hazai statisztikákat: a kórházban kezeltek 84 százaléka nincs beoltva…

Vannak országok, ahol a vezetés felnőttként kezeli a lakosságot, és nem ilyen „majd meglátjuk” lózungokkal operál. Itt van a szomszédos Ausztria – ahol szinte minden mutató jobb, mint nálunk, a halottak száma lakosságarányosan a fele a szlovákiainak –, mégis lezárták az országot. Ám pontosan megmondták azt is, hogy a korlátozás 10, de legfeljebb 20 napig lesz érvényben, és december 13. után visszatér a szabadság, legalábbis az oltottaknak. Az oltás pedig kötelező lesz. Igaz, a hírek szerint ott sem a kormány volt ilyen bátor, a tartományi vezetők győzték meg a kancellárt, aki röviddel ezután bejelentette a korlátozásokat és a kötelező oltást. Kemény, de világos szabályok, mellébeszélés nélkül.

Pontosan ilyenre lenne szükség Szlovákiában is, hiszen mi az, amit most tudunk? Hogy a lezárás két hét lesz, de hosszabbíthatják, és aztán lehet, hogy az oltottak visszakapnak valamit a szabadságukból. Lehet, talán, meglátjuk, ha a helyzet úgy hozza, esetleg – ideje lenne elfelejteni ezeket a szavakat, és érthetően, világosan fogalmazni, nem pedig bizonytalanságban tartani a lakosságot. Ha nem megy maguktól, elég másolni az osztrák példát. Azt, hogy a kormány gyámoltalansága miatt ide jutottunk, hogy a világon lakosságarányosan Szlovákiában van a legtöbb fertőzött, már nem tudjuk megváltoztatni, erre a rövid lezárás is elfogadható, tűzoltásként. De az, hogy (lét)bizonytalanságban tartsák a lakosságot, már nem. Ha már szinte mindent elszúrtak, legalább kezeljenek felnőttként minket. Világos beszéddel, talán, esetleg és meglátjuk nélkül…


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »