Eseménydús diákhét a Selye János Gimnáziumban

Idén is változatos, színes programokat kínált a Selye János Gimnázium diákjai számára a hagyományossá vált diákhét. A tanév első negyedévének lezárása után különböző programokkal oldjuk fel a tanulás okozta feszültségeket.

November 12-én a 18. életévüket betöltött diákok önkéntes véradására került sor. A komáromi kórház idén is csatlakozott a Szlovák Vöröskereszt által meghirdetett országos Diákvércsepp akcióhoz, amelynek mottója: „Ne keress kifogást!”. Diákjainkat évente megszólítják, s egyben megnyerik ennek a fontos, közügynek számító önkéntes tevékenységnek.

November 13-án tíz órától Klobusitzky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának nyugalmazott docense tartotta meg előadását elsős diákjainknak. A tanár úr ötvözi a bűnmegelőzést a balesetmegelőzéssel. Mindenfajta preventív területet érint: a drogbűnözést, általában a bűncselekmények áldozatává válásának a problematikáját, azt, hogy milyen veszélyforrások leselkednek a fiatalokra akár az internet világában, akár a hétköznapokban, az iskolában. A rendőrtiszteket is oktatott szakember nemcsak kiváló pedagógus és nem mellesleg a kábítószerekből fakadó gondok és a közlekedési veszélyek szakértője, hanem kiváló showman is, aki olyan szenvedéllyel tud a szenvedélymentesség fontosságáról beszélni, hogy azzal fiatalt és időset egyaránt ámulatba ejt.

November 14-én szintén tíz órától Sólymos László környezetvédelmi miniszter és Bastrnák Tibor parlamenti képviselő találkozott gimnáziumunk tanulóival Andruskó Imre iskolaigazgató meghívására.

Hírdetés

A középiskolai tanterv nem terjed ki a körforgásos gazdaság alapelveire, a szelektív hulladékgyűjtés, valamint a komposztálás nem része az iskolai rutinnak. A projekt fő célja, hogy ezen alapelveket bevezesse az iskolákba.

Ebben az iskolaévben minden osztályba szelektív hulladékgyűjtő edények kerültek. A szakmai előadáson bemutatta a környezetvédelmi minisztérium következő időszakra vonatkozó legfontosabb terveit, beszélt a környezetünkhöz való felelősségteljes hozzáállásról. A miniszter nagy figyelmet fordított a klímaváltozásra, a hulladékgazdálkodás problémakörére, például a gyűjtőudvarokra. Ezt követően a középiskolások feltették az előadással kapcsolatos kérdéseiket. Aznap este a Diákönkormányzat szervezte diákbálon a táncolni akarók egészen éjfélig rophatták gimnáziumunk aulájában.

November 16-ára, péntekre diáknapot terveztünk, de a szerdai tragédiára való tekintettel ezt november 26-án kedden tartjuk meg.

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »