És lőn világosság: lázam van. Ágyam forró… Horváth Bianka2023. 07. 18., k – 21:00
Fülledt a nyár, ülök a dunsztban, érzem, amint gerincemen folyik végig az izzadság, kezem alatt az íróasztal egy tócsa. És még lázas is vagyok.
Ne mondjanak semmit, nekem magamnak is hihetetlen, ilyen rekkenő hőségben vajon hol lehet belázasodást szerezni, amikor nem is megyek sehová? Veres kolléga szerint a klíma, mármint a -berendezés, az autós. Az viszont lehet, mert egyik este Patonyba menet igen húzott rám, de azt mondta a sofőr, akivel élek, hogy kell. A kutya miatt. (Van kutya ismét, igen. Nem Samu, de biztos megszeretem majd ezt is.) Másnap már alig álltam meg a lábamon, s úgy sajgott minden tagom, mint akit vaslapáttal vertek el. És mert szűnni nem akarva, sőt egyre intenzívebben dobogott az agyam (Bobog a szívem – Istenem, Gágyor Jóska bácsi sincsen már köztünk), nagy sokára eszembe jutott a lázmérő. És lőn világosság: lázam van. Ágyam forró…
El tudják képzelni ebben a komisz időben? Na, jó. Valami nekem is kell, hogy kijusson, vigasztalom magam, még az kéne csak, hogy e kényelmes otthonomban, ahol, ha forró is, de ágyam van, sőt víz is meg lázcsillapító meg eledel (bár étvágyam, az éppen nincs), ahol béke van és szeretet (meg kutya is), én sajnáltassam magam, hogy bobog az agyam, meg melegem van? Nahát! Különben is, négyóránként egy-egy tabletta a bobogást megoldja, és kimondottan hálás lehetek, hiszen se torokfájás, se köhögés, se nátha nem nehezít a helyzeten (még), katonának sem kell mennem, képviselőnek sem jelöltettem magam, mondhatni, idilli állapot.
Ami igaz, az igaz, kicsit nyűgösebben olvasom a receptes melléklet szövegeit, mint máskor, hullámzik a képernyő, furán lebeg a gyomrom, de legalább most nem korog. Mert amúgy ennél a részénél a munkának mindig szokott. Meg is kérdezem majd Fannitól, hogy ő is farkaséhessé lesz-e a Vasárnapi Asztalt szerkesztve, mert én bizony még ízvilágos koromban másra sem gondoltam, mint hogy mit ehetnék, de gyorsan. (Ferenczy Éva szintén, őt annak idején kérdeztem.) No, de most nem, úgyhogy legalább ilyen haszontalanságokra nem kell a drága időt vesztegetni. Az viszont már aggasztóbb, hogy aludhatnám, de nem tudok.
Fülledt a nyár, fekszem a dunsztban, érzem, amint gerincemen, nyakamon, lábamon folyik végig a víz, úgy érzem magam, mint egy celofánba csomagolt magyarországi Harry Potter-könyv.
Na jó, nekem van választási lehetőségem, kitakarózhatom, hisz őrült meleg van. Igen ám, de akkor meg fázom, érzem, amint gerincemen, nyakamon, lábamon kezd megfagyni a víz. Forgolódom, sehogy se jó semmi se. Nyom a párna. Kevés a párna. Sok a párna. Hol a paplan? Már a kutya is felnéz álmában, mint aki azt mondja magában, de sok baja van ennek ott azon a luxusvackán, aztán magatehetetlenül visszahanyatlik az övére.
Egyszer csak, nem hiszek a fülemnek, kakaskukorékolást hallok. Itt, Pozsonyban, mégpedig a háznak a főútra és a panelrengetegre néző oldalán. Ka-kas-ku-ko-ré-ko-lást! Pontban négykor madarak kórusát szoktam hallgatni, amikor még fent voltam addig. De kakasuk itt már a régi főrévieknek sincsen a másik oldalon, mi ez? És újra meg újra meg újra. Tán ötször is megszólalt a kakas, amikor azt mondtam, elég, akkor én most innen felkelek, először is megmérem a lázam, aztán megírom ezt a csudás történetet. Jól sejtik, lázam is volt, de bizony kukorékolás is. Ha nekünk lehet kutyánk a lakásban, miért ne lehetne valaki másnak meg kakasa. Például. Minden lehet. Bevettem a lázcsillapító gyógyszeremet, fél öt múlt öt perccel, ideültem a géphez, hogy ezt megírjam gyorsan, amíg mindent el nem felejtek. S akkor valami fura súgást, misztikus fényt érzékeltem a hátam megett. A semmiből lett pillanat alatt pirosas-narancssárgás-rózsaszínes az ég, olyan, mint csodaországban, és sűrűn, halkan esett belőle az eső. Két percig, ha tartott, mint egy jelenés, mostanra meg, hogy a vége felé járok ennek a történetnek, nyoma se nincsen kakasnak, égi színjátéknak, nyári zápornak, olyan, mintha ezt az egészet álmodtam volna. Pedig esküszöm, hogy nem, hiszen itt ülök, és írom ezt öt órától.
Most 6.50
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
