Erwin Rommel és a sivatagi harci taktikák

Erwin Rommel és a sivatagi harci taktikák

A híres Afrika Hadtest az észak-afrikai hadszíntéren gyakran aratott megdöbbentő sikereket, amik a jó hadvezetésnek és a hatékony harcászatnak voltak az eredményei. A túlerő ellen vívott harc méltán emelte be a hadtörténelem legjobb egységei közé az Afrika Hadtestet, aminek taktikáiról és vezetőjéről olvashatnak alább.

Rommel hadvezetése és az Infantrie Greift An

Rommel hadvezetési stílusát jelentős részben az első világháborús tapasztalatai határozták meg. Rommel erről könyvet is írt az Infantrie Greift An (Gyalogság, előre!) címmel. A könyvben Rommel az alábbi következtetéseket vonta le a tapasztalatai alapján:

  • A cselekvés dönti el a kifejletet; aki először cselekszik, az kényszerítheti rá akaratát a másikra.
  • A lendületet mindenképpen fenn kell tartani, hogy keresztülvigyen a célon.
  • A tűzerőnek mindenképpen rendelkezésre kell állnia az elöl haladó egységeknek.
  • A felderítést részletesen meg kell tervezni, és alaposan kell kivitelezni.
  • A gyalogság és a tüzérség közötti összeköttetést minden időben fenn kell tartani.
  • A modern fegyverek hatékonysága miatt tenni kell a védettség növeléséért (előkészített állások, fedezett és álcázott útvonalak).
  • A fő erők megkerülhetik a lokális ellenállási pontokat. Egyéb osztagok ezeket megsemmisíthetik.
  • A parancsnokságra vonatkozóan, a parancsok akarata és személyes példája szükséges, hogy vezesse a csapatait.
  • Az ellenség megtévesztése segíti a támadás sikerét.
  • Rommel figyelme a második világháború előtt a gyalogos hadviselésről átváltott a gépesített hadviselésre. Lehetőséget is kapott páncélosok vezetésére, ugyanis 1940 februárjában kinevezték a 7-ik páncélos hadosztály vezetésére. Rommel a franciaországi hadjárat előtt az alárendelt tisztjeivel elolvastatta a könyvét, hogy megismerjék vezetési stílusát.

    Rommel ugyan nagyon sikeres volt a franciaországi hadjáratban, viszont emellett új tapasztalatokkal is gazdagodott, ezek a következők.

    Az offenzív műveletekkel kapcsolatban a következőket írta:

  • Úgy találtam újra és újra, hogy találkozó harcnál az a fél jön ki jobban, aki először borítja be az ellenséget tűzzel. Aki várja a fejleményeket, az másodikként jön ki az összecsapásból.
  • Harckocsi-támadásoknál az azonnali tűznyitás művelete az ellenség által tartani vélt területre a várakozás helyett eldönti a végkifejletet.
  • A német erők taktikái a sivatagban

    A német erők által alkalmazott elveket az alábbiakban foglaljuk össze.

    Egy gépesített csapásmérő csoportnak együtt kellett működnie minden fegyvernemmel szoros csoportokban. A szétszóródás nem volt ajánlott, főleg ha a Luftwaffe uralta az eget.

    Az összfegyvernemi csoportokban a csoport sebességét a leglassabb jármű sebessége határozta meg. A tankok számára tilos volt lehagyni a többi járművet, és olyan terepe sem vállalkozhattak, ami a többi jármű számára járhatatlan volt. A magas sebesség helyett inkább a megbízhatóság volt a fontosabb tényező minden jármű esetében.

    Amennyiben járművek robbantak le, szükséges volt újra szolgálatba állítani azokat. A javítások a mobilitás szükséges részét képezték, főleg akkor, hogyha a szövetséges tankok erősen létszámfölényben voltak. A németek szükségesnek tartották, hogy a nap végén övék legyen a csatatér, aminek köszönhetően a sérült járműveket visszaszerezhették.

    A járművek javítása sötétben nagyon nehéz, ha nem használunk lámpákat. Ez elárulhatja a pozíciókat, de legalább reggel több jármű fog működni, amikor az ellenség készen áll a támadásra.

    Az összfegyvernemi haderő összetartása a jó rádiós kommunikáción alapul. Az erre költött erőforrások nem vesznek el.

    Ami a legfontosabb elv, hogy a tűzerő kulcsfontosságú minden csatához, ahogy Rommel tisztán lefektette az 1940-es franciaországi hadjáratban. Mielőtt bármi mást cselekedtek, az ellenséges állásokat, különösen a páncéltörő ágyúikat, erős repeszromboló lövedékes bombázásnak kellett alávetni. Csak ezek után lehetett eldönteni, hogy meggyengült-e eléggé egy támadáshoz. A repeszromboló lövedékeket a Panzer4 harckocsik 2000 méteres távolságból, a tüzérség ennél kicsivel messzebbről lőtte.

    Minden fázisban muszáj volt a magas szintű felderítés: először azért, hogy az ellenség erejét és szándékait felmérjék, később pedig azért, hogy meghatározzák, hogy mennyire nyomta el a tűz. A kezdeti tűzerővel végrehajtott támadást csak akkor fejlesztették tovább egy teljes körű támadássá, hogyha a parancsok meg volt győződve arról, hogy a védekező páncéltörő ágyúkat elnyomták. Ha ez nem történt meg, akkor a németek visszavonultak, és felfüggesztették a támadást.

    Mint említettük, a németek nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a nap végén övék legyen a csatatér, amit az észak-afrikai kampány idején leginkább az biztosított, hogy nagyobb csoportokban alkalmazták a harckocsikat, mint a britek. Ez azért volt fontos, mert a kilőtt tankok nagy részét meg lehetett javítani. Ez jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a sajátjukénál nagyobb erőket is fel tudjanak őrölni.

    A német tüzérség gerincét a sivatagban a leFH18 könnyű tarackok alkották. A sziklás sivatagi terep fokozta a tüzérség és a géppuskatűz hatását.

    Az Afrika Hadtest egyéb taktikái

    A fenti elvek mellett az Afrika Hadtestre egyéb taktikák is jellemzők voltak. Egy fontos taktika volt, hogy a páncéltörő ágyúkat nemcsak defenzív, hanem offenzív módon is alkalmazták. Ez azt jelentette, hogy a tankok mögött páncéltörő ágyúkat vontató járművek haladtak, amik megduplázták a harckocsi-egységek tűzerejét. A szövetségeseket ráadásul ez a trükk sokszor meglepte, mivel a harckocsik által felvert por eltakarta a vontatott páncéltörő ágyúkat.

    Egy másik taktika az volt, hogy nappal a hátukban támadtak, aminek következtében az ellenséges ágyúkezelőket elvakította a Nap. Ez azt jelenti, hogy gyakran a nap végén támadtak kelet felé a britek ellen.

    Az egyik fontos környezeti tényező, amit kihasználtak, a por volt. Az észak-afrikai hadszíntéren a járművek gyakran nagy porfelhőket vertek fel, ami a csapatmozgásokat elárulta. Ezt Rommel kihasználta az ellenség megtévesztésére, mégpedig úgy, hogy szándékosan port keltettek, ami megtévesztette az ellenséget a csapatmozgásokról, mivel a szándékosan felvert porfelhők miatt az ellenség máshol számított támadásra.

    A másik mód, amivel Rommel kihasználta a port, az volt, hogy akkor támadt, amikor a szél az ellenség felé fújta a port, elvakítva őket. A szél által felvert por azt is megakadályozhatta, hogy a szövetséges légierő beavatkozzon.

    Védelmi rendszerek a sivatagban

    Rommel a védelmet már a kezdetektől támpontokra alapozta. A támpontok jellemzően megerősített rajtámpontok voltak, amiket körkörös védelemre rendeztek be, és tűzzel fedezték az egymás közötti területeket.

    A támpontoknál az állások és a fedezékek legalább 6 méterre voltak egymástól egy 40-60 méter hosszú, gyakran irányt váltó árok mentén. Egy- és kétfős lövészállások (1) voltak egy-két méterre a lövészárok előtt. Tüzelő lépcsőket használhattak. Nem minden támpont rendelkezett 8 cm-es aknavetővel (2). Egy 20 mm-es légvédelmi gépágyúval helyettesíthették a 37 vagy 50 mm-es páncéltörő ágyút (3). Egyes támpontoknak két géppuskájuk volt a támpont végeinél (4,5). Légvédelmi ágyú hiánya esetén az egyik géppuskát légvédelmi állványra helyezhették.

    A fegyverek ezen kombinációja a támpontot biztosította közvetlen és közvetett irányzású személy elleni és közvetlen irányzású páncéltörő és légvédelmi tűzzel. Elégséges fedezék (6) és kis bunker állt rendelkezésre minden személynek. Egy ilyen támpontot általában 16-24 fő védett. Jellemzően a domborzat kiemelkedő részére helyezték el, még akkor is, hogyha az csak néhány méterrel volt a környező sivatag felett. Álcahálókat használhattak. A szögesdrótot (7) a támpont körül 50 méterre húzták fel. A páncéltörő aknákat a szögesdróton túl személy elleni aknákkal együtt telepítették.

    (Olvasónktól)

    Források:

    – Osprey Publishing: World War 2 Desert Tactics

    – Desert Warfare: A German Experience of World War 2

    – Osprey Publishing: German Field Fortifications 1939-1945

    – Operatonal Principles: The Operational Art of Erwin Rommel and Bernard Montgomery


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »