Érvénytelenítette a bíróság a többnyelvû utcanévtáblákról szóló marosvásárhelyi önkormányzati határozatokat

Érvénytelenítette a bíróság a többnyelvû utcanévtáblákról szóló marosvásárhelyi önkormányzati határozatokat

Első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi közigazgatási bíróság a marosvásárhelyi önkormányzat két határozatát, amelyek a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkoztak. A határozatokat tavaly októberben fogadta el a városi tanács. Az egyiket a Szabad Emberek Pártja (POL) nyújtotta be és előírja az utcanevek magyar fordításának kihelyezését, a másikat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztette be, amely abban különbözik az előzőtől, hogy a fordítást a hivatalos utcanévbe emelné be.

A határozatokat Lucian Goga volt Maros megyei prefektus támadta meg a közigazgatási bíróságon, amely első fokon érvénytelenítette a két határozatot.

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének keddi közleménye szerint Vass Levente, a szervezet elnöke elmondta: megvárják a döntés indoklását és folytatják a küzdelmet. Bíznak abban, hogy az új közigazgatási törvénykönyvnek köszönhetően Marosvásárhelyen is sikerül elérni a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezését.

Vass emlékeztetett, hogy Segesváron, más Maros megyei településeken, de a megyén kívüli sok romániai helységben is vannak már kétnyelvű feliratok, amit Marosvásárhelyen évek óta minden eszközzel gáncsolnak.

A közlemény emlékeztetett, hogy az RMDSZ 2001-ben terjesztette be először azt a határozatot, amelynek értelmében akár ma is ki lehetne tenni a táblákat, ha a polgármesteri hivatal erre szándékot mutatna. Azóta több hasonló próbálkozás volt, de ezeket a városvezetés, a prefektúra vagy más szervezetek meghiúsították.(mti)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »