Élesbe fordult a kampány, éppen egy hónap múlva választ az ország megyei elnököket és képviselőket, egyúttal településvezetőket és önkormányzati képviselőket. Ha „normális” időket élnénk, már minden a kampánygulyásról szólna, aminek a jóféle kortesbeszéd a körete. Csakhogy zavaros idők járnak, a normalitásnak esélye sincs, a globális válság kiszámíthatatlansága írja a mindennapokat, és ezt még a kormány is megspékeli végeláthatatlan torzsalkodásaival. Ezért – legalább is egyelőre – kevésbé látható országos szinten a kampány, pedig a tétje most is óriási.
Minden választásnak más a természetrajza és a közjogi kerete, így más logika szerint is kell értelmezni. Épp ez a különbözőség teszi komoly kihívássá az október végi voksolást. Hagyományosan az önkormányzati választásokon a legmagasabb a részvétel, hiszen az emberek a községük gondjaival, eredményeivel együtt élnek, a jelölteket személyesen ismerik, így döntésük súlyát jobban érzik.
Más a helyzet a megyékkel, mert bár húszéves a jelenlegi megyerendszer – 2001 decemberében volt az első választás –, de a két évtized sem volt elég, hogy az emberek olyan fontosnak érezzék, mint a helyi és a parlamenti választásokat. Rendre nagyon alacsony a szavazási kedv, ennél csak az Európai Parlament hagyja hidegebben a választókat. A többségiek távolmaradása kevésbé érthető, nekünk magyaroknak viszont még okunk is lenne, a megyerendszer természetes régióinkat bontotta meg.
Ezért is tartjuk idegennek, ám ma már egyre többen értik, a megyéket hatáskörük miatt nem lehet elhanyagolni. Az ott hozott döntések eurómilliókat jelentenek a régióknak: a szociális és egészségügyi hálózat működtetését, az utak felújítását, középiskoláink fejlesztését, kulturális intézményeink fenntartását. Az eddigi erős magyar megyei jelenlét ezeket a forrásokat biztosította.
Az MKP-t a parlamenten kívüli kényszerű létében a politikai megosztottság idején az erős helyi és megyei képviselete tartotta életben, míg a Most–Híd a parlamentben hozta a kötelezőt. Most azonban, a tavalyi pártegyesítés után joggal várható el, hogy erős legyen a magyar politikum, mert végre ismét egyesült erővel vág neki a választásoknak. Reméltük, vége a választókat kiábrándító és elriasztó pártcsatározásnak.
Csakhogy a tíz évig ásott lövészárkok betemetése nem egyszerű, és fájdalommentes, mindenki veszített korábbi pozícióiból. Ennek ellenére, ha nem is könnyen, de a legtöbb helyen megszületett a megállapodás.
Komolyabb konfliktust csak a Nagyszombat megyei elnökjelölt-választás okozott. Nincs értelme részletezni az összetett és nehézkes pártstruktúra útvesztőinek jelölési-választási procedúráját, a lényeg, hogy Forró Krisztián pártelnök nem engedett a nyomásnak és a zsarolásnak, s kellő kurázsival élt jogával: Berényi Józsefet nevezte meg elnökjelöltnek. (Mózes Szabolcs aspirált még a posztra, de ő már az első fordulóban elvérzett.) Az elnök döntése nem maradt reakció nélkül, az Összefogás és a Most–Híd hadüzenetként a jelölés legitimitását is megkérdőjelezte.
Berényi két választási ciklusban alelnöke volt a megyének, dolgát jól végezte, ismert és elismert, ami az esélyeit jelentősen növeli. Nincs tehát jobb jelöltje a Szövetségnek, alkalmasságát nem lehet megkérdőjelezni, és ezt még a bosszú ködétől is látni kellene minden felelős politikusnak.
A vesztes pozíciója magyarázhatja az indulatokat, arra azonban aligha van felmentés, ha a párt alelnöke nyíltan megvallja, nem szavaz Berényire. Gondoljunk csak bele, az a pedagógus, aki nem a saját iskolájába járatja gyermekét, mennyire hiteles, és hogyan akarja a szülőket meggyőzni, hogy válasszák az iskoláját. Mózes ezzel hiteltelenítette magát és alelnöki pozícióját, az indulat és a bosszú ugyanis nem politikai eszköz, ráadásul, a párt egészére hull vissza, ha nem tartják bent a vitákat. Ez nem a pozőr megnyilvánulások ideje, hanem a mozgósításé, aki ezt nem tudatosítja, közössége ellen dolgozik.
A nehéz döntések után most már a terepen kell meggyőzni a választókat. Vannak nagyon jó példái is a három platform együttműködésének, sok helyen már összezárt a csapat, látható az összetartó erő. Regionális erejét tekintve a Szövetség országosan a harmadik legerősebb, van tehát mire építenie, a 330 polgármesterjelölt és a 2500 képviselőjelölt jó esélyekkel indul.
Nem mellesleg 90 településen már polgármestert hirdethetnek, mert a mostaniaknak nincs kihívójuk. Ez persze magában rejti a veszélyt, hogy a választók nehezebben mozdulnak, pedig itt sem lehet hátradőlni, a szavazatok a helyi testületi és a megyei választáshoz is kellenek. A megyei voksolás sem reménytelen, még ha a számarányok már nem is nekünk kedveznek, de jó kampánnyal behúzható. A két elnökjelölt helyzetét – Berényi Józsefét Nagyszombatban, Csenger Tiborét Nyitrán – erősíti, hogy mindkét helyen sok a szlovák elnökjelölt, ha a magyarok elmennek szavazni, magyar siker is születhet.
A Szövetségnek ez lesz az első megméretése, ám sokkal több egy választásnál, most értelmet nyerhet az egyesülés. Ha jók lesznek a számok, az felülírja az eddigi súrlódásokat, vitákat, és jó alapot teremt a parlamenti választásoknak, ha viszont nem sikerül meggyőzni a választókat, az a párt további sorsát is megpecsételheti.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/39. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
